Rekordszámú előadás a Kultkikötőben

Ezen a hétvégén 14 előadással készül a Kultkikötő, három helyszínen, Balatonföldváron, Bogláron és Fenyvesen 7 felnőtt és 7 gyermekprodukcióra várják az érdeklődőket. Július 21-én pedig az Összpróba Felnőtt Tábor kurzusa is elstartol a boglári helyszínen Szász János rendező vezetésével.

Nagy Dániel Viktort számos szerepben láthatta már a földvári Kultkikötő közönsége, július 20-án, csütörtökön este a Leszámolás velem című mondorámával lép majd színpadra. A FÜGE és az Orlai Produkció előadásában, Rába Roland rendezésében a világon először látható Edouard Louis Leszámolás Eddyvel című regénye, amely most szabadtéren is bemutatkozik. Egy fiú önkeresésének könyörtelenül igaz története.

Lajkó Félix zenéje mindazon zenei hagyományokból gazdagon merít, melyek kiskorától befolyásolták mindennapjait, ez pedig a folk; a Vajdaságban megismert népzenék, úgy a magyar, a cigány, vagy akár a román népzene is.  A földvári Kultkikötőbe a Folk című produkciót hozza el július 21-én, a népzenész barátokkal, az énekesekkel együtt sikerült egy olyan pörgő, végig táncolható műsort összehozni, ahol vagy a virtuozitás, vagy a hegedűk, vagy a citera szólói, vagy az énekesnők egyedisége írja felül a pillanatokat.

A Család ellen nincs orvosság a Páratlan páros 1-2. szerzője, Ray Cooney szintén fergeteges komédiája, melynek főhőse életének egyik legfontosabb momentuma előtt állva gyanútlanul, mit sem sejtve apa lesz. De mit szól ehhez a feleség? Aki természetesen nem az anya... Nyílt lapokkal játszva minden megoldható! De ne próbáljunk meg inkább néhány kerülőutat? Az önfeledt kacagás órái elérkeztek. Egy páratlan páros, Cseke Péter és Szerednyey Béla rendezésében július 22-én este újra bizonyságot nyer a földvári Kultkiközőben, a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, hogy Család ellen nincs orvosság.

Két egészen különböző személyiségű díva – a nemzetközi hírű fuvolaművész, Horgas Eszter és a magyar jazz öblös hangú énekesnője, Falusi Mariann estje várja az érdeklődőket a balatonboglári Kultkikötőben július 20-án. Külön-külön már sokszor hallhatta őket a közönség, egészen különböző produkciókkal, nagy sikerekkel. Ezúttal azonban közösen készülnek a Föld hangjai című előadásukkal. A két művész, kétféle női erő és az őket körülvevő zenekar Földünk hangjait, képeit szövik össze egy estté.

Míg számos mű kifejezetten a női lélek őskáoszra emlékeztető misztériumát boncolgatja, addig a méltatlanul háttérbe szorult férfik belső világával viszonylag kevesen foglalkoznak. Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre – vagy egyszerre többre is. A Füge Produkció és a Dumaszínház alkalmi kollaborációjából született színpadi produkció, a Férfiak szexuális világa július 21-én döntöget tabukat a boglári Kultkikötőben.

Július 22-én este a Kultkikötő balatonboglári színpadán egy színész házaspár, Nyári Szilvia és Nyári Oszkár adja elő Spiró György komédiáját Szirtes Edina Mókus és Rozs Tamás élő zenéjével kísérve. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadásának két szereplőjével, egy házaspárral megtörténik az, amiről a legtöbben csak álmodunk: öttalálatosuk lesz a lottón. Álmodozni könnyű, örülni viszont nehéz. Kakaó-Prahos dobozba dugják az öttalálatos szelvényt. A félelmetes fecni felszakítja bennük a mérgező múltat. A házaspár nem tud mit kezdeni az ölébe hullott lehetőséggel, hisz már nem vásárolhatják vissza az elmúlt éveket, és már nem válthatják meg a közös jövőjüket sem.  

Segítség, megnősültem! – a Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt kortárs komédiát Pindroch Csaba társ-dramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi, a darab rendezője Radnai Márk. A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt. A Kultkikötő balatonfenyvesi helyszínén július 20-án este látható.

A gyerekeket Földváron szombaton és vasárnap délelőtt, Bogláron pénteken és vasárnap délelőtt, míg Fenyvesen kedden, pénteken és szombaton délelőtt várják izgalmas előadások. A Mesés Kikötőbe jön a Három kismalac, Mosó Masa és Levendula királylány.

Július 21-én startol az Összpróba Alapítvány nyári táborának színházi és filmes kurzusa, Szász János Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, a Színház- és Filmművészet Egyetem tanára, érdemes és kiváló művész vezetésével a balatonboglári Kultkikötőben. A szervezők július 19-ig várják a jelentkezőket 18 éves kortól.

További információ a www.kultkikoto.hu és a www.osszproba.hu oldalakon!