Munkások, nagypolgárok és arisztokraták néznek egymással farkasszemet a Netflix francia sorozatában, ahol egy sok ellenséget szerzett ügyész az áldozat. Mármint az első áldozat.
Nizza, 1936 augusztusa: Léon Blum szocialista kormánya bevezeti a fizetett szabadság intézményélt, és munkások árasztják el a Riviérát a régóta itt nyaraló arisztokraták és nagypolgárok legnagyobb bosszúságára. A frissen érkezők között van egy nő, aki más, mint a többiek: Eugenie (Sofia Essaïdi) egy idős, beteg iparmágnás lánya, aki egy egyszerű munkáshoz ment hozzá. Most nem csak az őt idehívó apjával találkozik, hanem egykori vőlegényével, Jacquard ügyésszel (Arnaud Binard) is, akinek rengeteg ellensége van. Olyan sok, hogy mi nézők sem lepődünk meg, hogy az ügyész urat egy este holtan, elvágott nyakkal találják meg – és a stílszerűen csak 1936 nyarán címet viselő Netflix minisorozatban mindenki gyanús, aki él.
Gyanús a férfi szeretője, Blanche (Julie De Bona), akit éppen el akart hagyni, gyanús a hotel szerencsejáték-függő gondnoknője, Gulia (Nolwenn Leroy), aki tartozott a pasasnak, és gyanús az a fiatal lány, Léonie (Constance Gay), akinek Jacquard elutasította gyilkossággal vádolt, kivégzésére váró apja fellebbezési kérelmét. Mondtuk, hogy az ügyésznek sok ellensége volt, és ez csak az eleje, és tényleg mindenki gyanússá válik a rendőrök előtt, kivéve Léonie-t, mert ő pont felcsapott segédrendőrnek, hogy bebizonyítsa apja ártatlanságát, amire mindössze három hete van.
Ám nem ez az egyetlen furcsa véletlen:
a szerető, az adós, a segédrendőr és a volt mennyasszony így vagy úgy, de kapcsolódnak egymáshoz, testvérek, rokonok, ha nem is éppen barátok, és egy ponton kénytelenek összefogni, hogy tisztázzák a magukat, és kiderítsék, mi történt valójában, ami már csak azért is sürgető, mert újabb hulla kerül elő. Vagy kettő…
Eközben valahol messze zajlik a berlini olimpia a náci Németországban, és kitör a spanyol polgárháború, a fasiszták már Franciaországban is mozgolódnak, vagyis gyülekeznek a sötét felhők Európa felett, de a Riviérán még ragyog a napsütés. Ebben a napsütésben bontakozik ki a Frédéric Garson (A táncos, Aki szelet vet) rendezte hatrészes kosztümös sorozat a maga kissé komótos, régimódi tempójában,
egy picit nyilván Agatha Christie modorában.
A hasonlóság a brit írónő előkelő üdülőhelyeken játszódó gyilkossági rejtélyeivel akkor is teljesen nyilvánvaló lenne, ha nem nyújtaná át a joviális rendőrkapitány Léonie-nak búcsúajándékként a Gyilkosság az Orient expresszen egy példányát, de a francia verzió egy picit nehézkesebb. Már csak azért is, mert nem minden karakter jól kitalált és hihető, mint például a szerelemtől félőrült férjes asszony vagy a munkásfiúba belepistuló gazdag lány, de akad olyan szereplő is, akit sokáig dugdosnak, mielőtt úgy döntenek, hogy ő mégis fontos.
A remek főszereplő menti meg a Netflix francia középkori sorozatát
A bérgyilkos és a lánya főszereplője az a Pio Marmaï, aki a mai francia film egyik legizgalmasabb színésze, és ez rengeteget számít!
Tovább
Egy nagyon jó karakter mégis akad, a segédrendőrként a saját ügyében is nyomozó cserfes fiatal lány. Az ő alakja egyszerre régimódi és modern – a többi csak régimódi –, ami lendületet ad a néha a saját, valóban mutatós látványvilágába belefeledkező, olykor céltalanul folydogáló történetnek. A három másik, többnyire egydimenziós nő főszereplőhöz képest Léonie teli van élettel, izgalmas és szerethető, az őt játszó Constance Gay (42-es egység)
messze tehetségesebb, mint a másik három színésznő együtt.
Mivel a karakter a végén úgy dönt, Párizsban nyit magánnyomozó irodát, van rá némi remény, hogy egy saját spin-off-sorozatban az ő külön bejáratú kalandjait is láthatjuk a közeljövőben a háborút közvetlenül megelőző évekből. Én adnék ennek egy esélyt.
Értékelés: 6/10
