Ha egy kis nevetésre vágysz, akkor irány a Netflix.
Ha te is úgy érzed, hogy a világ már túl sok, akkor itt az ideje, hogy egy kicsit kikapcsolj. Szerencsére a Netflix tele van viccesebbnél viccesebb tartalmakkal, olyan sorozatokkal, amik annyira humorosak – és közben akár elgondolkodtatóak is –, hogy garantáltan próbára teszik a rekeszizmokat. Összeállításunkban most megmutatjuk a legjobb vígjátéksorozatokat, amiket akár most, a húsvéti hétvégén is megéri streamelned, ha egy kis nevetésre vágysz.
Halott vagy
A Halott vagy elsőre egyáltalán nem egy nevetős sorozatnak tűnik, hiszen egy tragédiával kezdődik. A sztori szerint a Christina Applegate által megformál Jen férje egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, a gyászoló nő pedig megismerkedik egy Judy (Linda Cardellini) nevű nővel, aki sokkal közelebb áll a Jent ért tragédiához, mint azt ő sejtené. Ez így eléggé szomorkásan hangzik, de a széria valójában tele van csípős, fekete humorral, és gyakorlatilag még a legsötétebb helyzetekből is képes kihozni a komikumot. Christina Applegate és Linda Cardellini között ráadásul hihetetlenül vibráló a dinamika: az egyik pillanatban teljesen együttérzel velük, míg a másikban azon kapod magad, mennyire vicces, hogy milyen rosszul kezelnek szinten minden szituációt. A sorozat mind a három évada megnézhető.

Lányok Derryből
Ez a 3 évados sorozat öt fiatalt követ nyomon, akik a 90-es évek Észak-Írországának politikai konfliktusai közepette próbálják túlélni a katolikus középiskolát, a családi nyomást, a tinilét kínos helyzeteit, na meg persze a saját rossz döntéseik következményeit. Ez így hirtelen elég nyomasztónak tűnik, de igazából egy rendkívül vicces szériáról van szó, ahol a főhősök, Erin, Orla, Clare, Michelle és James folyamatosan valami nevetséges helyzet közepén találják magukat. Szerethető karakterek, könnyed humor, kell ennél több?
Ez is érdekelhet
5 nagyon jó sorozat a Netflixről, amiről talán te sem hallottál
Te láttad bármelyik sorozatot ezek közül?
TovábbÉn még sosem...
Mindy Kaling és Lang Fisher négy évadot megélt sorozata papíron nem tűnik többnek, mint egy újabb középiskolásokat fókuszba helyező komédia, de az Én még sosem... azért ennél jóval több. A sztori középpontjában Devi Vishwakumar áll, egy indiai-amerikai származású kamasz, aki az apukája halála után próbálja ismét megtalálni önmagát. Igen, ez sem tűnik elsőre túl viccesnek, de miközben Devi igyekszik felépíteni az új imázsát, pasit szeretne találni, és felkapaszkodna a suli képzeletbeli ranglétráján, addig egy sor katasztrofálisan kínos helyzetbe keveredik. A sorozat ereje egyébként jó eséllyel abban rejlik, hogy végtelenül intelligensen mutatja meg, a tinédzserkor bizony gyakran egyszerre nevetséges és nagyon fájdalmas időszak is.

A legértékesebb játékos
Bár A legértékesebb játékos alapvetően a sportot helyezi a középpontba, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne élvezhető bárki számára. A sorozat főhőse, a Kate Hudson által megformál Isla Gordon – az egykori bulikirálynő – váratlanul a családja profi kosárcsapatának élére kerül. A Los Angeles Waves nevű fiktív klub irányítása addig a férfi családtagok feladata volt, így Isla számára egészen ismeretlen a terep, ezt pedig mindenki más is tudja. A sorozat persze tele van csípős szóváltásokkal,
és önmagában már az is elég vicces, ahogyan Isla megpróbál úrrá lenni a teljes káoszon.
A szériát ráadásul az teszi még igazán humorossá, hogy a komoly tétű, hatalomról szóló helyzeteket teljesen kifigurázza. Abszurd családi drámák, óriási egók és rengeteg bénázás...és persze Kate Hudson, akinek a játéka lendületes és szórakoztató. A sorozat jelenleg a második évadnál jár.

Szexoktatás
A Szexoktatás kétségtelenül az elmúlt évek egyik legnagyobb kedvence, ami úgy beszél a szexualitásról, szégyenről és identitásról, hogy egyszerre harsányan vicces és meglepően komoly. A főszereplő Otis, egy bizonytalan kamasz fiú, akinek az anyja (Gillian Anderson) történetesen szexterapeuta. Ezt használja ki egy Maave nevű lány, aki Otissal karöltve szexterápiás rendelőt nyit a középiskolásoknak. Igen, már ez elég abszurd,
de grátitszban a sorozat bővelkedik még a kényelmetlen helyzetekben is.
A legjobb egyébként, hogy nem üres poénokról van szó: bár sírva nevetsz egy-egy szitun, de közben egyértelmű az is, hogy a széria nagyon is komolyan veszi a szereplők érzelmeit és problémáit. Talán pont ettől működik ennyire jól, hiszen egyszerre tanulságos, zavarba ejtő és szórakoztató.

Szégyentelenek
A maratoni hosszú, 11 évadot megélt, kultikussá vált Szégyentelenek alaphelyzete első hallásra inkább drámának tűnik. A Chicagóban élő Gallagher család hétköznapjait követhetjük nyomon: alkoholista apa, bipoláris anya, problémás gyerekek. A sorozat azonban pont attól nagyon különleges, hogy ebből az igencsak kaotikus alaphelyzetből képes fergetegesen humoros pillanatokat kihozni. Mondjuk tény, vannak momentumok, amikor nem tudod eldönteni, hogy sírj-e vagy nevess, szóval inkább sírva nevetsz.

via Netflix









