Aki a munkahelyekről a sorozatokból szerzi meg az első információit, azt komoly meglepetés érheti, amikor belép a valóságban is egy ilyen helyre, és rájön, hogy a tévében elég sok mindenről csúsztattak.

1. Haverinvázió a munkahelyen

A Jóbarátoktól a Seinfelden át a Városfejlesztési osztályig a szitkomok szereplői magasról tesznek a barátaik karrierjére. Bármikor előfordulhat, hogy a munkanap közepén berontanak a legjobb haverjuk munkahelyére, és egy forgószéken ücsörögve elkezdenek fecsegni, miközben az e-mailek megválaszolatlanul maradnak.

A valóságban nem szokás idegeneket hívni az irodába, és a vezetőség sem díjazza az ilyesmit. Emellett érthetetlen is a dolog: miért nem a saját munkájukkal vannak elfoglalva ezek az emberek?

Ugyanez vonatkozik azokra a jelenetekre is, amikor egy titokzatos nő jelenik meg az íróasztalnál, és azt állítja, hogy a főszereplő rég nem látott rokona. Hacsak nem egy közösségi (coworking) munkahely a helyszín, az ilyesmi aligha lenne tolerálható, sőt az előzetes bejelentés nélkül érkező látogató be se jutna az irodába.

2. Segítségkérés = szégyen

A legtöbb fikciós irodában a főszereplők mindenhez (is) értenek, vagy legalábbis úgy csinálnak, mintha, ahelyett, hogy szakértői segítséget vennének igénybe.

A Briliáns elmék című jogi dráma hírhedt erről. Az ügyvédi irodákban bevett szokás külső segítséget hívni, elvégre kizárt, hogy egyetlen ember mindenre tudja a választ, mégis a sorozatban Harvey-t olyan szaktekintélyként ábrázolják, aki otthon van mindenben az üzleti fúzióktól kezdve a gyámsági jogig.

A csapatmunka kulcsfontosságú a munkahelyeken. A projektcsapatokban általában külsős tanácsadók vagy ügynökségek is részt vesznek, a sorozatokban viszont, ha nem akarnak túl sok mellékszereplőt bevezetni, inkább megpróbálják elhitetni a nézővel, hogy a főszereplőnek a jogi diplomája mellett még webdesign-tapasztalata is van.

3. Nincs uncsi papírmunka

Ha a valóságban valaki dühösen kiviharzik egy fontos részvényesi megbeszélésről, annak lesz nyoma a jegyzőkönyvben, a tévé világában azonban ez nem probléma, mert ott a papírmunka nem létezik.

Az adminisztráció lehet, hogy unalmas, de ettől még minden munkahelynek hatalmas része, különösen, ha valaki pályakezdő. Az alkotók át akarják ugrani ezeket az unalmas részeket, és rögtön a látványosabb pillanatokra térnek át, ami persze dramaturgiailag érthető.

4. Fizetésemelés egy csettintésre

Hol máshol fordulhatna elő, mint egy sorozatban, hogy az egyik szereplő egy viccel megnevetteti a főnököt vagy bedob egyetlen ötletet a megbeszélésen, és már kapja is a fizetésemelést és az előléptetést.

A tévés főnökök olyan lelkesen szórják a jutalmakat és a bónuszokat, mintha cukorka lenne – de azt már nem látjuk, ahogy a HR-részleg vért izzadva túlórázik, hogy egyik napról a másikra frissítsék a szerződéseket, új munkaköri leírásokat találjanak ki, és a munkavállalói juttatásokról szóló információkat összegyűjtsék.

Ennek köszönhetően a tévén nevelkedett fiatalok generációja úgy gondolja, hogy azzal tudja előrelendíteni a karrierjét, ha meg tud nyerni magának egy vezetőt. A valóságban az előléptetésekhez akár hónapokig is eltarthat a teljesítményértékelés.

5. Kinek van szüksége engedélyre?

A vezetőséget sokszor úgy mutatják be a sorozatokban mint két lábon járó, beszélő bürokráciamániákusokat, akik olyan unalmas dolgokkal zaklatják a dolgozókat, mint például "szólj, ha nyaralni mész" vagy "előbb kérj engedélyt".

Az Ipar című BBC-sorozatban, amely egy befektetési cégnél játszódik, hat fiatal pénzügyi diplomást követünk, akiknek a kőkemény konkurenciaharcban kell bizonyítaniuk. Egyikük, Harper azonnal egy kockázatos, hat számjegyű üzletet hajt végre egy nagymenő ügyfél számára. Ez egy izgalmas jelenet, de egyben irreális is.

A valóságban Harper nem lenne elég rangidős ahhoz, hogy ezt az üzletet megkösse, és jó okkal: a kockázatkezelés létfontosságú az átlátható, etikus kereskedéshez.

Talán a hasonló sorozatok hatására a való életben is hajlamosak vagyunk a menedzserekre akadályként, nem pedig fontos mentorként tekinteni, pedig a fiatalabb alkalmazottaknak szükségük van a rangidősek útmutatására, bármennyire is negatív színben tüntetik fel őket a sorozatok.

6. Az összeférhetetlenség vajon mi?

A valóságban is előfordul, hogy valakinek a legjobb barátja lesz az ügyfele, a legtöbb munkahelyi sorozatban viszont el sem gondolkodnak azon a szereplők, hogy esetleg összeférhetetlenség áll fent. Pedig a való életben ez komoly etikai kihívásokat jelenthet.

Vegyük például az Emily Párizsban című sorozatot, amelyben Lily Collins egy francia marketingügynökségnél dolgozó amerikai nőt alakít. Az egyik epizódban Emilynek sikerül meggyőznie a főnökét, hogy engedje meg neki, hogy a legjobb barátnője, Camille családi vállalkozásának ügyfélmenedzsere legyen.

Sok cégnél ösztönzik a munkatársakat arra, hogy a barátaikat ajánlják a megüresedett állásokra, de Emily eljárása mégis szakszerűtlen, és különleges bánásmódhoz vezethet.

7. Öt óra ebédszünet? Miért ne!

Ha egy sorozat eleve nem a munkahelyen játszódik, az írók szinte biztosan úgy tesznek, mintha az nem is létezne. Elvégre ki akarna olyan sorozatot nézni, ahol az emberek normális 9-5 órás munkarendben dolgoznak (kivéve, ha ez a sorozat az Office).

A szitkomok szereplőit látva a tizenévesek azt hihetik, hogy egy ötórás pihenőszünet a nap közepén normális, pedig még rugalmas munkavégzés esetén sem az. Tekintve, hogy a Jóbarátok szereplői mennyi időt töltöttek a Central Perk kávéházban, gyanítható, hogy mindannyian 10 órás munkahetet tudtak kiharcolni.

Via: Startups