Sokat nem kell találgatnunk, ki a címbeli besúgó: az 1985-ben vidékről egy pesti kollégiumba felköltöző Demeter Gergő (Váradi Gergely), akit már a vonatúton beszervez az állambiztonság embere, akinek könnyű dolga van, súlyos tüdőbeteg öccse gyógyszerellátásával zsarolja meg a fiút, hogy jelentsen egyik évfolyamtársáról, aki másként gondolkodó csoportot szervez az egyetemen. Ha nem jelent, megvonják az életmentő gyógyszert, ez ilyen egyszerű – nyilván annak idején sokaknak ennél jóval kevesebb fenyegetés vagy több ígéret is elég volt. És ezzel az HBO MAX első magyar sorozata, A besúgó készítői kicsit pikáns témához nyúltak, hiszen mind tudjuk, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország sorsa javarészt egy egyetemi kollégiumban forrott ki.

Mivel az ún. ügynöklista sosem került nyilvánosságra, ma sem tudjuk pontosan, hányan jelentettek másokról Magyarországon, ki segített másokat tönkretenni, kit mivel zsaroltak és kit tett tönkre az, hogy spiclié kellett válnia, merthogy volt, aki önként és dalolva tette, és volt, aki egyáltalán nem. Itt az alapállás, hogy

főhősünknek egyáltalán nincs választása, ezért besúgóként ugyan megvetendő, amit tesz, emberként azonban nem ítélhetjük el,

sőt, fonák módon az első perctől neki drukkolunk. Neki drukkolunk, hogy ne bukjon le, és neki drukkolunk, amikor az őt irányítani próbáló rendőröket igyekszik megvezetni, ami veszélyes játék. Demeter Gergő egyszerre áldozat, csaló és, ha akaratán kívül is, de rendkívül tehetséges manipulátor. Merthogy már a célpont, Száva Zsolt (Patkós Márton) közelébe férkőzni is majdnem lehetetlen feladat, hiszen a tehetséges szónok és a rendszer megbuktatását nagyon is komolyan vevő srác és barátai, illetve barátnője (Szász Júlia) pontosan tudják, hogy meg akarják őket figyelni, és tisztában vannak a veszélyekkel.

Gergő azonban képes mindig a megfelelő pillanatban improvizálni, több lépésben előre gondolkodni – sakkbajnok a lelkem -, és bár mindig másodpercekre van a lebukástól, valahogy képes a felszínen maradni, és ahogy haladunk előre, ő maga is aktív részese lesz az ellenálló csoportnak. Csakhogy nem sima kémtörténetről beszélünk, a 8 részes A besúgó a teljesen politikamentes Moszkva tér (2001) korrajzát és a jóval korábbi Megáll az idő (1982) társadalomkritikáját is felhasználja. A széria visszatérő eleme a magyar demokrácia deficit, ami nem csak a kádári rendszer kompromisszumainak „életképességét”illusztrálja, de azt is előrevetíti, hogy annak ellenzéke maga sem feltétlenül demokratikus. A karizmatikus Száva Zsolt ugyan egy eljövendő demokráciáért harcol, de semmiféle ellentmondást nem tűr, a más véleményen lévőket azonnal kipenderíti a csapatából.

Eközben persze egy kollégiumban járunk, egy rakás hormontól fűtött fiú és lány között, zajlik az élet, mennek a bulik begyűrűzik a divat, és vannak, akik érzik az idők szavát, mint Gergő protokapitalista szobatársa, a mindennel seftelő Máté (Varga Ádám), aki a széria talán legszórakoztatóbb karaktere, a két szál pedig nem válik el egymástól, sőt! A sorozatot rendező Mátyássy Áron, Miklauzic Bence és forgatókönyvet is jegyző Szentgyörgyi Bálint nagyon is tudják, hogy bármennyire is feszes és jól sikerült a besúgó történet, nem tud működni, ha karaktereik légüres térben járnak, ha nem hús-vér emberek. És nagyon leegyszerűsítve, de azért jó A besúgó, mert hőseit nem csak a forradalmi hevület vagy a túlélés hajtja, hanem a hormonok is. Ugyan a történet gerincét spiclivé vált főhősünk lavírozása adja, miközben hol titkos listákat kell megszereznie, hol hangfelvételt produkálnia vagy azokat elrejtenie, a sorozat szövetét azonban a fiatalok élete adja, és persze a kor megidézése. Meg is idézik a divattal, a zenével, a képi világgal, szóhasználattal, és ilyen szempontból a készítők tökéletes munkát végeztek – persze az Aranyélet (2015 ) óta tudjuk, hogy ha az HBO sorozatot rendel meg nálunk, akkor nagyon rámennek a minőségre.

És a történet is teljesen elfogadhatót. A hajmeresztő fordulatokat remekül sikerül kivitelezni, de ami a fordulatok között van, néha billeg, sokszor egyenetlen. Adott pontokon sikerül összecsapni vagy összesűríteni bizonyos elemeket. Demeter Gergő például másodévesként kezdi a Közgázt, amiben legfeljebb annyi logika van, hogy így ugyanazokra az előadásokra járhat, mint Száváék, akik már korábban is itt tanultak, Hajdu Szabolcs pedig egyszerre egyetemi tanár és kollégiumigazgató. Sorolhatnánk, de egyik ilyen hiba sem különösebben bántó, legfeljebb az zavaró, hogy az időszerkezet nem mindig világos, nem igazán követhető, mennyi idő telik el, hol járunk éppen az idővonalon, az viszont remekül működik, hogy egy-egy kisebb flashbackben többet is megtudunk a szereplőkről.

Ami pedig a legfontosabb, Szentgyörgyiék remekül dolgozták ki ezeket a szereplőket, és fantasztikus színészeket találtak hozzájuk. Váradi Gergelyt én eddig egy filmben láttam, a nem kifejezetten emlékezetes Guerillában (2019), de nagyszerű választás volt, tökéletesen hozza a sehova sem tartozó, könnyen alkalmazkodó figurát, Patkós Márton ugyanilyen jól hozza a rendkívül karizmatikus, ugyanakkor túlságosan is öntörvényes Szávát, Szász Júlia pedig a sorozat legkarakteresebb női alakja, merthogy vigyáztak rá, hogy női oldalról is lássuk az eseményeket. És ha már az Aranyéletet emlegettük, a tartótisztet, és az egyik lányszereplő apját alakító Thuróczy Szabolcs figurája az, aki összetartja az egész sztorit. Ő az, aki egyszerre félelmet kelt és aki ellen lázadni lehet, akit gyűlölni kell, miközben látjuk, hogy ő maga is egy szánalmas figura, a lehető legszánalmasabb indítékokkal. Merthogy

itt mindenkinek szorongatja valaki a mogyoróit,

pedig igazából a magyar történelem egy nyugalmasabb korszakáról beszélünk, ahol már bőven érezni lehetett a változás szelét.

Értékelés: 8/10