Daniel Craig rendesen beszólt a Netflixnek

A Törbe ejtve készülő harmadik része kapcsán került elő a történet, amelyben a színész csúnyán és nyilvánosan helyre tette a Netflix vezérigazgatóját.

Lassan el is felejtjük, hogy Daniel Craig annak idején James Bond volt, és nem is akármilyen 007-es, mert a színész annyira sikeres lett azóta egy másik franchise-ban, a Rian Johnson nevével fémjelzett Törbe ejtve filmszériában. A sikernek azért van kevésbé ragyogó oldala is, amit a színész nem is titkol, és legutóbb a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon adott hangot ennek: beszólt a második részt majdnem eltemető Netflix vezetőjének.

Tőrbe ejtve - Forrás: Freeman Film

 

A 40 millió dollárból készült Tőrbe ejtve (2019) 312 millió dollárt hozott össze, és még egy Oscar-jelölést is kapott a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, és ami még fontosabb, pillanatok alatt lett közönségkedvenc. Nem csoda, hogy jött a folytatás, a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma (2022),  amelynek már a Netflix lett a forgalmazója. Ki tudja, miért, itt kísérletező kedvükben voltak. A filmet, amelyben a Craig alakította Benoit Blanc magánnyomozó egy egzotikus szigetre kap meghívást egy különc milliárdostól (Edward Norton), aki eljátssza a saját halálát, majd tényleg meghal, 2022. november 23-én mutatták be az amerikai mozikban. De egy hét után levették a műsorról, hogy aztán a Netflix csak december 23-án kezdje el streamelni. A film a „kedvcsináló héten” mindössze 13 millió dollárt hozott, hiszen a legtöbben inkább megvárták, hogy majd odahaza nézzék meg, a három hetes eltolódás miatt viszont a vártnál kevesebben streamelték.

Tőrbe ejtve - Az üveghagyma - Forrás: Netflix

 

Ahogy számítani lehetett rá, az üzleti modell nem működött, és a most készülő harmadik rész kapcsán került elő a sztori, mely szerint a magát rendesen felidegesítő Danile Craig a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál egyik nyilvános eseményén szólt be a Netflix igazgatójának, Ted Sarandosnak, aki a rendhagyó modellről értekezett, mondván:

a modelled annyiban rendhagyó, hogy el van b***va!”

A Netflixnél annyira nem sértődhettek meg, mert jön a Tőrbe ejtve 3. része, amelyben Daniel Craig újra Benoit Blanc bőrébe bújhat, az új rész címe pedig Wake Up Dead Man, vagyis 'Kelj fel, halott ember' lesz. Igaz, a streaming óriás ezzel a pénze után is fut: 2021-ben egy kisebb vagyont, 450 millió dollárt fizetett két további Benoit Blanc-filmért Johnsonéknak, és most biztosan nem fog őrült kísérletekbe belemenni.

Forrás: slashfilm.com