Erre számíthatunk a The Last of Us 2. évadjában

Minden bizonnyal egy bosszúhadjárat lesz középpontban. Vigyázat, spoilerveszély!

A HBO sikersorozata éppen ott ért véget, ahol az eredeti játék első része, így nagy valószínűséggel a második évad is követni fogja a játék történetét.

Az utolsó részben – hűen az eredeti sztorihoz – Joel (Pedro Pascal) megmenti Ellie-t (Bella Ramsey) attól, hogy a Tűzbogarak megoperálják, és előállítsák belőle a fertőzés elleni vakcinát. Végez Marlene-nal, és azt hazudja Ellie-nek, hogy a Tűzbogarak találtak másokat is, akik hasonlóan hozzá, immunisak a fertőzésre, ám nem sikerült belőlük vakcinát kinyerni. Innen folytatódik a játék és majd a második évad is. 

Forrás: HBO Max

 

A The Last Of Us Part II 2020-ban jelent meg, és ez lesz az alapja a sorozat készülő, második szezonjának. Ám Craig Mazin társalkotó azt nyilatkozta, hogy szerinte nem elég egy évad a második játék történéseinek feldolgozására:

“Úgy gondolom, hogy azok a történések, amikkel eddig nem foglalkoztunk, több időt igényelnek, mint egy szezon. Tehát az most az ötlet, hogy egy évadnál mindenképp többet készítünk még, de ez nem az a sorozat lesz, amit hét évadra nyújtunk.”
Forrás: HBO Max

 

Valószínűleg a második évad a The Last of Us Part II első felét dolgozza majd fel. A folytatás négy évvel később játszódik, Joel és Ellie a wyomingi Jacksonban telepedtek le, de kapcsolatuk az elmúlt években feszültté vált. A cselekmény elsősorban Abby Anderson karaktere köré szerveződik, aki a washingtoni Seattle-ben állomásozó csapat tagja. 

The Last of Us Part II
Forrás: Naughty Dog

 

Joel és Tommy megmentik Abbyt a fertőzéstől, majd vele tartanak a lány csapatának előőrse felé. Közben Ellie és barátnője, Dina nem tudják, hol marad ilyen sokáig Joel és Tommy, ezért utánuk mennek, majd, mikor beérik őket

Ellie tanúja lesz annak, hogy Abby agyonveri Joelt. 

A játék második részének fő hajtóereje az Abby elleni bosszúhadjárat, és valószínűleg ez áll majd a sorozat második szezonjának középpontjában is.

(via NME)