Nem mindig feddhetetlen zsaruk a marseille-i maffiacsaládok ellen - és egymás ellen. Jó kis karcos rendőrmese sötét tónusokkal, hiteles arcokkal, rengeteg akcióval - és egy történettel, amivel elég sok gondunk akadt.
Ha leülsz egy francia zsarufilmet nézni, általában előre tudod, mire számíthatsz. Minden rendőr borostás, bőrkabátot hord, rendszerint magasról tojik a szabályokra, szeret bulizni és csajozni, rühelli a rivális ügyosztályok kollégáit, viszont fejet hajt az olyan bűnözők előtt, akik betartják a „szakma” íratlan szabályait. Igaz, ez a recept kissé idejét múlt – a tavaly bemutatott Nyomorultak már egészem más irányba ment el -, de Olivier Marchal rendező régi motoros, ő már nem fog új dolgokkal kísérletezni. Marchal 12 évig maga is zsaru volt, hogy aztán a showbizniszbe vágjon bele, és bő másfél évtizede nagyot is virított a Gengszterekkel (2002) és a valóban nagy sikerű 36 - Harminchattal (2004). Azóta kevesebbet hallunk róla, nyilván nem véletlenül - Braquo (2009) című, állítólag elég kemény krimisorozatával még adós neki a hazai tévézés -, de a Netflixnél láttak benne annyi fantáziát, hogy legújabb munkája, a Gazfickók városa mögé álljanak, és ez első blikkre nem is tűnt rossz ötletnek.
Merthogy az érezhető az első képsorokból is, hogy Marchalnak még mindig megvan a megfelelő stílusérzéke, most is jól választ arcokat filmjéhez – mind bűnözőnek, mind zsarunak, de mint kiderül, most sincs nagy különbség a kettő között, ami örök motívum nála -, és különben is, mi a baj az old schoollal? Semmi baj nincs azzal, ha régimódi egy történet, ahogy azzal sem, ha az már jól ismert klisékből és fordulatokból áll össze, ha ezeket a kliséket és fordulatokat jól, a megfelelő arányérzékkel és megfelelő logikával használják fel. Néha elég, ha nem kapunk semmi újat, de amit kapunk, az profin, hozzáértően van megcsinálva – na ez itt csak félig igaz. Merthogy az, amit látunk, jól néz ki, izgalmas is, csak nincs sok értelme. De miről is van szó? Adott a marseille-i rendőrség bandákra specializálódott egysége, csupa alfahím, Vronski százados (Lannick Gautry) vezetésével, akik rögtön nehéz feladatot kapnak, két banda közötti leszámolás volt egy tengerparti bárban, és gyanítható, hogy egy zsaru súgott a támadóknak.
Vronski igyekszik különböző piti bűnözők tökét szorongatva közelebb kerülni a nehézfiúkhoz, de valahogy semmi sem sikerül, és ő maga is egyre mélyebbre kerül a szívességekre, átverésekre, árulásokra és bosszúra épülő alvilági mocsárban, miközben saját, nem mindig feddhetetlen embereire is vigyáznia kell. Eközben új rendőrfelügyelő (Jean Reno) kerül a város élére, egy beépített zsaru halála miatt pedig a belső elhárítás is nyomozni kezd, két nagy zsák pénznek pedig lába kél. Ebben persze semmi új nincsen, sok jó zsarufilmet láttunk már hasonló recepttel, és egy rutinos rendező-forgatókönyvíró ezzel a pár kulcsszóval már össze is rakott mindent. A baj az, hogy ezt Marchal is így gondolta, és abból kiindulva, hogy ezt ő a kisujjából is kirázza, egy sorozatra való mellékszereplőt és mellékszálat hányt egymásra, anélkül, hogy azokat különösebben kidolgozta volna.
Elolvastam más kritikákat, és nem csak én vagyok az, aki képtelen volt követni, hogy a másik oldalon ki kicsoda, mit akar, ki ellen van, kivel szövetkezik, már csak azért is, mert Marchal elég hasonló arcokkal és kacifántos olasz – korzikai nevekkel operál. A Keresztapa trilógia figuráit és jeleneteit idéző képsorokon vonulnak fel a különböző maffiaklánok – köztük két olyan remek veteránnal, mint Gérard Lanvin és Claudia Cardinale -, és már tíz perc után sem tudjuk, melyik miben érdekelt, és ez itt nem részletkérdés. Mert, ha fél óra után már azt sem tudjuk, kinek a drogja, fegyvere vagy pénze a tét, akkor a többi már csak modorosság. És ebben speciel a rendezőnek szerencséje van, mert olyan főszereplőt talált, akivel ezt a modorosságot, ha végig nem is, de egy ideig egész jól el lehet adni. Lannick Gautry ugyan nem kezdő, de én eddig nem láttam főszerepben, pedig igazi sztár alkat, a jó értelemben, ő úgy is tud vinni egy jelenetet vagy párbeszédet, ha annak nincs különösebb értelme, mert csak rá figyelünk.
Gautrynak megvan a kiállása, a jelenléte, jól játszik, és lehetett volna egy remek filmet is építeni rá – vannak más jó arcok is, mint David Belle (B13 - A bűnös negyed) vagy Stanislas Merhar -, és az akció is teljesen rendben van, de a Gazfickók városa inkább csak közepes munka lett. Pedig lett volna rá igény, már csak a tartalom, a műfaj és nyilván az előzetes miatt is hasít a film a Netflixen.
Értékelés: 6/10
