A Gyilkosság a világ végén után újabb posztmodern krimisorozat érkezett, amely úgy merít sokat Agatha Christie-től, hogy közben minden ízében modern korunk terméke. Kritika a Halál és egyéb részletek című Disney+-szériáról.
Tavaly év végén debütált szintén a Disney+-on a Gyilkosság a világ végén című, a két kultikus alkotó, Brit Marling és Zal Batmanglij (Sound of My Voice, A Kelet, The OA) által jegyzett krimisorozat, ami az Agatha Christie-regények jól bevált fogását (a szűk, távoli helyen összezárt, a gyilkosságok miatt egyre fogyatkozó létszámú csoport motívuma elsősorban az újabban Mert többen nincsenek címen ismert Tíz kicsi négert idézte meg) keresztezte olyan ízig-vérig modern dolgokkal, mint a mindenhol jelen lévő digitális eszközök vagy a mesterséges intelligencia.
Az ilyenformán csodálatosan posztmodern alkotás mesterdetektívjének pedig Marlingék egy kifejezetten pikáns húzással bölcs vénkisasszony, hiperintelligens profi nyomozó vagy egyszerre briliáns és különc, nagy bajuszos figura helyett
egy magának való, zárkózott Z generációs lányt tettek meg, némileg talán A tetovált lány által ihletve (ahogy az a szériáról szóló PORT.hu-kritikában is szerepel).
Kritikánk a Gyilkosság a világ végénről
Gyilkosság a világ végén: parasztvakítás a Z generációs nyomozósdi
A Gyilkosság a világ végén című vadonatúj Disney+ sorozat pont olyan, mint a hősnője: nagyon menőnek és naprakésznek tűnik, de az izgalmas felszín alatt alig van valami.
Tovább
Mindezek a megoldások pedig visszatérnek a Disney+-ra március elején felkerült Halál és egyéb részletek című 10 részes krimiszériában, amely egy szintén posztmodern gesztussal ugyanúgy Christie világát ötvözi a legmodernebb technikai környezettel. Csak míg a Gyilkosság a világ végén esetében a mesterséges intelligencia jelentette a vezérfonalat, itt a vállalati korrupció jelensége kerül górcső alá. Ami pedig a Christie-ihletést illeti, ezúttal egy Halál a Níluson-parafrázist láthatunk egészen modern köntösben, azaz a felső tízezer tagjai egy high-tech óceánjáró fedélzetén gyűlnek össze.
a hajót egy fontos családi és vállalati eseményre kibérelő milliárdos famíliában (egészen pontosan a családfő néhai titkárnőjének a gyereke, akit azért karoltak fel Collierék, mert a szerencsétlen nőt az ő cégüknek szánt üzenetként gyilkolták meg közel húsz évvel ezelőtt).
Kenneth Branagh Halál a Níluson-variációja
Tovább rombolja az Agatha Christie-féle mítoszt az új Poirot
A 2017-es Gyilkosság az Orient expresszen után a színészből lett rendező, Kenneth Branagh újabb népszerű Agatha Christie-adaptációban érti félre totálisan a krimi nagyasszonyának világát. Kritika a Halál a Níluson című filmről.
Tovább
A Halál és egyéb részletek alkotói viszont egy ügyes húzással megduplázzák a nyomozó karaktert, és fel is dobják némi hosszú múltra visszatekintő viszálykodással. A luxushajón tartózkodik ugyanis a világ legkiválóbb nyomozójaként ismert Rufus Cotesworth is, akire Imogen elszántan utálkozik, mivel annak idején a Collier család ezt a férfit kérte fel, hogy nyomozzon az édesanyja halálának ügyében – Cotesworth viszont némi kutakodást és azt követően, hogy megígérte a gyereknek, hogy mindenáron elkapja az anyja gyilkosát, szó nélkül lelépett.
És ez még nem minden az idősödő nyomozó figurájához kapcsolódó izgalmakból, de a többit vétek lenne elárulni.
Az itt felvázolt alapszituációt követően persze annak rendje és módja szerint megtörténik a gyilkosság is, már az első epizódban.
És hogy a helyzet még izgalmasabb legyen,
maga Imogen is gyanúba keveredik, szóval egyszerre találja magát a nyomozó és a gyanúsított szerepében. Emiatt kell a lánynak összefognia gyűlölt ellenségével, Cotesworthszel, akivel persze csakhamar ellenségeskedés helyett inkább afféle pártfogó és gyámolított, vagy inkább mester és tanítvány viszonyba kerülnek.
Ezt követően kissé meglepő, hogy már a negyedik részben (amikor a sorozatnak még több mint a fele hátravan) kiderül, hogy ki a gyilkos, szóval a néző kissé tanácstalan, hogy hogyan tovább. De egyrészt Imogen édesanyjának gyilkossági ügye (ami nem túl meglepő módon kapcsolatban áll az aktuális történésekkel) még nem tisztázódott, másrészt a Halál és egyéb részletek alkotói
nem kizárólag Agatha Christie-n nevelkedtek,
Sir Conan Doyle-tól is tanultak, szóval bevetnek egy bűnözőzsenit, aki a háttérből mozgatja a szálakat – így a nyomozás folytatódhat tovább.
Heidi Cole McAdams (Intelligence – A jövő ügynöke, A visszatérők, Dex nyomozó) és Mike Weiss (Célkeresztben, A mentalista, Bűnös Chicago, Dex nyomozó) kreátorok mindvégig ügyesen keverik a kártyákat, így a főgonosz leleplezése tényleg igazi reveláció lesz a néző számára (ha nem is okoz olyan hatalmas döbbenetet, mint a Gyilkosság a világ végén végső nagy fordulata).
Ezenkívül a környezetábrázolást és a hangulatfestést is profi módon művelik, ahogy az általuk kitalált karakterek is nagyon izgalmasak, jellemzően még a mellékfigurák is.
De persze a Halál és egyéb részletek nem hiba nélküli.
Elég furcsa húzás például, hogy Imogen karakterét az alkotók kis túlzással minden szembejövő férfival összeboronálják (a lány gyors egymásutánban két fontosabb figurával is összejön – hagyhatták volna legalább pihenni egy kicsit). Ezenkívül a sorozat gerincét képező társadalomkritika sem elég erős, mivel a közhelyeken kívül nem sikerül túl sokat mondani a szegényeket kihasználó csúnya, gonosz gazdagok témakörében.
Így lecsupaszítva végeredményben a Halál és egyéb részletek emiatt nem tud igazán többet nyújtani egy modernizált Agatha Christie-parafrázisnál (miközben a Gyilkosság a világ végén-ben szépen szervesült egymással a klasszikus krimi és a kortárs társadalomkritikus mondanivaló). Emiatt a nézők jelentős része nyilván nem gondolta volna, hogy egy második évadban is folytatódnak Imogen és a társaság még megmaradt részének kalandjai, szóval hozzájuk hasonlóan mi is alaposan meglepődtünk, amikor a széria fináléjában olyan méretes cliffhangert kaptunk, hogy lesz mi miatt izgulni 2025-ig.
