Halálosan megfenyegették az új Amerika kapitányt

Wyatt Russell A Sólyom és a Tél katonája második epizódjában vette át Amerika kapitány pajzsát. Az úgynevezett rajongók nem tagadták meg magukat. Spoilerek!

Steve Rogers (Chris Evans) a Bosszúállók: Végjáték végén búcsúzott egy szép jelenetben, és szimbólummá vált pajzsát Sam Wilsonra, azaz Sólyomra hagyta. A Disney+ új Marvel-sorozatában azonban Wilson visszaadta az Egyesült Államok kormányának a pajzsot, mondván, hogy nem érzi magát méltónak, hogy felöltse a Kapitány jelmezét.

A Wanda/Vízió csak megpendítette, a A Sólyom és a Tél Katonája azonban komolyan foglalkozik a Marvel-univerzum jelenlegi egyik legnagyobb problémájával, nevezetesen, hogy a Thanos csettintése után eltűnt emberek sokaságának visszatérése után mennyire komolyan megváltozott a világ: sokan nincstelenekké váltak, az öt év kiesésével nem találják a helyüket. Ebben a vészterhes időben pedig egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy példakép nélkül maradjanak, így az USA kormánya nagy csinnadrattával bemutatja az új Amerika kapitányt, John Walkert. 

Már önmagában ez is meghökkentő, de Walker egy öntelt seggfej, aki rendre a státuszával kérkedik, nem riad vissza a piszkos módszerektől, és a sorozat két címszereplőjét is megfenyegeti. Ez a fickó bizony nem állt volna ki egy szál magában, holtfáradtan, törött pajzzsal a kezében Thanosszal és hatalmas seregével szemben, mint ahogy Steve Rogers tette a Végjáték fináléjában, a grandiózus csatajelenet legelején.

Talán érthető, hogy ez az új Kapitány sokaknál kiverte a biztosítékot, de az már nem, hogy egyesek képtelenek különbséget tenni a karakter és színész között: a Walkert alakító Wyatt Russellt (megdöbbentően hasonlít apjára, mintha csak a fiatal Kurt Russellt látnánk) többen is halálosan megfenyegették, és követelték, hogy azonnal szálljon ki a sorozatból – szegények azzal sincsenek tisztában, hogy ha akarna sem tudna, hiszen már rég leforgatták az egészet. Persze Russellnek egyébként is esze ágában sem lenne otthagyni a produkciót, különösen, hogy az MCU kezdetekor őt is meghallgatták Steve Rogers szerepére. Szerencsére értelmes rajongók kiálltak a színész mellett.

 

Chris Evans jót mulatott a jeleneten, ki is röhögte szegény Russellt, bár tegyük hozzá, hogy csak ebben a jelenetben néz ki olyan bénán (mint a Fel! öreg bácsija) a Kapitány sisakjában.

Nem ez az első eset, amikor egy-egy szerep miatt a toxikus "rajongók" online lincselésbe kezdenek. Talán az egyik legismertebb és legszégyenletesebb Kelly Marie Tran esete volt, akit Az utolsó Jedik után kezdtek tömegek gyalázni Rose karaktere miatt. Tran törölte minden profilját, eltűnt a közösségi médiából, J.J. Abrams pedig meglehetősen gyáván, gyakorlatilag eltüntette a Skywalker korából ezt az egyébként érdekes, a bevett Star Wars-szereplőktől merőben eltérő karaktert. De ugyanígy járt Ahmed Best (Jar Jar) és Jake Lloyd (a gyerek Anakin), pedig akkoriban még gyerekcipőben jártak a közösségi platformok.

(Forrás: Distractify)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu