Ahogy azt korábban mi is megírtuk itt a PORT.hu hasábjain, a Netflix mostanság minden korábbinál nagyobb nekibuzdulással járatja csúcsra a geek nosztalgiát és a retró témákat. No persze a mostani 30-as és 40-es korosztály tejben-vajban fürösztése nem tegnap kezdődött, hanem már 2016-ban, a kirobbanó sikerű Stranger Things tévésorozattal, ami lényegében egy himnusz volt a '80-as évek amerikai geek szubkultúrájához. Azóta viszont eltelt öt hosszú esztendő, és a Netflixnél is rájöttek arra, hogy „a '80-as évek nosztalgia”, mint olyan, nem egy fix, örökkévalóságig fennálló dolog. Az emberek ugyanis többnyire nem egy adott korszakra, hanem mindig a fiatal éveikre emlékeznek szívesen vissza, függetlenül attól, hogy akkor épp milyen évet írtunk.

Így hát szinte törvényszerű volt, hogy a streaming szolgáltató tekerjen egy kicsit az idő kerekén, és azokat is bevonja a nosztalgiázásba, akik a '80-as években még nagyon kicsik voltak, a '90-es évekről viszont már vannak kellemes tinédzserkori emlékeik. Például hozzám hasonlóan a fél osztállyal jegyet váltottak a Sikolyra és a Tudom, mit tettél tavaly nyáronra, és ládaszám hordták haza a videotékákból ezeknek a filmeknek a folytatásait, valamint lényegében bármit, aminek a kazettatokján dögös csajokat és jóképű srácokat rémisztgetett az épp aktuális álarcos sorozatgyilkos.

A tinihorror mint műfaj a '90-es években élte virágkorát. Ez nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a Wes Craven-féle Sikoly-trilógia nemcsak méltó szellemi örököse tudott lenni az akkorra már kissé ellaposodott Péntek 13.- és Halloween-folytatásoknak, de egyúttal ezeknek a filmeknek a fergeteges paródiájaként is kiváló szórakozást nyújtott. A film-a-filmben jeleneteivel pedig príma görbe tükröt mutatott a folytatást folytatás után gyártó Hollywoodnak. Wes Craven persze azért tudott ennyire jól poénkodni a slasher horror műfaján, mert eleve ő teremtette meg a nemcsak véres, de vicces sorozatgyilkosos filmeket az 1984-es Rémálom az Elm utcábannal, ahol Freddy Krueger sokkal bolondosabb gyilkos volt, mint Michael Myers vagy Jason Voorhees.

A tinihorror zsáner tehát jött, látott, és ha nem is győzött, de a '90-es évek második felét mindenképpen uralta. Azt, hogy ennek a korszaknak a nem túl komolyan vett kaszabolós filmjeire még ma is van igény, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Netflix kínálatában július 3-tól elérhető A félelem utcája 1. rész: 1994 jelen sorok írásakor épp a 3. helyen áll a streaming szolgáltató országonkénti bontásban mutatott, dinamikusan frissülő népszerűségi TOP10-ében.

A tinihorrort, mint műfajt olyannyira nem kell még temetni, hogy a Netflix rögtön egy trilógiával emelt oltárt ennek a zsánernek. A félelem utcája 1. rész: 1994 ugyanis (ahogy azt a címe is sugallja) egy tinihorror-trilógia első része, amit július 9-én követ majd A félelem utcája 2. rész: 1978, július 16-án pedig A félelem utcája 3. rész: 1666. Az egyes epizódok cselekménye a címben szereplő évszámokra fókuszál. A három filmből aztán egy hátborzongató rémtörténet áll össze: valamikor a XVII. századi, híres-hírhedt amerikai boszorkányperek idején (ilyen volt többek között a Salemben följegyzett eset is, ami máig jelen van a popkultúrában) kivégeztek egy sátánimádattal vádolt nőt, a csontjait pedig szétszórták az erdőben, így a banya nem nyert örök nyugalmat, és azóta is megkeseríti Shadyside békés kisvárosának lakóit. Néhányan például úgy hiszik, miatta torkollt vérfürdőbe egy 1978-as nyári gyerektáborozás is...

A trilógia története azonban nem a táborban, hanem 1994-ben kezdődik. Shadyside középiskolásai a szomszédos kisváros, Sunnyvale gimisei elleni nagy meccsükre készülnek, ám azt beárnyékolja egy brutális emberölés: egy koponyamaszkos, csuklyás figura rögtön a film elején megöli a Shadyside Plaza könyvesboltjának fiatal eladóját (őt alakítja Ethan Hawke és Uma Thurman lánya, Maya Hawke). A gyilkost lepuffantja ugyan a helyi seriff, ám a maszkos figura visszatér a halálból, és továbbra is megkeseríti a kisvárosi fiatalok életét. Pedig szegényeknek sajnos enélkül is megvan a maguk baja, mert Shadyside az a fajta rossz hírű, kilátástalanságot sugárzó, mindenkit a posványba lehúzó kisváros, ahonnan minden jóérzésű ember menekülni akar – ha máshová nem, legalább a szomszédos Sunnyvale-be, ahol még csak egy kocsilopás sem történt az elmúlt 30 évben, nem hogy gyilkosság.

A tinihorror zsáner kötelezően baljós múltú főszereplőjét, akinek „final girl”-ként komoly esélye van, hogy legyőzze a gyilkost, és a későbbi folytatásokban is szerepeljen, itt Deenának hívják, és Kiana Madeira alakítja, aki fiatal kora ellenére (1991-ben született) 2007 óta számos tévéfilmben és sorozatban szerepelt már. Deenának nemcsak azzal kell nap mint nap megküzdenie, hogy alkoholista szülők gyermekekeként rá hárul az öccse nevelése, de azt is fel kell dolgoznia, hogy nem a fiúk jönnek be neki, a barátnője, Sam (Olivia Scott Welch) viszont pont azért szakított vele, hogy elvált szülők gyermekeként Sunnyvale-be költözve új életet kezdhessen. Deena öccse, Josh (Benjamin Flores Jr.) egy igazi kocka, aki egész nap arra használja a '90-es években még friss dolognak számító internetet, hogy IRC-chatprogramokon vadidegenekkel osszon meg konteókat minden baj forrásáról, a Shadyside-et sújtó boszorkányátokról.

Josh-t persze nemcsak a világhálóra kötött számítógépek bűvölik el: reménytelenül szerelmes az eminens Kate-be (Julia Rehwald), aki kihasználva a kémia ötösét, valamint azt, hogy osztályelsőként ő az iskola éltanulója és kiskedvence, titokban drogdílerként tevékenykedik, karöltve a suli legnagyobb hóhányó semmirekellőjével, Simonnal (Fred Hechinger). Amikor aztán a Shadyside–Sunnyvale-rangadó éjszakáján szó szerint elszabadul a pokol, ennek a kissé szerencsétlen, de abszolút szerethető tinicsapatnak kell megállítania a titokzatos gyilkosságsorozatot.

A film legnagyobb erénye, hogy a rendezője, Leigh Janiak maga is hatalmas horrorfan a '90-es évek óta (és amúgy a Stranger Things egyik atyja, Ross Duffer a férje). Az első témába vágó saját filmje a 2014-es Nászút volt, de rendezett két részt a Sikoly-tévésorozatban is. Janiak Sikoly iránti olthatatlan rajongása számos ponton tetten érhető A félelem utcája 1. rész: 1994 esetében is. Maya Hawke vérfagyasztóan izgalmas belépője például egy az egyben megfeleltethető annak, amikor Drew Barrymore-t hívogatta vonalas telefonon egy titokzatos zaklató, és végül kést döfött belé a fekete köpenyes, álarcos alak. A film egyébként további főhajtásokat is tartalmaz a régi klasszikusok felé: a baltás őrült például pont úgy aprítja az ajtót, ahogy Jack Torrance tette a Ragyogásban, a rút pofájú rémségekkel ugyanúgy egy nagy bevásárlóközpontban kell farkasszemet nézni, ahogy a Holtak hajnala vagy az 1989-es Intruders hőseinek, a szereplők pedig maguk is rendre olyan kultfilmeket emlegetnek egymásnak, mint Az élőhalottak éjszakája vagy a Poltergeist.

Izgalomban és geek kikacsintásokban tehát nincs hiány. A félelem utcája még a magamfajta, megkérgesedett szívű horrorveteránoknál is jó eséllyel jelesre vizsgázik, hiszen ügyesen felmondja a leckét a zsáner évtizedes toposzaiból. Persze ezen nincs is mit csodálkozni, mivel az alapsztori egyszer már kirobbanó sikert aratott könyv alakban: a Fear Street-trilógiát a Netflix „az ifjúsági irodalom Stephen Kingje”-ként is emlegetett R.L. Stine Fear Street-sorozatából merítette (bár a regényekben lényegesen kevesebb volt a kifröccsenő vér, mint itt). A félelem utcája valószínűleg nem lesz soha olyan ikonikus mozitörténeti mérföldkő és állandó hivatkozási alap, mint a Sikoly, de biztosan nem okoz majd csalódást a '90-es évek tinihorrorjait kedvelő nézőknek.

Értékelés: 7/10

Kiknek ajánljuk? A Sikoly- és a Tudom, mit tettél...-filmek rajongóinak, valamint mindenkinek, aki végtelenszer képes újranézni, és sosem tudja megunni Michael Myers, Jason Voorhees, Freddy Krueger és a társaik kisvárosi ámokfutásait.