Így veszi semmibe a hatalom a kisembert

1986-ban két nappal a baleset után, április 28-án említették csak meg a szovjet tévében a csernobili katasztrófát. Az évforduló emlékére összegyűjtöttünk tíz olyan filmet, amelyben az államhatalom vagy egy hatalmas cég megpróbálja eltaposni a vele szembeszálló kisembert.

A bennfentes (1999)

Jeffrey Wigand (Russell Crowe) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amelyek a nikotinfüggés felgyorsítását célozzák, Wigand tiltakozik, ezért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Lowell Bergman dörzsölt tévés riporternek (Al Pacino) sikerül rávennie a megtört férfit, hogy álljon a nyilvánosság elé – a dohánygyárak könyörtelen támadására azonban már nem tudja felkészíteni.

A film megtalálható a Google Play Movies kínálatában.


Erin Brockovich (2000)

Az állástalan, háromgyerekes Erin (Julia Roberts) végső elkeseredésében meggyőzi Edet, hogy alkalmazza őt az ügyvédi irodájában. A jogban járatlan nő egy nap ráakad néhány, a telekkönyvi iratok közé keveredett orvosi leletre. Nem érti az összefüggéseket, ezért nyomozni kezd. Hamarosan hihetetlen következtetésekre jut: egy cégóriás gátlástalanul szennyezi egy kisváros vízkészletét, ami súlyos betegségeket okoz az ott lakók körében. Erin házról házra járva több mint hatszáz panaszos aláírását gyűjti össze, és Eddel karöltve elhatározza: kiszedi a cégből az USA történetének pereskedés útján kifizethető legnagyobb kártérítését.

A film megtalálható a Horizon GO, az HBO GO és az Apple iTunes kínálatában is.


A Pentagon titkai (2017)

1971 júniusában hatalmas botrány rázza meg az Amerikai Egyesült Államokat: a The New York Times részleteket közöl egy szigorúan titkos jelentésből, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy az USA kormánya félrevezette a közvéleményt a vietnámi háborúval kapcsolatban. Miután a kormány leállíttatja az anyagok közzétételét, és bíróság elé idézi a napilapot, az iratokat kiszivárogtató katonai elemző, Daniel Ellsberg a The Washington Posthoz fordul. A női laptulajdonosként még kuriózumnak számító és az elismertségért küzdő Katherine Graham (Meryl Streep) úgy dönt, vállalja a kockázatot, és kiáll a sajtószabadság mellett. A bátor asszony és az elhivatott főszerkesztő, Ben Bradlee (Tom Hanks) egészen a Legfelsőbb Bíróságig mennek, hogy a háború értelmetlenségét leleplező Pentagon-iratok nyilvánosságra kerülhessenek.


Az elnök emberei (1976)

Az 1972-es választások befutójában Bob Woodward (Robert Redford) és Carl Bernstein (Dustin Hoffman), a Washington Post újságírói szabad kezet kapnak szerkesztőjüktől, hogy felfedjék a Watergate-botrány részleteit, és kinyomozzák Nixon elnök leköszönésének valódi okát. Meglepetésükre az ügy védelmén már több sztárügyvéd is dolgozik, és az a tény, hogy a republikánus pénzalap kezelőinek nevét és címét találják meg a vádlottal kapcsolatban, tovább növeli a gyanújukat. Alan J. Pakula klasszikusa.

A film megtalálható az Apple iTunes és a Google Play Movies kínálatában.


Hivatali titkok (2019)

Katharine Gun brit hírszerző (Keira Knightley) feladata a minősített információk kezelése. 2003 egyik napján Gun egy emlékeztetőt kap az NSA-től, amelyben az áll, hogy az Egyesült Államok a britek segítségével kompromittáló adatokat gyűjt az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjairól, hogy megzsarolják őket annak érdekében, hogy szavazzanak az iraki invázió mellett. A nő nem nézheti tétlenül, hogy a világ egy törvénytelen háborúba indul, és kiszivárogtatja a levelet a sajtónak. Az ügy hatalmas politikai botrányt kavar.

A film megtalálható a Horizon GO és az HBO GO kínálatában is.


Államtrükkök (2010)

Valerie Plame CIA-ügynök (Naomi Watts) státuszát nyilvánosságra hozza a Fehér Ház a tisztviselői számára, állítólag annak érdekében, hogy lejárassák a férjét, aki 2003-ban írt egy cikket a New York Timesba, amelyben azt állította, hogy a Bush-féle közigazgatás manipulálta az irakiak kezében lévő tömegpusztító eszközökről és az iraki megszállásról szóló jelentéseket. Doug Liman rendezése maga Valerie Plame feljegyzései alapján készült.


Az elszánt diplomata (2005)

Észak-Kenyában megölik Tessa Quayle politikai aktivistát (Rachel Weisz). A nyomok szexuális bűntényre utalnak. Az asszony férje, a szelíd Justin, az angol kormány diplomatája (Ralph Fiennes) életében először cselekvésre szánja el magát. Lelkifurdalástól űzve és a felesége hűtlenségéről szóló pletykáktól megrendülten beleveti magát a nyomozásba, hogy megtudja, mi történt. Hamarosan egy súlyos összeesküvés nyomára bukkan. A híres kémregényszerző, John Le Carré könyve alapján.

A film megtalálható a Netflix kínálatában.


A cég (1993)

Mitch (Tom Cruise) éppen utolsó vizsgájára készül. Nagy jövő vár rá a jogi pályán, de legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy éppen őt keresi meg egy nagy cég. Különös megtiszteltetésnek tűnik a visszautasíthatatlan ajánlat. A rászakadt kényelem közepette a férfi eleinte természetesnek veszi a cégben uralkodó viszonyokat. Hamarosan azonban különös dolgok történnek: két közös tulajdonost holtan találnak, ráadásul az FBI megkörnyékezi, hogy szállítson számukra információkat a cégről, és szerezze meg a titkos szerződéseket. Mitch válaszút elé kerül: segítsen az FBI-nak, vagy a cég érdekeit tartsa szem előtt, és hunyjon szemet a titokzatos események fölött. Egyik választás sem tűnik okosnak, hiszen mindkét esetben az életével játszik – Mitch így inkább egy harmadik utat választ. A cég John Grisham egyik legsikeresebb bestsellerének feldolgozása, melyben ismét a hatalom nyomasztó megjelenési formái állnak a középpontban.

A film megtalálható az Apple iTunes és a Google Play Movies kínálatában.


A WikiLeaks-botrány (2013)

Julian Assange (Benedict Cumberbatch) és barátja (Daniel Brühl) elhatározzák, hogy górcső alá veszik a hatalmat gyakorlók kétes tevékenységeit. Filléres büdzséből létrehozzák a WikiLeaks weboldalt, ami lehetővé teszi, hogy név nélkül bárki publikálhasson olyan bizalmas adatokat, amelyek az állami bűnözésre irányítják a figyelmet. Publikációikkal globális diplomáciai viharokat okoznak. Munkakapcsolatuk és barátságuk azonban megroppan, amikor birtokukba kerülnek az amerikai titkosszolgálat legnagyobb diszkrécióval kezelt dokumentumai.

A film megtalálható a Horizon GO kínálatában.


Sötét vizeken (2019)

Robert Bilott céges jogász (Mark Ruffalo) nagyvállalatokat véd nagy hatékonysággal. Egy nap felkeresi egy farmer, akit imádott nagyanyja küldött hozzá, hogy segítsen neki. Bilott hamarosan rájön, hogy a DuPont vegyi vállalat évek óta mérgezi egy kisváros ivóvizét, amitől több száz állat pusztult el, és a helyi lakosok is súlyosan megbetegedtek. Az ügyvéd kilátástalannak tűnő küzdelembe kezd a kisemberek védelmében a hatalmas nagyvállalat ellen. A világ egyik legnagyobb vegyi gyára ellen vívott jogi küzdelem tétje, hogy a számos rejtélyes megbetegedés és haláleset, valamint az évtizedeken át tartó ivóvízszennyezés ténye napvilágra kerüljön. Az ügyvéd az igazság kiderítése érdekében kockára tesz mindent: a karrierjét, a családja és a saját biztonságát is. A nyomasztó dráma megtörtént eseményeket dolgoz fel.

A film megtalálható az Apple iTunes kínálatában.