Javította az HBO Max a Harry Potter-nosztalgiaműsor szarvashibáit

Szemfüles rajongók kiszúrták, hogy a Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba című különkiadásban Emma Roberts gyerekkori fotóját rakták ki a HP-filmekben valójában szereplő Emma Watsoné helyett. És ez még nem minden…

A január 1-jén debütált adás (amiről még ma jelentkezünk kritikával) kicsit összezavarta a rajongókat, miután egy Twitter-felhasználó észrevette, hogy az egyik szegmensben, miközben a Hermione Grangert alakító Emma Watson a gyerekkoráról mesélt, a készítők nem az ő gyerekkori fotóját vágták be, hanem egy másik színésznőét, Emma Robertsét (Roberts meg is osztotta korábban a szóban forgó képet saját Instagram-oldalán).

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Emma Roberts (@emmaroberts) által megosztott bejegyzés


És nem ez volt az egyetlen csere a műsorban: a Weasley ikrek egyikét, George-ot alakító Oliver Phelps szúrta ki, hogy az egyik jelenetben, amikor testvérével, Jamesszel együtt nyilatkoznak,

a feliratban hibásan, éppen fordítva szerepel a nevük, azaz az alkotók Olivert tüntették fel Jamesként, és vice versa.

„Azt gyanítom, valaki visszavágott az évek során elkövetett szívatásokért”

– kommentálta a dolgot a közösségi médiában a színész, aki a jelek szerint nemcsak a szerepe szerint volt tréfás kedvű, hanem a való életben, azaz a forgatáson is. De a Draco Malfoyt alakító Tom Felton is vette a lapot: odakommentelte Phelps Instagram-posztja alá, hogy ő volt a tettes, és a vicc kedvéért odarakott egy kígyó emojit, arra utalva, hogy amiatt követte el a csínyt, mert ő a Mardekár házba tartozik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oliver Phelps (@oliver_phelps) által megosztott bejegyzés


A műsort gyártó HBO Max viszonylag gyorsan reagált a hibákra, és kiadtak egy közleményt, amelyben az is szerepel, hogy máris lecserélték a hibás verziót.

„Szép találat, Harry Potter-rajongók!

Felhívtátok a figyelmünket egy rosszul beválogatott fotóval kapcsolatos szerkesztési hibára. Már fel is került az új változat” – közölte a streaming szolgáltató. Arról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy a magyar HBO GO-n mikor cserélik le a Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba hibás verzióját.


(via Independent, The Hollywood Reporter)

 

Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a nő zenészekről is.