Jóbarátok: kiderült, miért írták ki olyan gyorsan Emilyt a sorozatból

Az ügy hátteréről az egyik rendező, James Burrows rántotta le a leplet új, Directed By James Burrows című memoárjában.

Az immár 82 éves alkotó 1975 óta van a pályán (és még mindig aktív!), szóval jó pár szaftos anekdota van a tarsolyában. Az egyik ezek közül az igazi oka a Jóbarátokban Ross angol feleségét, Emilyt alakító Helen Baxendale menesztésének

– amiről eddig még soha senki sem beszélt.


„Nagyon helyes volt, de nem volt különösebben vicces”

– árulta el Burrows, aki szerint a kémia sem működött megfelelően a színésznő és a Rosst alakító David Schwimmer között. Főleg, ha Jennifer Aniston Rachelével hasonlították össze.


„Schwimmernek nem igazán volt így kivel együttműködnie.

Olyan volt, mintha egy kézzel kellett volna tapsolnia.

A sitcomban és a romkomban a humor épp olyan fontos, mint a kémia, és felfedeztük, hogy Ross egyik új barátnője sem működik olyan jól, mint a Rachellel közös duója” – tette hozzá a rendező.

Az alkotó memoárjából az is kiderül, hogy Baxendale azért maradhatott egyáltalán 14 epizód erejéig a Jóbarátok csapatának a tagja, mert nagyon szorosak voltak a határidők, és egyszerűen nem volt idő újraosztani Emily szerepét, de a részek már meg voltak írva. Viszont miután a negyedik évad lezárult, gyorsan rövidre zárták a hírhedt londoni esküvő utóhatásait, és az ötödik évadban már csak néhány epizódba írták bele a figurát.

Mindez egyébként még jól is jött a karaktert megformáló színésznőnek, mivel épp terhes volt az első gyermekével.


(via Deadline)

 

Egy másik közelmúltbeli leleplezés a sorozatból

A Jóbarátok írója szerint borzalmas volt együtt dolgozni a színészekkel

Patty Lin memoárjából többek közt kiderül, hogy a színészekkel nem igazán lehetett szót érteni, és direkt elrontották azokat a poénokat, amik nem tetszettek nekik.

Tovább