Jöhet az extra tartalom a Netflixen

Megtorpant a Netflix előfizetőinek dinamikus növekedése az első negyedévben. Egyes értesülések szerint nem több filmmel és sorozattal, hanem extra tartalmakkal próbálná a cég a folyamatot visszafordítani.

A dologról a Protocol nevű site írt, és arra alapozták az értesülést, hogy mostanában több Netflix-felhasználó – köztük a lap egyik riportere is – kapott a Netflixtől egy olyan kérdőívet, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezettek mit szólnának, ha a streamelős cég kínálatában ezentúl a szokásos tartalmak helyett extrákat is találnának.

A projekt annyira konkrét, hogy még neve is van: a kérdőíven N-Plusként hivatkoztak rá, és

olyan bónusz tartalmakat takarna, mint amilyeneket például egy-egy DVD extrái között találunk: azaz a filmekhez kapcsolódó podcasteket, forgatási riportokat, interjúkat, kimaradt jeleneteket stb.
Forrás: Jakub Porzycki / NurPhoto via Getty Images


Az előfizetőknek ezenkívül lehetőségük lenne saját „playlist”-eket is összeállítani, azaz listázhatnák a kedvenc filmjeiket és sorozataikat, és azt megoszthatnák az ismerőseikkel. A Protocol által megkeresett Netflix-szóvivő azonban csupán annyit közölt, hogy nem terveznek semmi konkrétat, a felmérés csupán a szokásos erőfeszítéseik része, amelynek keretében arról érdeklődnek, mi tenné boldogabbá a felhasználóikat.

Mi is megkerestük a streamelős óriást Magyarországon képviselő PR-céget a kérdéssel, de ők sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták az értesülést. Annyit tudtunk kideríteni, hogy egyelőre hivatalos információ nincs a dologról, de

„a Netflix számos funkciót, lehetőséget vizsgál folyamatosan azért, hogy a felhasználóknak a legjobb műsorokat és élményt biztosítsa”.

A streamelős szolgáltató egyébként korábban is számos extra tartalmat gyártott, hogy promotálja a műsorait (kulisszák mögötti interjúk, kisfilmek stb.), szóval nem lenne meglepő, ha ezeket ezentúl nem a közösségi médiában vagy a YouTube-on, hanem egy saját felületen osztanák meg.


(via protocol)