Jön a The Batman-spinoff: a Pingvinről szóló sorozat

A Marvel mozis univerzumának kiterjesztése mintájára a Warner is kisképernyőre viszi a DC-s szuperhősös tartalmait.

Kis fáziskéséssel a mozifilmek után a Warner is elkezdte gyártani a maga szuperhősös szériáit. A Harley Quinn című animációs sorozatnak ugyan hamarosan a harmadik évada érkezik az HBO Maxra, de a konkurens Disney+-on már lement a WandaVízió, A Sólyom és a Tél Katonája és a Loki is, november végén pedig Sólyomszem is megkapja a maga sorozatát.

Eközben az HBO Maxra csak jövőre jönnek a tévés spinoffok, azaz a John Cena The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag-beli karakterén alapuló Peacemaker, egy Zöld Lámpás-sorozat, illetve egy Justice League Dark című széria. És annak ellenére, hogy a streamelős cég egyelőre nem kommentálta a dolgot, állítólag már javában fejlesztenek egy The Batman-spinoffot is, Colin Farrell The Batman-beli Pingvinje alapján.


A hírek szerint a színész a 2022 márciusában bemutatandó nagyjátékfilm után a sorozatban is eljátssza az ikonikus gonosztevőt – méghozzá egy, A sebhelyesarcúra emlékeztető negatív karriertörténetben. Azaz azt figyelhetjük majd, hogyan vált a figura a gothami alvilág nagy hatalmú urává. A Pingvin szériában Farrellen kívül állítólag részt vesz executive producerként a The Batman rendezője, Matt Reeves és producere, Dylan Clark is.

Az amerikai szaksajtó értesülései szerint a projekt még korai fázisban jár, és egyelőre hivatalos címe sincs. Colin Farrellnek egyébként nem ez lesz az első tévés munkája, hiszen a True Detective második évadában és egy The North Water című minisorozatban is játszott már. A Pingvin sorozatban pedig újra magára öltheti a nagyjátékfilm kedvéért viselt maszkot és „kövérkosztümöt”, hiszen a produkcióban, ahelyett, hogy meghízott volna, így oldották meg a színész bámulatra méltó átalakulását.


(via IndieWire)