Popkultúrára szakosodott démonológus legyen a talpán, aki egyetlen bekezdésben össze tudja szedni, hányféle forrásból ihletődött meg a Prime Video új sorozata, Az óvadékügynök. A főszereplő képes érzékelni a köztünk járó démonokat, és az a munkája, hogy visszaküldje őket a pokolba – ez alapján a Hellblazer című képregényre és a belőle készült Constantine, a démonvadászra asszociálhatunk. Antihősünknek azonban nemcsak hentelnie kell a természetfeletti lényeket, hanem nyomozni is utánuk, és a szálak egyike a saját sötét múltjába vezet, miközben „hagyományos” gyilkosok és bűnözők ármánykodása is komplikálja az életét – ez alapján az Odaát, az Outcast és a Preacher című sorozatok is eszünkbe juthatnak, ha pedig a gore mennyisége a mérce, akkor az Ash vs. Evil Dead a nyilvánvaló párhuzam.

A Grainger David által kreált 8 részes szériában azért vannak újszerű vagy legalábbis szokatlan ötletek, például az, hogy a Kevin Bacon által alakított Hub Hallorannek már az első jelenetben elvágják a torkát, majd Kőmíves Kelemennéhez hasonlóan beépítik egy ingatlan falába. A nagyon is halott Hub ezt követően feltámad, majd hazatámolyog, és azt tervezi, hogy bosszút áll a gyilkosain, majd ott folytatja az életét, ahol abbahagyta, amikor is becsönget hozzá egy ismeretlen nő, és kész tények elé állítja. Elmondása szerint Hub nemcsak elhalálozott, de

egyenesen a pokolban kötött ki, onnan küldte vissza a Sátán azzal a mandátummal, hogy kutassa fel és végezzen a pokolból megszökött démonokkal.

Természetesen nemet mondhat az állásajánlatra, de ez esetben újra fel kell vennie a néhai előnevet – igaz, akkor sem sokkal kecsegtetőbbek a kilátásai, ha aláírja a munkaszerződést, mert amint likvidálta az összes démont, ugyancsak véget ér a földi pályafutása.

A menetrend a 30 perces epizódokban nagyjából ugyanaz: a Sátán földi fantomcége küld egy faxot arról, hogy újabb démon bukkant fel a környéken, és a megadott koordináták alapján Hub a helyszínre siet, hogy felkutassa a mindig más formában manifesztálódó lényt. Az óvadékügynök egyértelműen a 90-es és a 2000-es évek retrohullámain szörfölne, de annyira azért szerencsére nem régimódi, hogy az „egy epizód – egy szörny” formulát kövesse, a fő szál ugyanis átívelő, és a sok kis mozaikból a fináléra kirajzolódik egy nagyobb kép. Nagyjából a második epizódra pedig az is világossá válik, hogy Az óvadékügynök

nemcsak komédiával felütött horrorkaland, hanem sajátos családsorozat is.

Egyrészt hősünk nem egyedül szál szembe a pokolfajzatokkal, hanem édesanyjával, akitől az óvadékügynöki bizniszt megörökölte, hozzájuk hasonló démonvadászduót pedig még garantáltan nem láttunk. (Érdekesség, hogy a 75 éves Beth Grantnél a fiát játszó Bacon mindössze kilenc évvel fiatalabb.) Másrészt Hub nemcsak azért teper, hogy ne kelljen beváltania a pokolba szóló retúrjegyet, hanem hogy rendezze viszonyát az elhidegült feleségével és közös fiúkkal, amit nehezít az a körülmény, hogy a neje új barátja gyilkoltatta őt meg. Hub a legkevésbé sem szeretné, ha a családja belekeveredne a démonvadászatba, de nyilván (spoiler?) pontosan ez történik.

A sorozatban valójában pont az utóbbi részek a legkevésbé érdekesek, még ha van is fantázia abban, ahogy az adott epizód rezidens emberbőrbe bújt démonát megjelenítik (hol egy papot, hol egy gyereket, hol egy seriffet, hol egy lokális instacelebet száll meg a túlvilági entitás), a leszámolások pedig kellően gusztustalanok és véresek. Izgulni viszont csak mérsékelten lehet Hubért és az anyukájáért, mert még a legerősebbnek tűnő lényeket is le tudják egy jól irányzott lövéssel teríteni. Az első évad ebből a szempontból mintha csak felvezetése lenne egy olyan folytatásnak, amelyben már sokkal nagyobbak a tétek – és az utolsó rész cliffhangere alapján talán lehet is bizakodni abban, hogy az esetleges második felvonásban az akcióhorroros jelenetek többek lesznek a családi drámázások közti átvezető matinébetéteknél.

Túl nagy hiányérzetünk ezzel együtt nem lehet az első évad után sem, a karakterek ugyanis bőven kompenzálnak a műfaji izgalmakért. Hub szerethetően defektes és gyarló főhős (nem véletlenül került első körben a pokolra), ellenlábasa, Lucky olyan markánsan visszataszító, hogy a Justifiedból vagy a Deadwoodból se lógna ki (a Volt egyszer egy… Hollywood Charles Mansonje, Damon Herriman alakítja), az anyja és a felesége pedig autentikus déli amazonok. A sorozat ugyanis nem (csak) az adókedvezmények miatt forgott Georgia államban, hanem egy itteni fiktív kisvárosban játszódik, és

az úgynevezett fülledt déli vájbot is üzembiztosan szállítja.

Más horrorkomédiából valószínűleg erősen kilógna az a jelenet, ahol a főszereplő családja két démonhentelés közben előkap egy-egy gitárt, hogy a szülők a nagymamával és az unokával kiegészülve előadjanak egy dalt, itt viszont ez az egyértelmű érzelmi csúcspont. A casting ebből a szempontból is hibátlan: Kevin Baconnek mindig is tökéletesen álltak a szerethető hillbilly figurák, az exfeleségét játszó Jennifer Nettlesnek pedig sem dialektus-, sem zenetanárra nem kellett költenie, lévén egy georgiai születésű, Grammy-díjas country énekes-dalszerzőről van szó. Nekik köszönhető, hogy Az óvadékügynök 8*30 perce bűnös élvezetként fájdalommentesen csúszik le – feltéve, ha nemcsak a démonvadászat izgat fel bennünket, de a vaskos déli akcentusok is.