Kiderült, hogy a Samuel L. Jackson főszereplésével készült Titkos invázióba a mesterséges intelligencia is besegített.
Tegnap debütált a Disney+ műsorán a Secret Invasion (Titkos invázió), amelyben Samuel L. Jackson újra eljátszhatja Nick Fury karakterét, aki a Földre beszivárgott, alakváltó Skrullok ellen harcol. (Hamarosan érkezik a Port kritikája is.) A diskurzus egyelőre mégsem arról szólt, hogy sikerült-e az alkotóknak megidézniük a klasszikus kémfilmeket, hanem hogy a széria főcímét részben vagy egészben AI, azaz mesterséges intelligencia segítségével generálták.
The opening credits of ‘SECRET INVASION’ are made by A.I.
(Source: https://t.co/QYre0s4P9z) pic.twitter.com/sPQuJxPhYl— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) June 21, 2023
Mindezt maga Ali Selim, a sorozat rendezője és executive producere árulta el, azt állítva, hogy ezzel is kommentálni akarták a széria történetét.
Amikor megkerestük az AI-gyártókat, ez is része volt a dolognak - ez csak úgy jött az alakváltó, Skrull-világ identitásából.”
Selim azt is elmondta, hogy nem igazán érti, hogyan működik az AI, de lenyűgözte, ahogy meg tudta ragadni a sorozat baljóslatú hangulatát.
Beszélgettünk velük ötletekről, témákról és szavakról, majd a számítógép beindult és csinált valamit. Aztán egy kicsit megváltoztattuk az eredményt új szavak hozzáadásával."
Az internet népe, illetve a széria célközönsége erre kissé morcosan reagált, a közösségi médiában beindult a kommentcunami.
„Ha hozzám hasonlóan azon gondolkodtál, hogy "Miért néz ki a #SecretInvasion főcíme úgy, mint a gennyes sz*r?", az azért van, mert bullshit és plágium segítségével készült”
- írta egyikük, és a többséget az alkotók vélelmezett szándéka sem hatja meg.
If you, like me, were wondering “Why do #SecretInvasion’s titles look like festering shit?” it’s because they were made via bullshit and plagiarism. https://t.co/3cdfMfccIA
— William Bibbiani (@WilliamBibbiani) June 21, 2023
„Van valami abban, hogy zavaró, nem emberi művészetet használnak egy olyan sorozathoz, amely arról szól, hogy idegenek veszik át az uralmat a világ felett. De nem kellett volna mesterséges intelligenciát használniuk. Még ha ezt a hatást akarták is elérni, akkor is valódi művészeket kellett volna felkérniük”
- olvasható az egyik kommentben, más pedig humorral próbált rávilágítani, hogy mi a baj ezzel a logikával.
„A Breaking Bad intróját nem metamfetamin-dealerek találták ki, a Bridgerton főcímeit nem az 1800-as években rézkarcolták, és biztos vagyok benne, hogy a Dexter intróját sem egy sorozatgyilkos készítette. Tudod, ki csinál jó intrókat? A művészek.”
“bUt ThE sYmBoLiSm”
— Matt Taylor (@MattTaylorDraws) June 21, 2023
Breaking Bad’s titles weren’t cooked up by meth dealers, Bridgerton’s weren’t copper etched in the 1800s and I’m pretty sure Dexter’s weren’t made by a serial killer.
You know who makes good title sequences? Craftspeople #SecretInvasion https://t.co/G3ce0uGYTp
Sokak szerint nemcsak az a baj, hogy hús-vér művészek helyett számítógéppel dolgoztat a Marvel, de a végeredmény eleve ronda.
„Semmi sem mutatja jobban, hogy nem értékelsz egy terméket, mint amikor AI generált képet vagy animációt teszel elé. A vizuális megjelenése hamarosan elavult lesz, de az erkölcsi kár jóval tovább fog tartani.”
Van, aki arra is rámutatott, hogy ez a húzás beleillik abba, ahogy a Marvel kezeli a VFX szakembereket.
Szintén Marvel: A pokolba is, használjunk A.I.-t az intróhoz, hogy ne kelljen fizetnünk a művészeknek, hogy egy vizuálisan lenyűgöző műalkotást készítsenek."
Marvel : already having issues with overworking and treating VFX artists poorly
— Aeon ?️⚧️ ||COMMS OPEN|| (@MissPenenko) June 21, 2023
Also Marvel: Hell yeah let’s use A.I for this intro so we don’t have to pay artists to make a visually stunning work of art #SecretInvasion pic.twitter.com/ip1QHb38QF
Érzékelve az online felzúdulást, a főcímet gyártó Method Studios közelményt juttatott el The Hollywood Reportnek, amelyben azt állítják, hogy nem kizárólag AI-szoftvert használtak.
A Method szerint az intróban a karakterek tulajdonságainak és mozgásának létrehozásához meglévő és egyedi AI-eszközöket használtak, de a főcím elkészítésében a művészeti részleg, az animátorok, a kompozitőrök és más művészek munkája is benne volt.
A sorozat sztárjával, Samuel L. Jacksonnal éppen a „botrány” kirobbanása előtt jelent meg interjú a Rolling Stone-ban, amiben az írósztrájk mellett az AI-témára is kitért. Elmondta, hogy ez egy olyan téma, amely már a Star Wars-előzményfilmek óta foglalkoztatja.
Jackson akkor realizálta, hogy bármikor felhasználhatják a képmását, amikor a Marvel kapitányban belőle is készítettek egy megfiatalított verziót.
A színész emiatt most már jobban odafigyel, amikor a szerződései nyelvezetéről van szó.
Amikor szerződést kapok, és ott van rajta a 'határozatlan időre' és az 'ismert és ismeretlen' szavak: áthúzom azt a szart. Ez az én módszerem arra, hogy azt mondjam: 'Nem, ezt nem hagyom jóvá'."
via. THR / Rolling Stone / Uproxx