A Netflix új Wall Street-i drámája, a Mindent szabad nem elsősorban a tőzsde működését mutatja be, hanem két törtető fiatal kapcsolatának darabokra hullását pusztán azért, mert a nő sokkal jobb abban, amit mindketten csinálnak.
Emily (Phoebe Dynevor) és Luke (Alden Ehrenreich) fiatalok, szépek, tehetségesek, szeretik egymást, együtt élnek, és a Wall Streeten dolgoznak elemzőként, előttük a jövő! Azt, hogy eljegyezték egymást, titkolniuk kell a cég HR előírásai és etikai kódexe miatt, de ez csak amolyan technikai jellegű kényelmetlenség, majd ha feljebb jutnak a ranglétrán, elmondanak mindent. Csakhogy az előléptetést, amiben Luke annyira reménykedett, pont Emily kapja meg, és gyakorlatilag már aznap este tönkremegy a kapcsolatuk. Valaki törékeny maszkulinitást emlegetett?
Bár a film kicsit csal, hiszen egyformán tehetségesként és keményen dolgozóként ismertük meg hőseinket, de ez nem így van, ahogy arra hidegen számító főnökük (a mindig remek Eddie Marsan) egyetlen mondattal rávilágít. És egy dolog, hogy mostantól Emily Luke főnöke lesz, és közvetlen utasításokat ad neki, ráadásul sokkal többet keres, de
egyértelműen kiderül, hogy szakmájukban nagyságrendekkel jobb nála.
Amit nehéz elmondani és nehéz beismerni, és miközben Emily a pasija hibái után takarít, a vicces, törődő Luke-ből egyik napról a másikra egy szar alak lesz. Aki követelőző, irigy és féltékeny, aki gyanúsítgatja a lányt, hogy lefeküdt a főnökével – majd az érvekből kifogyva azzal, hogy ha nem, akkor a főnöke biztos le akart vele feküdni, azért kapta a jobb állást. És innen már nem nagyon van visszaút.
Az elsőfilmes rendezőnő, Chloe Domont kipipál minden rubrikát, ami a nemek közötti felborult egyensúlyt és a már emlegetett törékeny maszkulinitást érinti, de elég okos ahhoz, hogy ez ne felsorolásnak vagy erkölcsi kioktatásnak tűnjön. Mert Emily sem egy szent, amikor előléptetik és a „nagyfiúk” elhívják inni, ő maga javasolja, hogy egy sztriptízbárba menjenek, majd ott szemrebbenés nélkül – na jó, ki nem mondott undorral – hallgatja végig a legundorítóbb szexista sztorizgatást, amit más körülmények között nyilván azonnal kikért volna magának, miközben
vannak pillanatok, amikor megértjük Luke frusztrációját.
Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy kinek van igaza, ki áll morálisan biztos talajon, és ki mellett áll ki a film. A végére egy kicsit eldurvul, ami elkerülhetetlen lépés, ha egy darabjaira eső kapcsolatot nézünk, ahol az egyik fél, ha saját hibájából is, a sarokba szorul, és már csak az agresszió marad számára. Szerencsére itt sem szájbarágós a történetmesélés, ha a fordulatok ismerősek is, Domont nem csak klisékből építkezik.
Bár kapunk egy valóban izgalmas – és a hozzáértők számára minden bizonnyal hiteles és érthető Wall Street-i karriertörténetet a maga nagy tranzakcióival, hatalmas bukásokkal és óriási nyereségekkel, alapvetően egy kamaradrámáról van szó két remek színésszel. Kettejük közül Alden Ehrenreich (Solo: Egy Star Wars-történet) az ismertebb, de neki jutott a hálátlanabb feladat, a magát egyre rosszabb helyzetbe hozó, irigy és féltékeny pasit és kollégát
nehéz úgy eljátszani, hogy ne a karakterre, hanem az alakításra figyeljünk.
Hozzá képest Phoebe Dynevor (A Bridgerton család) jóval nagyobb utat jár be, és ez az út felfelé ível, még ha vannak is benne botlások. Ráadásul Dynevor arca elképesztően kifejező, egyszerre tud törékeny és kőkemény lenni, vagy a másodperc törtrésze alatt váltani a kettő között. Ehrenreich-hel ellentétben neki bármikor elhiszem, hogy keni-vágja a tőzsde mindenki más előtt rejtett történéseit és machinációt.
Egy dolog viszont kissé zavaró. Emily „hatalomra jutását”, magasabb pozícióját megnövekedett libidója jelzi, míg Luke esetében pont az ellenkezője történik, ami akár igaz is lehet, itt viszont a rendezőnő érezhetően sokkal többnek szánja, mint a pár közötti kapcsolati dinamika megváltozásának, így a szükségesnél többször is él ezzel a kissé darabos, túlságosan is egyértelmű dramaturgiai eszközzel. Ráadásul ez egy ponton annyira hangsúlyossá válik, hogy a mások előtti kimondása lesz a cselekmény legnagyobb fordulópontja, és pont azért zavaró ez, mert a film általában ennél jóval kifinomultabb, okosabb módszerekkel dolgozik.
Értékelés: 8/10
