Ő lehet Jennifer Lopez új párja: közös filmjük júniusban debütál a Netflixen

A Munkahelyi románc című romantikus komédiában Brett Goldsteinnel szerepel együtt.

A Munkahelyi románc című amerikai romantikus vígjátékot Ol Parker rendezte, Brett Goldstein és Joe Kelly írta, a főszereplők Jennifer Lopez és Goldstein. A film június 4-én debütál majd a Netflixen. Jennifer Lopez elmondta, hogy nagyon jól működik köztük a kémia a színésztársával. Sőt, többen azt beszélik, hogy a színésznő-énekesnőre újra rátalálhatott a szerelem.

Nagy rajongója voltam annak, amit a Ted Lassóban csinált. Roy Kent az egyik kedvenc karakterem”

– mondta a színésznő-énekesnő, amikor Brett Goldsteinről kérdezték.

Jennifer Lopez és Brett Goldstein a színpadon a 2026-os Netflix Upfront rendezvényen; Fotó: Dimitrios Kambouris/Getty Images for Netflix

 

A romantikus vígjátékban Lopez egy vezérigazgatót alakít, aki beleszeret az új alkalmazottjába, akit Goldstein formál meg. 

Jennifer Lopez és Brett Goldstein közötti kémia már a kezdetektől jelen volt a Munkahelyi románc forgatásán. A 56 éves énekesnő és színésznő erről New Yorkban, a Netflix Upfront rendezvényen beszélt május 13-án.

Már eleve nagyon jó kémia volt köztünk. Ahogy együtt forgattuk a filmet, ez csak még tovább erősödött.”

Goldstein, aki Joe Kellyvel együtt írta a filmet, elárulta, hogy a forgatókönyvet és Jackie szerepét már eleve Jennifer Lopezre gondolva alkották meg.

Feltettük magunknak a kérdést, ki a legjobb romantikus vígjáték-sztár, és habozás nélkül mindketten azt mondtuk: JLo”

– mondta Goldstein a PEOPLE-nak.

Nagyon könnyű romantikus vígjátékot írni, ha Jennifer Lopezre gondolsz. Ő a legjobb ebben. Csak szerettünk volna valami vicceset és elég okosat írni ahhoz, hogy méltó legyen arra, hogy igent mondjon rá.”

Ez is érdekelhet!

Jennifer Lopez keservesen megbánta, hogy nemet mondott erre a filmre

A színész-énekesnőt nem jelölték Oscarra – de nem most először maradt hoppon a díjátadón.

Tovább

 

Forrás: Yahoo