Villámvélemény a Stranger Things 5. évadjának első adagjáról, amiből az is kiderül, mi köze A remény rabjainak a sorozathoz.
Meg kell vallanom, én még azok közé tartozom, akik az előtt kezdték nézni a Stranger Thingset, hogy Magyarországra megérkezett volna a Netflix. Vagyis egy remek rajongó felirat kíséretében ismertem meg a hawkins-i fiatalok misztikus kalandjait, így nekem az Upside Down „Tótágas”, és Tizi „El”. Ez majdnem tíz évvel ezelőtt, 2016-ban volt, amikor valószínűleg még nem voltunk ennyire elárasztva tartalmakkal, mert volt időm minden egyes új évad előtt ismét megnézni a korábbi szezonokat. Ez most, az ötödik, záróévad előtt már nem történt meg, pedig három évem lett volna rá.
Minden utalás számít
A negyedik évadot 2022-ben mutatták be, és ez a kimaradás nem tett valami jót a sorozatnak, sokat csorbított a lendületén. Valószínűleg ezért is kezdik in medias res a sztorit, a magyarázatokat időközben kapjuk meg, de aki figyel, az könnyen fel tud zárkózni. A Netflixre felkerült első négy rész – amiknek játékideje az egy és másfél óra közt ingázik – valójában egyetlen, feszes sztori, ahogy az alkotók, a Duffer tesók is ígérték: nem az epizódok, hanem egyes egységek végén van a csúcspont. Ezt persze itt is megkapjuk. Ahogy mindent, amire rajongóként vágyunk, hiszen a dinamika remekül működik a karakterek közt, a sztori bár kicsit üres, végig pörög, így nincs lehetőség elgondolkodni azon, hogy miért kell ennyit szarakodni néha egy-egy jelenettel, arról nem is beszélve, hogy
a harmadik részt az a Frank Darabont rendezte, aki A remény rabjait (1994) is jegyzi.
Amellett, hogy ebből kiderül, a rendező remekül ért a komédiához is (a Turnbow-család kidőlése parádés), a folyton jelen lévő Stephen King-utánérzést is erősíti, hiszen Darabont több, remekül sikerült King-adaptációt is jegyez, többek közt a 2007-es A ködöt is. De persze nem merülnek ki ennyiben az utalások, hiszen ismét olyan klasszikusokat idéz meg egy-egy motívum vagy jelenet erejéig a Stranger Things, mint a Kincsvadászok (1985), a Vissza a jövőbe (1985) vagy épp a Rémálom az Elm utcában (1984) – nem, a harmadik rész házbeli csapdái nem a Reszkessetek, betörőkre utalnak, hiszen azt 1990-ben mutatták be, a történet pedig a nyolcvanas években játszódik. Meg persze ott a Terminátor (1984), hiszen Sarah Connor, vagyis Linda Hamilton alakítja doktor Kay-t, és te jó ég, milyen jól áll neki az antagonista szerep, amit olyan rezzenéstelen arccal visz végig, mintha ő maga lenne a T-1000-es.
A jövő színészei
Ha már itt tartunk, a színészek megítélése is sokat változott:
azért izgalmas végigkövetni egy ilyen hosszú szériát, amiben gyerekszereplők játszanak, mert idővel kikristályosodik, kiben szendereg igazán tehetség.
Az első pár évadban még az Elevent alakító Millie Bobby Brownt üdvözölték új tehetségesként, azonban ebben a szezonban már világosan látszik, korántsem olyan jó színész, mint gondoltuk. Az évad nagy nyertese egyértelműen a Dustint alakító Gaten Matarazzo, a Willt játszó Noah Schnapp és Maya Hawke, aki egyébként Uma Thurman és Ethan Hawke lánya. Az ő színész pályájukat érdemes lesz figyelemmel kísérni. Ahogy a Stranger Things hátralevő epizódjait is, mert ami ezután jön, az valószínűleg iszonyat durva lesz – arról nem is beszélve, hogy Dufferék beígérték az egyik szereplő könnyes halálát.
Ez is érdekelhet
Íme a legvadabb rajongói reakciók a Stranger Things 5. évadára
Az első négy rész már streamelhető a Netflixen, és a nézők nem fogták vissza magukat.
Lássuk!
A Stranger Things 5. évadjának második adagja karácsonykor, a záróepizód újévkor érkezik.
