A Vanessa Kirby főszereplésével készült Mindig eljön az éj egy feszült karaktertanulmány a kizsákmányolásról és a reményről.
Hatalmas hagyománya van az egy éjszaka alatt játszódó filmeknek a mozgókép történetében. Kapásból ott van George A. Romero zombifilm alapvetése, az 1968-as Az élőholtak éjszakája, vagy John Carpentertől a Halloween (1978), de hogy ne csak horrort említsünk, az egyik kedvenc karácsonyi filmünk, a Drágán add az életed! (1988) is egyetlen éjszaka alatt játszódik, ahogy a Mielőtt felkel a Nap (1995) című romantikus dráma és a Pánikszoba (2002) című thriller is. Ez a sor most egy kifejezetten erős darabbal bővült. A Vanessa Kirby főszereplésével készült Mindig eljön az éj egy kilátástalan helyzetből indít: huszonötezer dollárt kell előteremteni egyetlen éjszaka alatt, különben Lynette-et és családját kilakoltatják. És a nő mindent megtesz, hogy meglegyen az összeg – még saját poklának mélyére is lemegy.
Éjjeli pikareszk
A Mindig eljön az éj Willy Vlautin 2021-es azonos című (The Night Always Comes) regénye alapján készült – magyarul nem jelent meg, a szerzőtől egyetlen könyv lett eddig lefordítva: a 2018-as Ne hagyj cserben!. A rendezői székben pedig az a Benjamin Caron ült, aki A korona és az Andor című sorozatok több epizódját is jegyzi, valamint első játékfilmes próbálkozása, az Apple TV-re készült Simlis (2023) egész jól sikerült. A Mindig eljön…-re sem lehet panasz, de nagy meglepetést nem fog okozni a rendezés: hozza a kötelezőt, megdobva néhány ügyes beállítással. A hangsúly amúgy is a főszereplő, Lynette (Kirby) utazásán van: ez tulajdonképpen egy pikareszk, amit egyetlen éjszaka alatt zavarnak le.
Lynette együtt él anyjával, Doreennel (Jennifer Jason Leigh) és Down-szindrómás bátyjával, Kennyvel (Zach Robin Gottsagen), de most mindent elveszíthetnek – Kenny felügyeleti jogát is –, ha nem teszik le a foglalót a házra. A film már az első percben világossá teszi, hogy
olyan világban élünk, ahol a hajléktalanságból szinte lehetetlen talpra állni,
de mikor Doreennek meg kéne jelennie az ügyvédnél, hogy kifizessen huszonötezer dollárt a foglalóra, az amúgy is nemtörődömnek tűnő anya közli, hogy épp más dolga akadt: mint kiderül, az, hogy elverje a pénzt egy Mazda kezdőrészletére. Lynette azonban kikönyörög még egy napot a tulajtól, ám ha reggelre nincs meg az összeg, másé lesz a ház, amiben élnek. Így indul a lány kemény éjszakája, amiben egyszerre ismerjük meg, ki is ő valójában, és izgulunk, hogy össze tudja-e szedni a pénzt.
Dermesztő mélységek
Szokták mondani, hogy a családodat nem választhatod meg, csak a barátaidat – ám úgy tűnik, Lynette ebben sem valami szerencsés. Anélkül, hogy túl sokat elárulnék, a legjobb barátnője sem valami segítőkész, pedig Lynette csak azt a pénzt kéri tőle vissza, amit évekkel ezelőtt kölcsönadott. Ha viszont tisztességes úton nem megy, akkor az ember tisztességtelen módszerekhez folyamodik, és miként a mondás tartja: szorult helyzet csiszolja az elmét. A főhősnő elindul, hogy – szinte – bármi áron összeszedje a huszonötezret. Minden állomás egy-egy újabb információ Lynette korábbi életéről, és egy újabb esély, hogy meglegyen a 25 ezer, miközben a néző is elkezd matekozni, hogy épp mennyi pénze van a nőnek, és mennyire van még szüksége.
Vanessa Kirbynek kifejezetten jól áll a szerep, és sokoldalúságát is megmutathatja benne: ahogy Lynette múltja és jelleme egyre inkább kibontakozik, úgy derül ki a visszafogott, kenyérgyári munkásról, hogy bárpultos és call girl is.
Egy olyan nő jelenik meg előttünk, aki minden erejével azon van, hogy törvényesen éljen, de a fél lába még mindig az alvilágban van.
A Mindig eljön… másik erénye a főszereplő mellett, hogy szinte végig kiszámíthatatlan: sosem lehet tudni, mi lesz Lynette következő lépése, és az hogyan hat rá és a környezetére, valamint hogyan keveredik ki egy-egy helyzetből. Azért írtam, hogy „szinte végig”, mert sajnos a játékidő felétől rááll a dramaturgia egy jól ismert sínre, és aztán már nem is tér le róla.
Olyan, fájóan direkt motívumokkal traktál, mint például az önelégült strici, Blake (Eli Roth mindig is remekelt a gusztustalan figurák megformálásában) vörösben úszó éjszakai klubja, ahol Lynette nem csak szembesül a múltjával, de részben meg is küzd vele. Ja, és ugye Blake, a kicsit kínosan beszélő név azt a William Blake-et juttatja eszünkbe, aki illusztrációkat készített Milton Elveszett paradicsomához. Ezt csak súlyosbítja a film lezárása, amit most nem spoilerezek el, mert mellbevágónak ugyan mellbevágó, de olyan szinten túl lett magyarázva, hogy végül szinte érdektelenségbe fullad. Pedig iszonyú potenciák vannak ebben sztoriban, aminek azért még így is érdemes esélyt adni, mivel az izgalmas fordulatok mellett olyan dolgokra világít rá családdal, barátokkal és ismeretlenekkel, vagyis az emberekkel kapcsolatban, amilyen mélységekig kevés film mer manapság lemenni.
Ez is érdekelhet
9 film, ami egyetlen éjszaka alatt játszódik
Néha elég egy éj, hogy elmeséljenek nekünk egy egész történetet.
Lássuk!
A Mindig eljön az éj megtekinthető a Netflix kínálatában.
