Testileg és lelkileg is felzabál a Netflix új sorozata – leltároztuk a Rémségek tárát

A Guillermo del Toro összeállításában készült antológiasorozat, a Rémségek tára nyolc epizódja minden érzékünkre igyekszik hatni.

 

Az utóbbi években reneszánszukat élik az antológiasorozatok, főként a horror és a sci-fi műfajában. 2019 és 2020 közt két újabb évad készült az Alkonyzónából, melynek házigazdája ezúttal a Tűnj el! (2017), a Mi (2019) és a Nem (2022) rendezője, Jordan Peele volt. Szintén 2019-ben támasztották fel a Creepshow-t, melynek negyedik évadja még idén érkezik, és már a második évadnál tart a tavaly indult American Horror Stories, az Amerikai Horror Story különleges kiadása, melyben minden epizód egy-egy önálló történet. 

 

A horrorantológák a 80-as, 90-es években élték virágkorukat,

1989-96-ig futott a kultikus Mesék a kriptából, 1982-ben készült az első Creepshow összeállítás, A rémmesék könyve, valamint ‘83 és ‘88 közt ment a Tales from the Darkside. A 2000-es években már többször próbálták feltámasztani a formátumot, egyik ilyen népszerű próbálkozás volt A horror mesterei, mely 2005-ben indult és összesen két évadot, 26 epizódot élt meg. Az egyes részeket híres horrorrendezők készítették, olyan nevek jöttek szembe a stáblistán, mint Dario Argento, John Carpenter, Joe Dante, Tobe Hooper, Tom Holland vagy Takashi Miike. A széria mégsem lett olyan lenyűgöző, mint ez a lista, mivel kiderült, hogy a legtöbb rendező nem tud muszájból nagyot alkotni.

Ha penzumként kell leforgatni egy-egy történetet, nem lesz olyan ütős.

Guillermo del Toro most mégis ezzel próbálkozott a Netflix új horrorantológiájában.

 

 

A Rémségek tára nyolc epizód, nyolc önálló, stílusukban teljesen eltérő történetet tartalmaz. Az epizódokat az ötlet- és házigazda, Guillermo del Toro személye köti össze, aki minden sztorihoz mond egy bevezetőt, ahogy azt az Alkonyzónában vagy a Mesék a kriptából-ban is láttuk már. Sajnos az epizódok minősége is ingadozó, ezért most sorrendbe állítottuk őket a legjobbtól a legrosszabbig. Következzen hát a Rémségek tárának idei leltára.

 

8. A 36-os raktár (1. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

A bevándorlóellenes amerikaiakról, a spiritiszta nácikról és a halottak által hátrahagyott kacatokról szeretne valamit mondani ez az rész, de valahogy túl sokat akar, és amit végül mégis megmutat, azt is ügyetlenül csinálja. Van itt titokzatos öregember, démonidéző asztal, négykötetes szeánszkönyv, melynek persze hiányzó, negyedik kötet a legértékesebb, mert az elég, ha megidézzük a démont. A főszereplő meg egy igazi tajparaszt amerikai redneck, akinek ráadásul még valami ködös tartozása is van, amiért a fejét akarják venni. Szóval van itt minden, mint vurstliban, és épp olyan harsány és tartalmatlan is.

Az epizód rendezőjétől (Guillermo Navarro) érdemes még megnézni: a Hannibal sorozat egyes epizódjai

7. Pickman modellje (5. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

Talán a két legjobban várt epizód az, amelyet egy-egy Lovecraft-műből adaptáltak. Ez az egyik, és mint látszik, nincs a lista élén.

Lovecraft műveit bitang nehéz filmre vinni, ami elősorban a nyelvezet és a narráció által megteremtett hangulat miatt van.

A szerző legtöbb sztorijában valaki meséli a történetet, miközben folyamatosan reflektál. A Pickman modellje egy viszonylag rövid sztori jócskán kibővített és újragondolt verziója, és mint ilyen, semmivel se tud többet felmutatni, mint egy átlagos Lovecraft-adaptáció. A huszadik század félhomályos első fele, furcsa látomások és a világunkat fenyegető sötét dimenziók. Na jó, az elég para, ahogy meg-megmozdulnak a festmények.

Az epizód rendezőjétől (Keith Thomas) érdemes még megnézni: The Vigil (2019)

 

6. Temetői patkányok (2. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

Ha egyértelműen el lehetne dönteni, hogy ez az epizód poén, vagy nagyon is komoly, akkor lehet, előrébb állna. Alapvetően elég komolyan veszi magát, bár az elég nonszensz, hogy a főszereplője egy sírrabló temetőőr, akinek egy tartozás miatt össze kell szednie egy rahedli dohányt. Viszont, mivel a patkányok elbugázzák a holttesteket, igyekeznie kell, hogy kikaparja a friss halottat, ami nagy zsákmánynak ígérkezik. A Temetői patkányok nagy részben

szűk föld alatti járatokban játszódik,

igazi klausztrofób hangulattal, ám mikor betámad a bazinagy óriáspatkány és a fekete templom zombija, aki Gollamként kúszik a kincse után (“Enyém! Enyém!” – hörgi), akkor tényleg horrorkomédiába megy át az egész.

Az epizód rendezőjétől (Vincenzo Natali) érdemes még megnézni: Kocka (1997), Hibrid (2009)

 

5. Álmok a boszorkányházban (6. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

A másik Lovecraft-adaptáció, ami világában nagyon hasonló a Pickman modellje című részhez, egyetlen mentsége, hogy a főszerepet Rupert Grint játssza (ő volt Ron a Harry Potter-filmekben, de többek közt a Servant című sorozatban is bizonyította már színészi tehetségét), aki simán elviszi a hátán a show-t. Ennek is az a hibája, mint áltlalában: sokszor és sokáig mutogatják a rémeket, pedig pont attól félünk a legjobban, amit nem ismerünk. Jah, és ebből a két részből az is kiderül, hogy aki Lovecraft-történetben szerepel, annak mindenképp kicsit megőszül a haja.

Az epizód rendezőjétől (Catherine Hardwicke) érdemes még megnézni: A lány és a farkas (2011)

 

4. A morajlás (8. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

A klasszikus kísértetház-történetben a madárkutató házaspárnak a saját, és a ház egykori lakóinak a múltjával is meg kell birkózni. Az epizód alapjául szolgáló történetet maga del Toro írta, aki kiválóan ért ahhoz, hogy

a horrorklisék emberi oldalát hangsúlyozza ki.

Az ornitológus házaspár és a kísértetjárta ház tragédiájához ráadásul kiváló hangulati elem a madárrajok által felvett furcsa alakzatok, és azok kutatása. Ez a rész a gótikus horrorok drámai hangulatát idézi meg, így elsősorban a lelket facsarja meg kegyetlenül.

Az epizód rendezőjétől (Jennifer Kent) érdemes még megnézni: A Babadook (2014)

 

3. A boncolás (3. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

A sci-fit a horrorral ötvöző történetben meg is jegyzik, hogy az egész olyan, mint egy Alkonyzóna epizód. A történet egy kisvárosi bányában történt robbantással indít, hogy aztán az egész emberiséget fenyegető intergalaktikus kamardrámába csúcsosodjon ki. Az egész sztori szinte végig zárt térben játszódik, az utolsó helyszín maga az emberi test. Ezt a részt a morbid, és nyers jelentenek túl F. Murray Abraham és Glynn Turman remek játéka uralja.

Az epizód rendezőjétől (David Prior) érdemes még megnézni: Az üres ember (2020)

 

2. A bemutató (7. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

Igazi weird sztori, melyben egy titokzatos milliomos az erődnek is beillő villájába meghív egy híres írót, egy zenészt, egy asztrofizikust és egy spiritisztát. Az egész olyan, mint egy vicc, pláne, hogy a hetvenes években járunk, és végig olyan pszichedelikus zenék szólnak, melyeket a gazdag pali készíttetett a ház hangulatához. Füveznek, whiskyznek, kokainoznak, aztán megnéznek egy furcsa követ, és elszabadul a pokol. Az epizód nyugtalanító hangulata hamar a tarkónk alá kúszik, és még a végkifejlet után jó ideig ott marad.

Az epizód rendezőjétől (Panos Cosmatos) érdemes még megnézni: Mandy – A bosszú kultusza (2018)

 

1. A külvilág (4. epizód)

 

Forrás: Netflix

 

Ez az epizód sok tekintetben kilóg a szériéból, és pont ezért lett a győztes. A horrorfilmek régi témája a külső megváltoztatása, a vágyakozás a szépségre, és annak ára, vagy az azért járó büntetés. A külvilág című epizód

groteszk kamerállásokkal mesél el egy szatírába hajló történetet,

melyben az unott háziasszony, akit kiközösítenek az ostobán fecsegő munkatársai, mindenáron szép akar lenni. Még úgy is, hogy egy olyan krémet kell használnia, amire allergiás. Horror ez a rész kívül-belül, egyszerre van meg benne fizikai borzalom (egy olyan naturális gyilkosság jelentet láthatunk, ami nem a vérrel, hanem az elhúzódó agóniával sokkol), és lelki rettenet (előre rettegünk attól, mit fognak szólni a kényes hölgyek a főszereplő által karácsonyra vitt, maga által lőtt és kitömött kacsához, melyet szívvel-lélekkel készített). Ráadásul ez a rész még néhány vizuális utalást is tartalmaz korábbi, klasszikus horrorfilmekre, kb. olyan ügyesen elrejtve, mint a Stranger Things-ben.

Az epizód rendezőjétől (Ana Lily Amirpour) érdemes még megnézni: Csadoros vérszívó (2014), Alkonyzóna (1. évad / 4. rész; 2, évad / 4. rész)