Kovalik Balázs rendező Offenbach-operettet állított színpadra a budaörsi Latinovits Színházban. Munkatársaival átdolgozták a humorba oltott társadalomkritikát.
Fotó: Borovi Dániel
Egy 1872-es Offenbach-Sardou nagyoperett, amely sosem hangzott el korábban magyarul: A Répakirály. A darab humorba oltott társadalomkritikája remekül világít rá a különböző politikai rendszerek problémáira. Az ősbemutató nagy siker volt a Teátre de la Gallé-ban, amely akkoriban Párizs színházai között a tizedik helyet foglalta el. Most a budaörsi Latinovits Színház színpadán látható először magyarul – Kovalik Balázs, Ari-Nagy Barbara, Závada Péter és Furák Péter átdolgozásában.
A Répakirály rendezője, Kovalik Balázs több mint 10 éve főként Németországban dolgozik. Az elmúlt időszakban főleg prózai előadások színpadra állítására hívta haza az Örkény, valamint a budaörsi színház. Utóbbi kérte fel, állítsa színpadra Molnár Ferenc színművét, a Liliomot, amelyért megkapta a legjobb rendezés díját 2024-ben a Színházi Kritikusok Céhétől.
Az Alföldi Róbert címszereplésével játszott Liliom után visszahívta rendezni Kovalik Balázst a budaörsi színház direktora, Berzsenyi Bellaagh Ádám. A rendező olyan darabot keresett, amely nem lerágott csont, ráadásul adaptálható a nem túl tágas budaörsi színház színpadára. Javasolta, hogy Offenbach felé nyissanak, mert eredetileg a szerző operettjeiben rengeteg színészi feladat volt, és nem túl bonyolult az ének.
A zeneszerző több mint 100 darabot ontott magából, és ha az ember picit járatos ebben, akkor látja, ki mindenki lopott tőle gátlástalanul: ötletet, dallamot, jelenetet, persze van benne sok klisé, és ismétli is önmagát"
– mesélte a Latinovits Színháznak adott interjúban Kovalik Balázs. Amúgy a társulat egyik tagja, Spolarics Andrea javasolta neki A Répakirályt, amely a budaörsi színház fennállása óta az eddigi legnagyobb produkciójuk.
Fotó: Borovi Dániel
A rendező csodálja Offenbach bátorságát, pofátlanságát, ami a zenei ötletekben tobzódik. Azt is a javára írja, hogy szinte elsőként ötvözte a kabarét az aktuális tánczenéket és a kor (19. század) zenei újításait. Az előadásai eredetileg legalább 6 órán át tartottak, ami nyilván nem összehasonlítható a mostani színházba járási szokásainkkal. Akkoriban egy komplett esti élmény volt beülni egy ilyen produkcióra, más szórakozás úgysem nagyon volt. Ebbe a programba beletartozott a büfézés, az egymással való trécselés és a szórakozás. Ezt igyekezett kiszolgálni Offenbach, és produkciói tolódtak a revü irányába, ami akkoriban jelent meg Párizsban. Az ötletpatronok köré húzták a történetet, amellyel mindenféle humoros ötletet megvalósíthattak.
A cselekmény csak ürügy volt, de azáltal sok mindent el lehetett sütni"
– tette hozzá Kovalik. A szatíravonalat a kabaréból, a társadalomkritikából emelte át, ahogy az uralkodó politikáját, a közéletet és az akkori celebeket, egyéb újdonságokat szintén megjelenítette.
Ezek nagy része bármennyire vicces volt akkoriban, ma már szinte érdektelen, a gegek gyorsan elvesztették a frissességüket, ezért Kovalikék megnézték, mit találnak ma, ami ugyanazokkal az eszközökkel játszik. Például az eredeti darab behozza a vonat pöfékelését és a rajta utazók szokásait. Ma már inkább az a téma, hogy jár-e a vonat, és a menetrendet meg lehet-e előre nézni az Elvirán.
Alkotótársaival, Ari-Nagy Barbarával, Závada Péterrel és Furák Péterrel egyébként nagyon kellett ügyelniük az aktualizálás arányaira, nehogy az újragondolt történet túlságosan „aktuálpolitizálódjon”, amitől megbicsaklana az előadás szerkezete. Igyekeztek megtalálni azt a vékony mezsgyét, amely mentén úgy átültethetik a történetet és az akkori viszonyokat a mába, hogy az utalások csak sejthetőek legyenek.
Forrás: Budaörsi Latinovits Színház
A Répakirály gyakorlatilag arról szól, hogy a fiatal – dőzsölő – uralkodó végigjárja a világot, hogy tapasztalatokat szerezzen – annak apropóján, hogy letaszították a trónról. Helyébe ugyanis egy figurát ültettek, a Répakirályt, akit mindenki rögtön isteníteni kezd. De hogy mi lesz a sorsa, az azért sejthető. (Igen, megy a levesbe.)
A darabot még sosem játszották magyarul, a francia bemutató után pár évvel, 1877-ben Magyarországon a Gyapjú utcai Német Színház tűzte műsorra többször is, és a kor legnevesebb német nyelvű budapesti lapja, a Neues Pester Journal egy hosszabb cikket közölt róla.
A budaörsi Latinovits Színházban október 11-én tartják a bemutatót, amelynek díszletét Antal Csaba, jelmezeit Benedek Mária tervezte, a koreográfus Bodor Johanna. Az előadást játsszák: Sas Zoltán, Böröndi Bence, Szaplonczay Mária m.v., Mertz Tibor, Juhász Vince, Szőts Orsi, Spolarics Andrea, Fröhlich Kristóf, Bregyán Péter, Bohoczki Sára, Chován Gábor, Ilyés Róbert, Bognár Anna m.v., Gellért Dorottya m.v., Kerek Dávid m.v.
Borítókép: Sas Zoltán; Fotó: Borovi Dániel
