Elhunyt Lippai László

A Madách Színház fájdalommal tudatja, hogy Lippai László színművész hosszú, súlyos betegség után, szerdán hajnalban elhunyt. Lippai László 62 éves volt.

Lippai László 1985-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházhoz szerződött. Száznál is több színházi szerepe közül legemlékezetesebbek a József és a színes, szélesvásznú álomkabát főszerepe, a Cabaret Konferansziéja, a Chicagoban Mary Sunshine, Az Operaház Fantomjában Monsieur André, vagy a Producerekben Carmen Ghia alakja.

 

Nagyjátékfilmekben játszott karakterszerepei is jelentősek, szerepelt a többi közt a Vademberek, a Hatásvadászok, a Te rongyos élet, és a Hamis a baba című filmekben. Pályája során rengeteg tévésorozatban láthatták a nézők, közöttük az Angyalbőrben, a Kisváros, legutóbb pedig a Drága örökösök és a Jóban rosszban című sorozatokban.

Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínészként

számos világsztárnak kölcsönözte hangját, köztük Matthew Brodericknek, vagy Semir Gerkhan figurájának a Cobra 11 sorozatból, valamint a Dragon Ballból Son Goku karakterének és ő tette feledhetetlenné Pumuklit is. 

Lippai Lászlót a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Búcsúznak tőle gyermekei, Anna és Levente, felesége, Krisztina, és a Madách Színház társulata. Kérik a sajtó munkatársait, ne zavarják a családot mély gyászukban.