Több interjúban beszéltél arról, hogy kifejezetten kedveled az improvizációs lehetőséget nyújtó előadásokat. Jez Butterworth Mojo című, pörgő párbeszédekre építő műve talán kevesebb lehetőséget kínál ilyesmire. Hogy érzed magad ebben a próbafolyamatban?

Rövid megszólalásokból épül fel a darab, ezért minden szónak, minden hangsúlynak jelentősége van. Nehezebb talán így összerakni az egészet, mint ha légiesebbek lennének a párbeszédek, de az efféle, aprólékos munka meghozza a gyümölcsét. A Mojóhoz hasonló produkciókban a pontosság kulcsfontosságú, erre törekszem a próbák alatt én is. Butterworth annyira jól megírta a szerepeket, hogy a szövegkönyvtől nem is igen érdemes eltérni. Ha melós is, ilyen remek alapanyaggal megéri dolgozni.

Az általad megformált Baby talán a legkülönösebb karakter a darabban. Kiszámíthatatalannak, túlontúl agresszívnak tűnik, aztán rádöbbenünk, hogy az ő szakmájában ezek a tulajdonságok erényeknek számítanak inkább. Ki ez a fiú tulajdonképpen?

Flegma kis naplopó, vagy veszélyes bűnöző, ezt nehéz megmondani. Sokszor csak csendben figyel, a megszólalásai pedig többféleképpen értelmezhetők. Sejtelmes, félreérthető megjegyzéseket tesz, packázik a többiekkel, mintha folyton azt próbálgatná, meddig lehet elmenni. Semmirekellőnek tűnik, aki semmit sem vesz komolyan. De ez csak a látszat. Valójában egy sérült, szétcsúszott figura, akinek a rivális bűnbanda hirtelen jégre teszi az apukáját, a történet helyszínéül szolgáló klub tulajdonosát. Itt kezdődik az ő története. Baby karaktere számos utat hagy nyitva számomra. Úgy tűnik, egy furcsa felnövéstörténettel van dolgunk, megspékelve alkohollal, droggal, nemi erőszakkal és végeérhetetlen dominanciaharccal. Baby, a nagymenő papa csemetéje hirtelen magára marad, és meg kell mutatnia – talán egy kicsit önmagának is – hogy mennyit ér valójában. Amint meghal ugyanis a főnök, a pitiáner bűnözők egyből marakodni kezdenek a koncon, és ők sem tudják igazából, mennyire lehet komolyan venni a különös trónörököst, Baby-t. Nem szeretnék túl sokat elmondani a cselekményből, azt viszont elárulom, hogy izgalmas fordulattal zárul az előadás.

A Mojo esetében egyébként is fontosak a fordulatok. Abban az időszakban játszódik ugyanis a darab, amikor nagyot fordult a világ: a zenegépek helyett az élő fellépéseké lett a főszerep, a rock and roll mindent letarolt. Mintha azt is sugallná a történet, hogy a bűnözők közül is egy új nemzedék emelkedhet fel. Úgy tűnik, a korábbiak szimplán lököttek voltak, de nőnek a tétek. Vajon az ártatlanság elveszítésének kora ez?

Az ötvenes évek vége, és a rock and roll-korszak hajnala adja a sztori hátterét. Tényleg nagy változások mentek végbe akkoriban, bár manapság is megfigyelhető, hogy ha valami új és fontos történik, az emberek szélsebesen ráhangolódnak. Hogy akkor veszett volna el az ártatlanság? A Mojo szereplői végülis korábban is bűnözők voltak, zsarolással, fenyegetéssel, pénzbehajtással keresték a kenyerüket, még ha gyilkosságra korábban nem is gondoltak. A darab azt mutatja inkább meg, mi történik, ha kisstílű figurák egy igazi nagykutyával találják magukat szemben. Kifáradtan, piától és tablettáktól kiütve kerülnek ebbe a krízishelyzetbe, ebből táplálkozik a darab rendkívül erős komédia jellege is.

Paradox módon Baby talán a legjózanabb közülük. Türelmetlennek látszik ugyan, de nézhetjük úgy is, hogy kivárja, amíg eljön az ideje. Te hogy érzed, harminc évesen, öt évvel az egyetem befejezését követően mennyire vagy a helyeden a színházi világban?

Magyarországon nem könnyű színészként biztos megélhetést találni. A pályakezdőkben egyszerre munkál a bizonytalanság és ambíció. Mindent meg akarnak mutatni magukból, vadásszák a lehetőségeket és az elismerést, és ez teljesen érthető. Így indultam én is. Élénken él bennem ez a fajta nyitottsággal párosuló türelmetlenség és zaklatottság. Többek között ebből a vad elszántságból építem Baby karakterét is. Hálás vagyok, hogy az elmúlt években számos lehetőséget kaptam, és több műfajban is dolgozhattam. Elhivatottan és maximalistaként végzem a munkám továbbra is, és az idő előrehaladtával, úgy érzem, egyre teljesebben tudom magam átadni az alkotás szabadságának. Ahogyan egyre jobban kiteljesedem színészként és dalszerzőként is, eltűnt belőlem a pályakezdők zaklatottsága.

A színház mellett, vagy abból kiindulva több projektben is részt veszek. Ezek számomra szívügyek. A Száz szóban a várost egy éve már színházban is játsszuk Szilágyi Csengével. Úgy néz ki, sikerül turnét szerveznünk külföldre, és sok helyre elvihetjük ezt a különleges előadást. Ezzel párhuzamosan tovább fut a Hrutka Róberttel közösen írt dalainkat bemutató Felhangolva című produkció is, legközelebb az Ördögkatlan Fesztiválon játszunk. Júliusban rögzítünk pár dalt, az egyikhez pedig, a tervek szerint, klipet is forgatunk. Úgyhogy unatkozni nem fogok, a zene éppen elég feladatot ad erre a nyárra.

Vass Norbert

https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/mojo/directing-28957