Fontos és mellbevágó előadás – a Mefisztó újra az Átrium műsorán

A nyári bemutató után visszatért az Átrium színpadára a Klaus Mann regénye alapján készült Mefisztó című előadás, Alföldi Róberttel a főszerepben. A produkció rendezője a határon túli színházi élet egyik legizgalmasabb alkotója, Urbán András.

Az előadás a nyár egyik legjobban várt bemutatója volt, a teltházas előadások élénk kritikai visszhangot is kiváltottak. 

„Urbán András színháza szabad és provokatív. Lehet szeretni, vagy elutasítani, de mindenképp hat a nézőre. Ez történik a Mefisztóval is, csakhogy, mintha most még nagyobb határátlépéseket élnénk át. A nézőt rögtön fel is szólítják, hogy harapjanak! De itt a színpadon harapnak. (…) Az előadás tehát minden sztereotípiával, előítélettel szembe megy. Önmagát sem kíméli, miközben súlyos közéleti és morális utalásokat tesz.” (Balogh Gyula, Népszava)

„Hendrik Höfgen karriertörténete csupán táptalajul szolgál Urbán András rendhagyó rendezésében. Keretet ad egy zsigerileg ható társadalomkritikára és arra, hogy égető kérdéseket vessen fel a színházzal, a nők szerepeivel és a rasszizmussal kapcsolatban. (…) Fontos és mellbevágó előadás, ami érzékenyen érintheti a nézőt, de pont annyira szélsőséges és durva, mint a világ, ami körülvesz bennünket.” (Gyáfrás István, Prae.hu)

Az előadás műfaja kortárs kabaré, ami lehetőséget ad arra hogy az élőzenés betétek és tánckoreográfiák, valamint a színészek improvizációiból is megszületett jelentek találkozzanak a klasszikus Klaus Mann regény és a jelen valóság világával, így adva ki egy egészen különlegesen szórakoztató és meghökkentő előadást. 

A Hendrik Höfgent játszó Alföldi Róbert mellett Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Tornyi Ildikó és Péterfy Bori láthatóak a legkülönbözőbb szerepekben. A koreográfus Widder Kristóf, a jelmezeket Pető Kata tervezte, az zenei vezető Gátos Iván.

Az előadás legközelebb október 3-án és 4-én látható az Átrium műsorán, most már angol nyelvű feliratozással.