Nem horrorfilmekről van szó, hanem színpadi balesetekről, amelyekből kijutott a művészeknek és a színpadi dolgozóknak az elmúlt évtizedekben.
Veszélyes terep a színpad, gyakran mázsás díszletelemek között dolgoznak a színészek, akik olykor több méter magasan játszanak, akár sötétben mozognak, a süllyesztőben tűnnek el, vagy röptetik őket. De mi történik, ha netán nem jól rögzítették a díszlet összes elemét, előbb kinyílik egy híd vagy csapóajtó, nem működik a preparált kés, elromlik a fék a lecsúszópálya végén, netán a színész elvét egy mozdulatot ugrás közben, megbotlik valamiben, vagy beakad a lába? Akár kórházban végződő, több hónapos rehabilitációval járó baleset.
Zuhanás közben

Az elmúlt időszak legsúlyosabb balesete a Nemzeti Színházban volt 2023 végén, amikor Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó majdnem 3 métert zuhant együtt a Rómeó és Júlia-előadásban. Műtétek sora és hosszú gyógyulási időszak után térhettek csak vissza a színpadra. Ami a legsúlyosabb a történetben: azóta sem hozták nyilvánosságra a felelősöket. Pár hete egy műszaki munkatárs sérült meg a Nemzetiben, erről sem közöltek információt a Nemzetiben. Annyit tudni, február 19-én elmaradt az Egy, kettő, három és csak az Ibolyát játszották el, március 9-én pótolták ezt.

Jó pár színész – köztük Alföldi Róbert, Trill Zsolt és Cserna Antal – átélt már színpadi zuhanást. Alföldi a Bárka Színházban Bicska Maxiként lógott a Koldusoperában, de szétcsúszott az akasztáshoz használt heveder, amely a zsinórpadláson lógó kötélhez rögzítette. A színész arccal esett előre. Saját lábán ment ki a színpadról, de mentő vitte kórházba, zúzódott a mellkasa, a bordái és a lába.
Trill Zsoltnak a debreceni Csokonai Színházban törött szilánkosra a könyöke, amikor leesett egy díszletről Szergej Medvegyev Fodrásznő című darabjának főpróbahetén. A Blikknek 2008-ban azt nyilatkozta a színház akkori sajtósa, Trill egy pillanatra elvétette az egyensúlyt, és azért esett le az egyik díszletről. A premiert eltolták, megvárták, amíg a színész felépült.

Cserna Antal több balesetet is szenvedett a Vígben, az egyikbe majdnem belehalt.
Tulajdonképpen nincs is szerencsésebb színész, mint Cserna Antal. És nincs is nála pechesebb. Az utóbbi időben a Vígszínház zuhanóművészévé lépett elő. Ő lett a teátrális technika nagy túlélője. Múlt év végén a West Side Story egyik előadásán véletlenül kinyílt alatta a csapóajtó. A mélybe esett. Miután felépült a sérüléséből, a Padlásban, az 500 éves Herceg szerepében – aki zsinóron át szeli a nézőteret, úgy érkezik a padlásra – túlrepült a színpadon, nem működött a kötélfék. Hat métert zuhant. Azt hitték, nem élte túl. Mentők vitték el”
– írta a Kurír 1996 márciusában. Szerencsére túlélte a balesetet, és hosszú lábadozás után újra színpadra léphetett. A Vígszínház hasonló módon vállalt felelősséget a balesetért, mint a Nemzeti 2023-ban. Sehogy. Erről többször is nyilatkozott Szalai Kriszta színésznő, Cserna Antal felesége.
Júlia szerepe a színésznők álma, valószínűleg Peremartoni Krisztináé is az volt. El is játszotta a nyolcvanas évek második felében az akkori Nemzeti Színházban (ma Magyar Színház). A színésznő az előadás főpróbáján leesett a három méter magasan lévő erkélyről. A nézők ebből semmit sem vettek észre, mert akkor történt, amikor még nem világosodott ki a színpad.
Peremartoni Krisztina törött karral játszotta végig az előadást Mácsai Pál Rómeója mellett.
Az esetről – meglepő módon – a Népsport számolt be 1983-ban.
Dolhai Attila és Vágó Bernadett a Rudolf című musical próbáján, az Operettszínházban szenvedte meg, hogy a díszlethíd hamarabb szétnyílt, mint kellett volna. Leestek mindketten, de állítólag egyikük sérülése sem volt nagyon súlyos.

Wunderlich József A padlás című előadás vége felé egy pillanatnyi rosszullét miatt a díszletbe épített létráról leesett. Az előadás félbeszakadt, a művészt kórházba szállították. Szerencsére az esésben nem sérült meg, így még az éjszaka folyamán hazamehetett.
Mészáros Árpád Zsolt balesete megmentette az életét.
Nemrég arról beszélt a Sorok között Lutter Imrével című műsorban, hogy 1996-ban egy táncművész kollégája – féltékenységből és bosszúból – ahelyett, hogy a megrendezett esésnél társaival elkapta volna, ledobta a három és fél méter mély zenekari árokba, előtte még mellbe is vágta. A derekára erősített nagy méretű mikroport benyomta a színész lengőbordáját, és megszúrta a bal veséjét, amely hajnalra bevérzett. Ez a szakmaiatlan és elég életveszélyes reakció azonban megmentette a színész életét. Az ultrahang-vizsgálaton ugyanis rosszindulatú daganatot találtak a szervezetében. Egy héttel később eltávolították a bal veséjét és az akkor 9 centis daganatot – idézte a színészt a Blikk.

Nem zuhant, de majdnem megfulladt a Jézus Krisztus Szupersztár győri előadásán a Júdást játszó Sándor Péter. Az akasztási jelenetben elvétett egy mozdulatot. Szerencsére ez csak pár másodpercig tartott, de nagy volt az ijedtség. Az előadás ügyeletes orvosa, dr. Gyarmathy László azt mondta a Délmagyar.hu-nak, rossz helyre került a kötél, emiatt egy átmeneti kis agyi vérellátási zavar volt. Az orvos nem tartotta teljesen veszélytelennek a jelenetet.
Elesett-elszakadt-eltörött

2016 februárjában Venczel Vera a Hegedűs a háztetőn című előadás közben megbotlott, és két helyen eltört a csípőcsontja.
Könnyed nyári operaelőadásnak indult Offenbach Piaci dámák című egyfelvonásosa a Szegedi Nemzeti Színház művészének, Szonda Évának 2001-ben, a Muzsikáló udvar nevű nyári színházi programban. A szegedi városháza udvarán, a próba alatt azonban az énekesnő balesetet szenvedett. A darab szerint a vízbe kellett lökni, de a vizet jelző habszivacsra olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a jobb sípcsontja. Szerencsére a közelben volt egy mentőorvos. Az előadást nem mondta le a művész, hanem tolókocsiban eljátszotta.

Balla Eszter a Csoportterápia című musical premierjén térdszalagszakadást szenvedett a Madách Színházban. Tánc közben a partnere nyakába ugrott, a feje fölé dobta a lábát, onnan ugrott vissza a földre. Ez a próbákon gond nélkül ment, de a premierre mindenki feszült és fáradt lett.
„… a földre érkezéskor a bal térdem oldalirányba teljesen kiment, és ebből térdszalag-szakadás lett.”
– mesélte 2011 júniusában Balla Eszter a Vasárnapi Híreknek.
A színésznő a dalt végigénekelte, próbált állva maradni, majd leült egy székre. A nézőtérről látszott a baj, Szirtes Tamás igazgató is látta. A következő jelenetben egy könyvet kellett átvennie Simon Kornéltól, és abba beleolvasni.
Ebbe írták bele az üzenetet: „maradj ülve!”
Így játszotta végig a felvonást a színésznő, a szünetben a térdspecialista Dr. Béres György ellátta, a művésznő ülve abszolválta az előadást, vagy a kollégák ölben cipelték.

Három ujja törött el Blaskó Péternek egy III. Richárd-előadáson a Nemzeti Színházban. Állítólag rosszul feküdt fel egy színpadi süllyesztőre, a kézfeje túllógott a színpadelemen, és beszorult a szomszédos süllyesztő, valamint a fekhelye közé. Az előadást megszakították, Blaskót a mentők kórházba szállították, a rendezőasszisztens pedig elmesélte a nézőknek, mi lett volna a következő jelenetben, amelyben Blaskó szerepelt volna. Ezt követően Blaskó nélkül folytatták a produkciót.

Börcsök Enikőt majdnem minden darabban érte valamilyen baleset, de azt nyilatkozta 2018-ban az Új Szónak, egyikkel sem foglalkozott igazán. A lába többször sérült meg a Vígben. Egyszer színpadi kocsi hajtott át rajta a Mindent anyámról című előadásban, amikor a lába a sínek közé szorult. A lovakat lelövik, ugye? című produkcióban beraktak hátra egy fekete dobogót, amelyből két vasrúd állt ki, és a vaksötétben nekifutott a színésznő. A Makrancos Katában, amelynek a címszerepét játszotta, kettévágta a lábát a csapóajtó. A Hamletben, az előadás végén, mint megmérgezett Gertrud feküdt a földön, de – egy át nem beszélt átrendezés miatt – véletlenül két lábbal átfutott rajta a katonát játszó egyik kollégája. Ömlött a vér a lábából, amelyet össze kellett varrni. Az előadás díszlete amúgy is életveszélyes volt, az egyik próbán megbillent a fal a színészek felett, mert nem jól tartotta a ponthúzó. A felfüggesztett kerítés le is szakadt már, nyolc kéz tartotta meg.

A Hamletet Eszenyi Enikő rendezte, aki a Játékszín Csodálatos vagy, Júlia! című produkciójának fotóspróbáján 2023-ban szenvedett szilánkos csuklótörést, meg kellett operálni. A színésznő ugyanis a próbán ráesett a kezére. A bemutató két hónapot csúszott.
2025 februárjában Széles Flórának tört el a bokája a Cirkuszhercegnő próbái alatt. Homonnay Zsolt rendezésében Mabel Gibson műlovarnőt játszotta volna, és görkorcsolyával kellett gurulnia a színpadon, de nem volt túl rutinos ebben. A színésznőt meg kellett műteni, és Rácz-Almási Vivien egyetemi hallgató vette át a szerepét, görkorcsolya nélkül.

A mi osztályunk című előadást a tatabányai Jászai Mari Színház is bemutatta, amelyben Egri Márta a Szkéné színházbeli vendégelőadáson megbotlott, és eltörött a combcsontja.
Mint utólag rekonstruáltuk: a Szkéné színpada nem deszkából, hanem betonból van, rajta linóleum. A lábamon pedig, ahogy a darabbeli partnereim lábán is: tornacipő. A gumitalp és a linóleum pedig rosszul viszonyul egymáshoz. Rátapadt a cipő talpa a linóleumra, s mivel az nem engedett, én meg lépni, fordulni akartam, elestem. Felkaptak, de már sem letenni, sem irányítani nem tudtam a lábam. Éles fájdalmat éreztem, és biztos voltam benne, hogy ez nem izomszakadás, eltört a combcsontom. Leállt az előadás, a közönséget hazaküldték, jött a mentő, és másnap megoperáltak”
– nyilatkozta a színésznő az Új Szónak 2018 decemberében.
Szétesik a díszlet, elromlik a kellék

Az egyik legmegdöbbentőbb baleset a Vígszínházban történt 1985-ben, amikor Gálffi Lászlót Shakespeare II. Richárd című előadása közben valóban leszúrták hátulról, és a kés megsebesítette a tüdejét.
A szúrás nyolc-tíz centiméter mélyre hatolt, és elérte a tüdőt, ennek következtében úgynevezett légmell keletkezett, ezért a mellüregbe áramlott levegőt csöveken keresztül napokig kellett kiszívnunk. ”
– nyilatkozta a műtétet végző adjunktus, dr Vágó Zsolt. Hogy miért szúrhatott a kés, arra azt a verziót lehetett olvasni, hogy a fémrugóját nem tisztították alaposan, így nem csúszott megfelelően a preparátum. Az előadásban a gyilkos Lord Pierce of Extont játszó Horváth Lászlót roppantul megviselte a baleset, ő teljesen vétlen volt az esetben. Pár éven belül nagyon fiatalon, 44 évesen elhunyt.
Szétesik a díszlet

Az Alma Schindlerről szóló Alma című előadás második részében egy rosszul rögzített hosszú léc a magasból Pápai Erika fejére esett, és komoly sérüléseket okozott neki.
Éreztem, hogy felrepedt a fejbőröm, hogy ömlik belőle a vér, ezért a kezemmel, amely akkor a dramaturgia jóvoltából éppen festékes volt, szétmaszatoltam az arcomon, hogy a nézők ne nagyon tudják: piros festéket vagy vért látnak”
– nyilatkozta 1996 februárjában a Képes Európának a Pápai Erika.
A Hevesi Sándor Színház színművésze és igazgatója, Besenczi Árpád nem kicsit sérült meg 2023 végén az Indul a bakterház című előadás közben. Egy kiálló csavarba beakadt a karikagyűrűje, leszakadt az egyik ujjának egy darabja. Még aznap éjszaka megműtötték a helyi Szent Rafael Kórházban, de nem sikerült visszavarrni a leszakadt, eléggé megroncsolódott ujjdarabját. Helyére protézist kapott a színész.
A Gyáva Oroszlán búcsúja

Két rendezésben is a nyugati boszorkát játszotta az Óz, a csodák csodájában Kútvölgyi Erzsébet a Vígszínházban. Az elsőt 1991 decemberében mutatták be, a másodikat 2015 októberében. Az 1991-eshez rossz emléke kötődik, egészen pontosan az 1995-ös karácsonyi előadáshoz.
Az Oroszlán szerepébe édes kollégánk, Várnagy Zoltán ugrott be. Akkoriban szerződött ide vidékről. December 25-én, egy délutáni előadáson az Oroszlán dal közben orral előre zuhant, és nem sokkal később meghalt. Sokkolt mindenkit, az összes többi utána lévő Óz-előadást kitörölte az agyam”
– nyilatkozta Kútvölgyi Erzsébet a Népszabadságnak 2015 októberében. Várnagy Zoltán 1996. január 4-én hunyt el, 35 évesen.