10 dolog, amit lehet, hogy nem is tudtál a Vaskabátokról

Ez az eszelősen vicces, 2007-es brit zsarufilm „A Cornetto három íze”-trilógia középső darabja. Majdnem szerepelt benne Cate Blanchett is, Simon Pegg karakteréből pedig azóta képregényhős lett.

1. A Vaskabátok a filmtörténelem legfurcsább trilógiájának középső darabja. Simon Pegg, a Hollywoodban is fényes karriert befutó brit sztár, aki a színészi karrierje mellett humoristaként, íróként, producerként, énekesként és rendezőként is aktív, valamint a nem kevésbé tehetséges brit író-rendező, Edgar Wright 2004 és 2013 között készítette el közösen a Cornetto-trilógiát. Ezt szokás még Vér és jégkrém-trilógiaként, illetve A Cornetto három íze-trilógiaként is emlegetni. A trilógia egyes darabjai a 2004-es Haláli hullák hajnala, ami a George A. Romero kultikus élőholtas filmjeit figurázta ki, a 2007-es Vaskabátok, ami a buddy cop zsánert idézte meg, a 2013-as Világvége pedig az UFO-inváziós blockbusterek fergeteges paródiája volt. A trilógia elnevezése egy viccből ered: Edgar Wright a saját tapasztalataiból kiindulva beleírta anno a Haláli hullák hajnalába, hogy a Cornetto jégkrémtől elmúlik az Ed nevű főszereplő másnapossága (a karaktert a Cornetto-filmek állandó főszereplője, Nick Frost alakította), és a Vaskabátokba is belekerült ugyanez a poén. Amikor a Világvége előkészületei zajlottak, újságírói kérdésre Wright tréfásan megjegyezte, hogy majd egy olyan trilógiát készít a jégkrémes poénnal, mint Krzysztof Kieślowski Három szín-trilógiája. Így is lett: a harmadik Cornetto-filmbe is belecsempészte a jégkrémes poént (a Cornetto jégkrémek gyártójának egyébként nem volt semmi kifogása ez ellen).

Forrás: UIP-Duna Film

 

2. Egészen biztos, hogy a Vaskabátok a zsarufilmek paródiája? Simon Pegg szerint például egyáltalán nem az. Az Entertainment Weekly magazinnak adott egyik régi interjújában ugyanis a színész-forgatókönyvíró kifejtette, hogy szerinte a legtöbb paródia gúnyolódik az eredeti forrásanyagon, és lenézi azt. Ő és Edgar Wright viszont maximális tisztelettel adóztak az olyan elődöknek, mint a Piszkos Harry- vagy a Halálos fegyver-filmek. 

3. Igazából azért készült el a Vaskabátok, mert a brit filmipar sosem érezte magáénak a zsarufilmes zsánert. Edgar Wright viszont nagyon szeretett volna egy ilyen brit filmet. A New York Postnak adott interjújában így mesélt erről: „Az Egyesült Királyságban valójában nincs hagyománya a zsarufilmeknek. Úgy éreztük, hogy a világ minden más országának megvannak a saját nagyszerű zsarufilmjei, nekünk viszont egy sem volt”. A haragos gondolatot tett követte: Edgar Wright és Simon Pegg 18 hónap alatt írták meg a film forgatókönyvét. Ebből egyébként jelentős idő arra ment el, hogy több mint ötven interjút készítettek igazi rendőrökkel.

Forrás: UIP-Duna Film

 

4. Edgar Wright és Simon Pegg 8 hónapon keresztül csak zsarufilmeket nézett, hogy meglegyen a kellő ihlet. Ezalatt az idő alatt 138(!!!) zsarufilmet néztek meg, és gondosan kijegyzetelték a tipikus rendőrös párbeszédeket és cselekményeket. Így állt végül össze a történet: egy Nicholas Angel nevű londoni rendőr (Simon Pegg) egyre kínosabbá válik a testület számára, ezért a felettesei áthelyezik egy isten háta mögötti falucskába. A szuperrendőr nehezen találja helyét az álmos településen, ahol látszólag még a bűnözők is alszanak. Ráadásul új társat is kap maga mellé, a bugyuta amerikai akciófilmekért rajongó, teszetosza Danny (Nick Frost) személyében. Amikor már úgy tűnik, Angel számára minden elveszett, az idilli falucska életét borzalmas balesetek sora kavarja fel. Angel azonnal akcióba lép, és szörnyű gyanú támad benne, hogy Sandford talán nem is olyan ártatlan hely, mint amilyennek látszik...

5. Az eredeti angol cím a '80-as és '90-es évekbeli akciófilmek tipikus kétszavas címein alapult. Az alkotók olyan legendás elődöket vettek alapul a Hot Fuzz cím kiötlésekor, mint a Lethal Weapon (nálunk: Halálos fegyver), a Point Break (nálunk: Holtpont), a Police Story (nálunk: Rendőrsztori), a Bad Boys (nálunk: Bad Boys - Mire jók a rosszfiúk?) és az Executive Decision (nálunk: Tűzparancs).

6. Míg Edgar Wright és Simon Pegg alaposan beleásták magukat a zsánerbe, addig Nick Frost egyáltalán nem vette komolyan a felkészülést. De hiába kérte meg a szerzőpáros a régi harcostársat és cimborát, hogy nézzen meg annyi zsarus akciófilmet, amennyit csak tud (de minimum 20 darabot!), hogy minél jobban belerázódjon a karakterébe, Frost csak egyetlen egyet látott: a 2003-as Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúkat.

Forrás: UIP-Duna Film

 

7. Simon Pegg és Nick Frost gyakran a forgatási szünet idejére is egyenruhában maradtak. A forgatás a délnyugat-angliai Somerset megye egyik kisvárosában, Wellsben zajlott, ahol Edgar Wright annak idején felcseperedett. Maga a forgatás 2006. március 19-én vette kezdetét, és 11 héten át tartott. Ezalatt Simon Pegg és Nick Frost jóformán ki sem bújtak az uniformisaikból, aminek lett egy olyan muris folyománya, hogy a forgatási szünetben a járókelők igazi rendőröknek hitték őket, és rendszeresen megkérdezték tőlük, mit merre találnak Wellsben. A két színész a móka kedvéért végig karakterben maradt, és segítőkészen eldiskuráltak az emberekkel.

8. A Marvel szuperhősfilmjei nyomán elszabadult képregényőrület a Vaskabátokat is utolérte. 2020-ban a Once and Future című amerikai képregénysorozat 10. részében (amit Dan Mora rajzol és a britek gémer újságírója, Kieron Gillen ír) egy ocsmány szörnnyel nézett szembe három rendőr. A középső, állig felfegyverzett, szemüveges, picit kopaszodó zsaruban nem nehéz felismerni Simon Pegget, a hátrébb álló, fekete hajú fickó pedig akár Nick Frost is lehetne. (Spoiler: a középen álló karaktert a képregény következő oldalán félbe harapja, aztán szőröstül-bőröstül felfalja a ráugró fenevad!)

Forrás: BOOM! Studios

 

9. Nagyjából fél órát vágtak ki a filmből a moziverzióhoz képest. Ebben lett volna többek között egy szerelmi szál Simon Pegg karaktere, Nicholas Angel és egy Victoria nevű nő között. Edgar Wright emellett azt is elárulta egy Newcastle-Upon-Tyne-i vetítést követő közönségtalálkozó alkalmával, hogy a filmjükben eredetileg szerepelt volna két Oscar-díjas hollywoodi sztár is egy-egy vicces cameo erejéig. A Gyűrűk Ura- és A hobbit-trilógia rendezője, Peter Jackson Mikulásként jelent volna meg a filmben, és a nyitójelenetben megszúrta volna Nicholas Angel kezét. A másik meglepetésvendég pedig szintén egy Gyűrűk Ura-sztár, Cate Blanchett lett volna, aki Nick Angel exbarátnőjeként bukkant volna fel egy bűncselekmény helyszínén, mint a bizonyítékokat begyűjtő és rendszerező, kezeslábast viselő helyszínelő rendőrtiszt.

10. A Vaskabátok zenéjét az Emmy-díjas David Arnold szerezte. Ő korábban a Bond-filmek állandó zeneszerzője volt, és többek között olyan híres blockbusterek komponistájaként dolgozott a 007-es franchise stábjában, mint A holnap markában, A világ nem elég, a Halj meg máskor, a Casino Royale, valamint A Quantum csendje, de volt némi köze számos James Bond-videójáték zenéjéhez is. Ez a szakmai múlt természetesen rányomta a bélyegét a Vaskabátok zenéjére is, ami így kicsit Bond-filmes, kicsit lövöldözős játékos, kiváló muzsika lett!