10 dolog, amit nem tudtál a Shop-stopról

Kevin Smith bemutatkozó nagyjátékfilmje a világ egyik, ha nem a legjobb mikroköltségvetésű függetlenfilmje. Szombaton újra leadja a tévé – íme tíz érdekes kis titok róla!

1. A rendező úgy hozta össze a film mindössze 27 ezer dolláros költségvetését, hogy eladta a képregény-gyűjteményét, teljesen lenullázta az összes hitelkártyáját, 3 ezer dollárt pedig a szüleitől kért kölcsön. Mivel Smith hatalmas képregényrajongó, később visszavásárolta a füzeteket.

2. Jason Reitman filmrendező (Juno, Egek ura, Ghostbusters 2020) egyszer elmondta, hogy a Shop-stop miatt döntött úgy, hogy filmes lesz. A dolog eljutott Kevin Smith fülébe is, aki igencsak elcsodálkozott, hiszen Reitman apja nem más, mint a Szellemirtók, az Ikrek, az Ovizsaru direktoraként ismert Ivan Reitman. „Ivan Reitman fia vagy.

A Szellemirtók és a Bombázók a seregnek forgatásán nőttél fel. Erre én kellettem hozzá, hogy leessen, hogy rendező is lehetnél?”

– méltatlankodott viccelődve Smith.

3. Kevin Smith eredetileg saját magának szánta Randal szerepét – ezért annak a karakternek vannak a legjobb sorai (a direktor végül Csendes/Néma Bobot játszotta el).

4. A Shop-stopot abban a boltban forgatták, ahol akkoriban a rendező dolgozott. A forgatás 21 napig, pontosabban éjszakán át tartott, mivel a filmesek csak nyitva tartási időn kívül dolgozhattak. Smith munkaideje reggel 6-tól este 11-ig tartott, a forgatás pedig 11-től hajnali 4-ig, így a direktor tudott még egy-két órát aludni munka előtt. A filmben egyébként emiatt vannak mindig leengedve a bolt rolói, hogy ne látszódjon, hogy valójában minden jelenetben éjszaka van.

5. A Shop-stop Dante Poklának (az Isteni színjáték című elbeszélő költemény első részének) laza adaptációja. A benne látható kilenc jelenet is a Pokol kilenc bugyrának, illetve az olasz szerzőnél körének fele meg, ezenkívül az egyik főhőst is emiatt hívják Danténak.

6. Az, hogy a Shop-stop fekete-fehér, szintén a film mikroköltségvetése miatt van. A filmesek ugyanis különféle szedett-vedett világítóeszközöket, filmes lámpákat tudtak csak szerezni, és az ezek használatából adódó különbségeket egy színes film esetén utómunkával lehetett volna csak eltüntetni, amire nem volt pénz. A fekete-fehér nyersanyag esetében viszont eleve nem is áll fenn a probléma, mert nem látszik a különbség.

7. A legendás jelenet felvétele, amelyben elhangzik a „Lefety Lóránt, a jó öleb” cím, úgy történt, hogy a Randalt alakító színész, Jeff Anderson és a videotékába betévedő kisgyerekes anyukát játszó Connie O’Connor valójában nem is voltak egy időben ugyanabban a szobában. Anderson ugyanis nem volt hajlandó a disznó pornófilmcímeket felsorolni a nő előtt, a kisgyerek előtt meg pláne nem.

8. A film (finoman szólva) legvagányabb, leglazább figuráját, Jayt alakító Jason Mewes nagyon lámpalázas volt. A táncolós jelenetének a felvétele ezért például úgy történt, hogy mindenkit kiküldtek, még az operatőrt is, aki otthagyta forogni a kamerát, így Mewes csendes magányában tudta előadni ikonikus táncát.

9. A „f*ck” (azaz „b*szd meg”) szó és különböző variációi 91 alkalommal hangzanak el a filmben: a legtöbbször a Dante és Jay közötti szóváltások részeként.

10. A Shop-stop eredeti címe Clerks (bolti eladók), amely szót a film plakátjára különböző magazinok és élelmiszermárkák logójából vágták ki. Ami a magyar néző számára is ismerős lehet, az a Cosmopolitanből származó „C”, a Life-ból származó „L” és a Rolling Stone magazinból származó „e”. (A további betűk közül az „R” egyébként a Ruffles chipsből, a „K” a Clark csokiszeletből, az „S” pedig a Goobersből, a Nestlé táblás csokoládéjából jön.)


(via IMDb)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu