12 érdekesség a filmről, amelyben Jim Carrey istent játszik

Mármint szó szerint: A minden6ó története szerint az elégedetlen hírolvasót megkeresi Isten, és egy hétre átadja neki a hatalmát, hadd lássa, mekkora felelősség ez.

1. Annak ellenére, hogy A minden6óban (2003) Jim Carrey volt a stúdió első számú választása Bruce Nolan szerepére, az írók, Steve Koren és Mark O'Keefe ragaszkodtak ahhoz, hogy először Kevin Hartnak ajánlják fel a főszerepet, mivel azt szerették volna, ha a film afféle sztárcsináló lenne a színész számára. A stúdió eleinte habozott, de végül rábólintottak, viszont Hart, miután elolvasta a forgatókönyvet, visszautasította az ajánlatot, mert nem tetszett neki az elképzelés, hogy vígjátékot készítsen Istenről, a szerep pedig végre mehetett Carrey-nek.

2. Jennifer Aniston egyszerre forgatta ezt a filmet, a Jóbarátokat és a Derült égből Pollyt – ami elég kimerítő lehetett.

Forrás: InterCom

 

3. Isten a szokásos fiktív 555-ös telefonszám helyett egy valódi telefonszámot használva lép kapcsolatba Bruce-szal, ami kellemetlen következményekkel járt azokra nézve, akiknek ez volt a számuk. Volt köztük egy észak-karolinai gyülekezet (ahol a lelkészt Bruce-nak hívták), egy észak-wisconsini pap és egy szendvicsboltot üzemeltető férfi az angliai Manchesterben.

Több száz telefonhívást kaptak olyan emberektől, akik beszélni akartak Istennel.

A producerek azzal védekeztek, hogy a szám (776-2323) nem volt használatban a történetben szereplő körzetben. A producerek végül kivásárolták az érintettek telefonszámát, illetve a film otthoni videós és televíziós változatához a fiktív 555-0123-ra változtatták.

4. Morgan Freeman, aki Istent alakítja, egy New York Yankees baseballsapkát visel. Ez arra a közkeletű mondásra rímel, mely szerint még a Jóisten is a Yankees-nek szurkol. Freeman a való életben agnosztikus, vagyis nem hisz istenben, de nem is tagadja a létezését.

Forrás: InterCom

 

5. A filmet betiltották Egyiptomban, Szaúd-Arábiában, Iránban, Kuvaitban és Katarban, mert Istent hétköznapi emberként ábrázolta, és sértőnek találták az iszlámra nézve. A malajziai és egyiptomi tilalmat végül feloldották, miután a nemzeti cenzúrabizottságok a legmagasabb korhatárt adták a filmnek.

6. Van egy olyan merész rajongói elmélet, amely szerint Bruce-t nem Isten, hanem valójában a Sátán teszi próbára, és hősünk elsőre el is bukik. Tény, hogy a lelkét a hatalom és a siker ígéretéért eladó főhős motívuma régi irodalmi toposz, és ezt támasztja alá, hogy ilyen felelőtlen ajánlattal Isten aligha állna elő.

Forrás: InterCom

 

7. A sikátorjelenetben látható csuklyásmajom ugyanaz az állat, amelyik a Vírusban (1995) szerepelt, és amelyik Jennifer Aniston sorozatában, a Jóbarátokban Marcelt alakította. Emellett Jim Carrey partnere is volt mindkét Ace Ventura-filmben. Egy igazi sztár!

8. A kérdéses majmos jelenetet két állattal vették fel. Levi, aki a fentebb említett alkotásokban is szerepelt, a közeli képeken látszik, a mozgásban lévő majom pedig Spencer. Aki persze nem egy igazi színész, hanem egy bábú „fenekéből” bújik ki, egy meggyengített varrást felszakítva, hogy elérje az idomár által felkínált jutalomfalatot.

9. Az erős szél feldöntött egy darut a forgatáson, majd többen arról számoltak be, hogy Jennifer Aniston, aki háttal állt a darunak, nem látta, hogy a szerkezet felé zuhan, de Jim Carrey időben félretolta az útból, hogy elkerüljék a súlyos balesetet. Carrey később elbagatellizálta a veszély mértékét, mondván, hogy az erről szóló történetek túloznak – Aniston pedig azt is tagadta, hogy egyáltalán ott volt.

10. A stábnak a legnagyobb kihívást Sam, a kutya jelentette, pontosabban az, hogy megmutassák, hogy hová pisil. Maga a kutya tökéletesen nevelt volt, és legtöbbször a „vízsugarat” egy vékony csővel oldották meg, amit rendszerint a színészekre erősítettek, a kutya pedig arra lett idomítva, hogy jelzésre felemelje a lábát.

Forrás: InterCom

 

11. A kritika nem fogadta túl jól a produkciót, a Rotten Tomatoes-on jelenleg csak 48 százalékon áll 5,7/10-es átlagértékeléssel. A nézők ellenben imádták. A film 67,9 millió dollárt termelt a nyitóhétvégén,

ami Carrey addigi karrierjének legmagasabb bevételét jelentette,

megelőzve A Grincset. Végül összesen 242 millió dollárt hozott a hazai mozikban, világszerte pedig 484 milliót, amivel Aniston és Carrey legnagyobb bevételű filmje lett világszerte, valamint az ötödik legsikeresebb film 2003-ban.

12. A filmben hősünk legfőbb ellenfele Evan Baxter (Steve Carell), aki a folytatásban főszereplővé avanzsál, ez lett az Evan, a minden6ó (2007). Baxter itt már politikusnak állt, ám megjelenik előtte a Jóisten, és arra utasítja, építsen egy bárkát, mert közeleg az özönvíz.

Evan, a minden6ó - Forrás: UIP