7 felejthetetlen tévéműsor Kudlik Júliával

1945. július 14-én született Kudlik Júlia, a magyar televíziózás nagyasszonya, aki olyan legendás műsorokkal ültette le a fél országot a tévéképernyők elé, mint a Delta, a Szeszélyes évszakok vagy a Juli-suli.

1945. július 14-én született Budapesten Kudlik Júlia, generációk kedvenc tévébemondónője, aki olyan kultikus népszerűségnek örvendő műsorokat vezetett, mint a Delta, a Szeszélyes évszakok, a Juli-suli vagy a Gazdit keresünk.

Kudlik Júlia 1970-ben, az MTV Delta című műsorának stúdiójában (forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság)

 

Kudlik Júlia Budapesten, a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban érettségizett, 1963-ban. Ezután mindenesként kezdett el dolgozni a Magyar Televízió ifjúsági osztályán: volt ügyelő, később rendezőasszisztens is. 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén, de a Magyar Rádióban is dolgozott három hónapon keresztül mint bemondó. Később, már munka mellett, az ELTE BTK esti tagozatán szerzett magyartanári diplomát 1971-ben. A '60-as évektől egészen a '90-es évekig vezetett különféle műsorokat a Magyar Televízió 1-es és 2-es csatornáján – ezekből szedtünk most össze egy csokorra valót.

 

Kudlik Júlia tévébemondó a Magyar Televízió budapesti stúdiójában, 1975-ben (forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)

 

1. Delta (1965–1996, 2001)

A nagy népszerűségnek örvendő, hipnotikus főcímzenéjű Delta mindig a legfrissebb tudományos érdekességekről és technikai vívmányokról számolt be a nézőknek. Így aztán azon kevés hírforrások egyike volt a Kádár-korszakban, amely megmutathatta a nyugati világ tudományos eredményeit is. A készítők teljesen szabad kezet kaptak abban, hogy mennyi műsoridőt szentelhetnek a szovjet tudományos életnek, és emellett mennyit az amerikainak vagy a nyugat-európainak. Csak azért nem láthatott több nyugati érdekességet a néző, mert a Szovjetuniótól az MTV fillérekért tudott jól felhasználható filmtekercseket vásárolni űrkutatás és természet témában, míg nyugatról piaci áron kellett ezeket beszerezni (ezekről a műsorkészítési szempontokról ebben a tavalyi cikkünkben írtunk bővebben). Érdekesség, hogy bár a Delta mára összeforrt Kudlik Júlia alakjával, eleinte nem ő volt a műsorvezető, hanem Poór Klára és Kovács P. József, illetve Lénárd Judit.

 

 

2. A Magyar Televízió Tánc- és Popdalfesztiválja (1981)

Kudlik Júlia évtizedeken át volt a veszprémi tévétalálkozók egyik háziasszonya és a díjkiosztó gálák műsorvezetője, valamint a miskolci és a kőszegi tévéfesztiválok háziasszonya. Később a Kodály-énekversenynek, valamint számos népdal- és népzenei vetélkedő házigazdája volt. Ilyen volt többek között a Nyílik a rózsa, a Fölszállott a páva és a Repülj, páva (utóbbi kettőben Antal Imre volt a másik műsorvezető), illetve az Interfórum (ez egy komolyzenei koncertsorozat volt a fertődi Eszterházy kastélyból). Emellett 1971-ben, 1972-ben és 1981-ben is Kudlik Júlia volt a Táncdalfesztivál műsorvezetője.

 

 

3. Főzőcske - TV-fazék (1982-?)

Eredetileg Molnár Margit volt a házigazdája a Magyar Televízió népszerű '80-as évekbeli gasztroműsorának, melyben általában az volt a leosztás, hogy mialatt a szerkesztő-riporter asszony a díszletlakás étkezőjében interjúzott a vendégekkel, Kudlik Júlia a konyhában tett-vett. De a konyhaasztal körül sürgölődött a hazai és a nemzetközi művészvilág színe-java is: hol Oszvald Marika és Hídvégi Miklós ütöttek össze egy lecsót, hol Zalatnay Cini sütött lasagnét, hol Koós János ismerkedett a fagyipor rejtelmeivel. De volt olyan epizód is, amelyben a Derrick sorozat két főszereplője, Horst Tappert és Fritz Wepper, valamint a magyar hangjaik, Szabó Ottó és Gálvölgyi János készítettek halászlevet...

 

 

4. Vasárnapi turmix (1991-1993)

A '90-es évek elején vasárnaponként 8:30-tól egészen 11 óráig szórakoztatta a nézőket Kudlik Júlia és Antal Imre felejthetetlen kettőse a Vasárnapi turmixban, ami mai szemmel is sokkal elviselhetőbbnek, békésebbnek, nyugodtabbnak és érdekesebbnek tűnik, mint a jelenlegi reggeli műsorok. Pedig celebekben itt sem volt hiány: egymásnak adta a kilincset a műsorban a Manhattan, az LGT, az Ossian, Albert Flórián, Heilig Gábor, Eszményi Viktória és Szulák Andrea. De láthatott a néző könyv- és filmajánlót, valamint nyaralási tippeket is.

 

 

5. Szeszélyes évszakok (1994-1995)

A hazai televíziózás egyik méltán legnépszerűbb humoros produkciója 1980-ban indult el, és kisebb-nagyobb megszakításokkal még a zongoraművészből lett fanyar humorú tévés, Antal Imre életének utolsó éveiben is készültek hozzá új részek. Kiváló bohózatok és villámtréfák Körmendi Jánossal, Mikó Istvánnal, Szombathy Gyulával, Balázs Péterrel, Tábori Nórával, Ayalával és a korszak többi nagy nevettetőjével, Tücsök és Bogár Peterdi Pállal, Defekt Duó-dalok, Kató néninek beöltözött Ihos József, Nyomasek Bobó kínrímei, Benny Hill-szkeccsek, Tahi-Tóth László begyorsított burleszk jelenetei, Mr. BeanMaksa Híradó – napestig lehetne sorolni, miért imádta a fél ország a Szeszélyes évszakokat!

Ami viszont talán kevésbé közismert, az a főcímzene eredete: a Magyar Televízió egyik jó zenei ízléssel megáldott munkatársa ugyanis a progresszív rockot a klasszikus zenével kiválóan összeházasító Rick Wakeman Pedra da Gavea című számát csaklizta el az 1979-es Rhapsodies című albumról. Bár hosszabb időszaknak tűnik, Kudlik Júlia mindössze 1994 és 1995 között volt Antal Imre társműsorvezetője a Szeszélyes évszakokban.

 

 

6. Juli-suli (1993-1997)

Ez a műsor 1993. július 3-ától 1997. szeptember végéig futott hétvégenként, a Magyar Televízió 2-es csatornáján. Kudlik Júlia eleinte hetente, később kéthetente jelentkezett, vasárnap reggelenként 8 órától, fél órában. A műsor főleg a háziasszonyok számára készült, és a sikerét mi sem bizonyította jobban, mint hogy a '90-es években a fél ország azt készítette el ebédre, amit Juli-suliban láttak (a nézők ki is sírták, hogy Kudlik Júlia receptjeit a Rádió- és Televízióújság már jóval korábban közölje le, hogy adáskezdésig megvásárolhassák a hozzávalókat). A műsor első évében a főzés, a sütés, a kötés és a varrás voltak a fő csapásirány, később viszont már az orvostudomány, a divat, a szépségápolás, a lakáskultúra, az ünnepekre való készülődés, a barkácsolás, a virágkötészet, a virágápolás, a befőzés és a korszerű táplálkozás is bekerült a témák közé. Az országos sikeren felbuzdulva Kudlik Júlia nyomtatott formában is kiadta a Juli-sulit, később pedig számos szakácskönyv is megjelent a szerkesztésében.

 

Forrás: Bookline.hu / Moly.hu

 

7. Gazdit keresünk  (1991-1999)

Az első adást 1991. január 29-én sugározták, az utolsót pedig 1999 augusztusában. Ez alatt a stábnak több ezer állatot sikerült biztonságosan elhelyezniük új gazdiknál. Volt a Gazdit keresünknek egy testvérműsora is, Az állatok védelmében címmel, ami 1991 és 1995 között élőben ment a Magyar Televízió 2-es csatornáján, benne állattartóknak szóló hasznos állatorvosi tanácsokkal, információkkal, eseményekkel, kiállításokkal. Ezen műsoraiért Kudlik Júlia 1998-ban belügyminisztériumi dicséretben és jutalomban részesült.