9 érdekesség, amit tuti nem tudtál a Szívek szállodájáról

Alexis Bledelnek nem sok színészi tapasztalata volt a kultikus széria előtt, a fiatal Ryan Gosling pedig nem volt elég romantikus alkat ahhoz, hogy bekerüljön a szereplőgárdába.

1. Egy elkeseredett forgatókönyvíró kirándulásából született a sorozat

A széria vezető író-producere, Amy Sherman-Paladino már a '90-es években is ismert volt - de igazából csak szakmai berkekben, miután Emmy-díjra jelölték azt a Roseanne-epizódot, amit pont ő írt. Miután a Warner stúdió több sorozattervét is elutasította, puszta szeszélyből bedobott egy pilot ötletet egy anyáról és a lányáról, amit legnagyobb megdöbbenésére elfogadtak. Hogy a pilot elkészítéséhez ihletet nyerjen, elutazott a connecticuti Washington Depotba, ahol a Mayflower Innben szállt meg. A hely olyan elemi erejű hatást tett rá, hogy elhatározta: az új sorozatában az anyuka egy ugyanilyen családi panzióban fog dolgozni, és a néző itt ismeri majd meg a rokonait és a barátait. Az írónő egy későbbi interjújában így emlékezett vissza a kezdetekre:

Azon gondolkodtam, milyen csodálatos lenne, ha valahogy el tudnám érni, hogy az emberek átérezzék azt, amit én éreztem, amikor ebben a tündérvárosban sétáltam. Abban az időben, amikor ott voltam, [Washington Depot és a Mayflower Inn] gyönyörű volt, egy varázslatos hely, amit átjárt a melegség és a kisvárosi összetartozás érzése... Rettenetesen vágytam valami hasonlóra a saját életemben, és azt gondoltam, ez pont olyasmi, amit nagyon szeretnék megvalósítani.

 

Forrás: VIASAT2

 

2. Alexis Bledelnek nem sok színészi tapasztalata volt a Szívek szállodája előtt

Korábban ugyanis divatmodell volt, és csak néhány iskolai színdarabot tudhatott maga mögött. Amy Sherman-Paladino azonban ragaszkodott hozzá, hogy ő kapja meg Rory Gilmore szerepét, mert a 19 éves Alexis Bledel félénksége, ártatlansága és szakmai rutintalansága pont illett a karakterhez. Ráadásul az írónő szerint az ekkor még csak 19 éves színésznő nagyon szép lány volt, akiről kifejezetten előnyös fotók és felvételek készíthetők. A karakán, de ha kell, kedves anyuka karakteréhez a Warner és az NBC kezdettől fogva Lauren Grahamet szemelte ki, ám őt sokáig nem lehetett leigazolni, mert a 2000-es esztendő nagy nyári sorozatdurranásának számító M.Y.O.B. főszereplője volt. Ez a széria azonban 4 epizód után csúfosan megbukott, így a színésznő kapva kapott az alkalmon, és elfogadta Lorelai Gilmore szerepét.

 

3. Ryan Gosling is szerepelt majdnem a sorozatban

Az akkor még épphogy huszonéves színészt egy korábbi meghallgatása alapján ajánlották a széria alkotóinak figyelmébe, de valahogy nem feküdt neki a dolog, mert abszolút nem győzte meg a stábot. Viszont négy évvel később jött ki a Szerelmünk lapjai, onnantól kezdve pedig már nem nagyon voltak problémái a romantikusabb szerepekkel sem.

 

4. Más hírességek viszont felbukkantak a Szívek szállodájában

Például a híres író, Norman Mailer, aki már bőven 80 fölött volt, mikor Lorelai és Sookie fogadójában vendégeskedett. Madeleine Albright, az Egyesült Államok első női külügyminisztere pedig Rory álmában jelent meg. A Lorelai és Sookie fogadóján dolgozó lakberendező pedig nem más volt, mint a nyolcvanas évek ikonikus és botrányos pornószínésznője, Traci Lords, aki azóta színésznő, rendező és zenész lett.

 

5. Szokás szerint túlkoros színészek alakítottak tiniket

Keiko Agena például valójában már 26 éves volt, amikor a Szívek szállodája első évadában eljátszotta a 15 éves Lane Kimet.

 

6.  A sorozat díszletvárosát eredetileg egy Ingrid Bergman-filmhez építették fel

Mégpedig a Cselszövő Saratogából című 1945-ös romantikus drámához, amiben Gary Cooper és Ingrid Bergman egy bosszút forraló, számkivetett szerelmespárt alakítottak igen emlékezetesen.

 

7. Luke figurája eredetileg nőnek volt megírva

Csakhogy az alkotók rájöttek, hogy így már vészesen kevés férfi karakter lenne a sztoriban, ezért inkább átírták férfira a szerepet. Viszont azt gondolták, elég lesz, ha Luke csak pár epizódban jelenik meg. Ám amikor a figurát megformáló Scott Patterson eljött a pilot epizód forgatására, észrevették, hogy nagyon erős a kémia közte és a Lorelai-t játszó Lauren Graham között, így Patterson is a sorozat állandó szereplője lett.

 

8. A sorozat 2004 környékén kapott volna egy spin-offot is

Windward Circle lett volna a címe, és a Milo Ventimiglia által alakított Jess körül bonyolódott volna a sztorija. A cselekmény szerint Jess Connecticutból odaköltözik Kaliforniába az apjához (Rob Estes), akivel addig haragban volt, és a férfi barátnőjéhez (Sherilyn Fenn). A forgatási helyszínnek kinézett Venice-ben azonban eléggé drága lett volna forgatni, így a gyártó Warner Bros. stúdió inkább ejtette az egész projektet.

 

9. Végül tényleg lett folytatása a közönségkedvenc történetnek

A Szívek szállodája – Egy év az életünkből (eredeti címe: Gilmore Girls: A Year in the Life) című folytatás egyetlen évadot élt meg, négy epizóddal. 2016. november 25-én mutatta be a Netflix, és természetesen Lauren Graham és Alexis Bledel is visszatértek benne az ikonikus szerepeikben.