John Fowles regényéből a Csehszlovákiából menekült Karel Reisz készített igazi filmirodalmi klasszikust, de ehhez kellett az ekkor még szexszimbólumnak is beillő Meryl Streep is.
Az 1981-ben járunk, Meryl Streep ekkor már maga mögött tudhatja A szarvasvadászt (1978) és Kramer kontra Kramert (1979), mindkettőért Oscar-jelülésben részesült és az utóbbiért meg is kapta a díjat, ő lett Hollywood egyik legkeresettebb színésznője. Erre fogta magát, és elment Angliába egy olyan szerepet vállalva be, ami eljátszhatatlan egy olyan filmben, amire mindenki azt mondta, lehetetlen megcsinálni. És ehhez még vegyük azt is, hogy a forgatás előtt három hónapig csak a megfelelő kiejtést gyakorolta az egyik szerepéhez.
Merthogy A francia hadnagy szeretője két szerepről szól, egyikük Sarah, a másik Anna. Az egyikük a viktoriánus Anglia gyermeke, akiről azt híresztelik, egy francia hadnaggyal volt viszonya, ezért egyfajta számkivetett. Aki egy újabb tiltott kapcsolatba keveredik egy Londonból a menyasszonyát meglátogatni érkezett fiatal tudóssal. Őt, mármint Sarah-t játssza a másik nő, Anna, egy amerikai színésznő egy éppen készülő kosztümös filmben, és akárcsak fűződő korábbi kapcsolata miatt a település lakói messze elkerülnek. És bár férjezett, ő is titkolt kapcsolatot vállal fel, szintén egy olyan férfivel, akinek van már valakije, és aki történetesen a filmbeli szeretőt is játssza. Nem a francia hadnagyot, mert az soha nem bukkan fel.
A szerető, filmbeli szerető és egyben színésztárs nem más, mint a korábban csak tévédrámák és sorozatokban játszó, itt első főszerepét megkapó Jeremy Irons. Ő és Steep, aki ezzel a szereppel újabb Oscar-jelölést gyűjtött be és Golden Globe-díj, illetve BAFTA-díj tökéletes kettős filmes párt alkotnak, hiszen maga a film is kétszeres játék az idővel. És ezzel rendező, Karel Reisz, aki, bár Csehszlovákiában született, ahonnan a náci megszállás elől menekült el, mégis az angol újhullám egyik legfontosabb alakja lett, olyasmit tett, amit a legtöbb kollegája lehetetlennek tartott. John Fowles mindenki által megfilmesíthetetlennek tartott 1969-es regényét ugyanis sorra dobta vissza a többi rendező, mondván, ezt nem lehet vászonra vinni, de végül Harold Pinter drámaíró készített olyan forgatókönyvet, amely pont az idősíkok játékával használta fel egyszerre a modern és a viktoriánus nézőpontot.
És Meryl Streep valósággal lubickol ebben a kifacsart filmes valóságban, szerepéről pedig ezt nyilatkozta: „Megígértem John Fowlesnak, hogy nem fogok semmit belemagyarázni Sarah alakjába. Ő nem az én gyermekem, hanem az övé, és csak annyi a foldom, hogy megjelenítsem őt. Ha a film kapcsán vita alakul ki arról, hogy ki is Sarah, a modern nő prototípusa, egy hazudozó, egy pszichopata, a ribanc, azzal nincs semmi gond. Mert ő mindez és még több is ".
