A legesélytelenebb páros lehet az Ázsia Expressz befutója

Péntek este véget ér a TV2 utazós kalandrealityje.

A harmadik évad szereplőinek Jordániában, Törökországban, Grúziában és Üzbegisztánban kellett a különféle kihívásokat teljesíteniük, hogy a végén az egyik páros megkaparinthassa a 10 millió forintos fődíjat. Hogy ki, az ma este 19:50-től kiderül a TV2-n.

Ezúttal olyan hírességek álltak a rajthoz, mint Gáspár Győző és Gáspár Bea, Király Linda és Király Viktor vagy Gelencsér Tímea és legjobb barátnője, Balogh Szimi.

 

 

Az első adás alapján még úgy tippeltünk, hogy az Exatlon Hungary All Star-ból átigazolt Rozs Gergő és Kása András lehetnek a nagy esélyesek, illetve a „fiatal szerelmespár” kategóriát képviselő Halastyák Fannira (művésznevén Nemazalányra) és párjára, Szlépka Armandra is fel mertünk volna tenni egy kis pénzt. Utóbbi tipp majdnem be is jött, mert Fanni és Armand csak közvetlenül a döntő előtt véreztek el.

 

A fináléba viszont a Barátok közt Julija és Gizije, azaz Mérai Kata és Gyebnár Csekka jutottak, akikről anno azt írtuk, hogy „tök cukik, de nem erre a versenyre születtek.” Ugyanitt, szintén az első adás alapján, a Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka színészpárost is kizártuk, mondván, annyira nem érdekesek, hogy a rendező is csak másodpercekre mutatja őket. Ehhez képest a péntek esti döntőben ez a két páros mérkőzik majd meg, ami mindenképp a vetélkedő kiszámíthatatlanságát dicséri.