Lovász László hosszú éveken keresztül rádiózott, aztán néhány évvel ezelőtt a Youtube-ra költözött, és elindította az egészen egyedi vállalkozását, a Lakástalkshowt, ami igazából egy portréműsor ismert emberekkel. A trükk annyi az egészben, hogy Lovász a saját lakásában, mindössze két leállított kamerá társaságában, stáb nélkül beszélget hosszasan a vendégeivel, akik így általában kellemesen feloldódnak a meghitt hangulatban, és érdekeseket mondanak magukról.

2016 őszén a műsor beköltözött Lovász lakásából a tévébe, és november 21-étől kezdve a Viasat 3-on látható hétköznap esténként.

Az első rész vendége Alföldi Róbert volt, és ugyan a beszélgetés hozta a műsorban megszokott színvonalat, kissé értetlenül állunk a Lakástalkshow, mint tévés jelenség előtt.

Ahhoz, hogy a Youtube-on működő kisköltségvetésű beszélgetős műsor megállja a helyét a tévében, pár helyen bele kellett nyúlni, és ezek hiába érthetőek ugyan, nem váltak a műsor előnyére, de ne szaladjunk ennyire előre.

 Be tud menni a Youtube a tévébe?

Alföldi baromi hálás interjúalanya volt az első résznek, jókat és jól mondott, nem véletlenül a jelenlegi magyar kultúra egyik legfontosabb, megkerülhetetlen figurája. Megtudhatjuk, hogy gyerekkorától kezdve arra az életre készült, amit most él, ahogy betekintést nyerhetünk a finoman szólva sem egyszerű családi életébe, a viszonyába a különféle rokonaival.

Ez az egyik rész az, ahol feltűnik, hogy a Lakástalkshow-ból a tévébe költözés után portréműsorból drámai showműsort próbáltak faragni. A műsort, illetve a műsor egy-egy blokkját népszerűsítő rövid bejátszások ugyanis leginkább azokkal a drámai pillanatokkal kecsegtették a nézőt, amikor Alföldi például az apjához fűződő viszonyáról beszél.

Az ember várná a drámát, a gondosan adagolt feszültséget, a mézesmadzag végén a nagy, még sosem kimondott igazságot, hiszen az inzertek alapján joggal gondolja, hogy na, itt valami nagyon depressziós önmarcangolás jön majd. Ehhez képest az egész beszélgetés leginkább abban a pár percben volt felszabadult, amikor Alföldi vidáman röhögve beszélt a családja pont ugyanolyan idióta konfliktusairól, mint amilyenek minden második magyar családban is vannak. Tényleg üdítő volt a műsornak ez a része.

És talán leginkább itt lehetett tetten érni azt, hogy a Lakástalkshow, mint tévés produkció és a Lakástalkshow, mint Lovász László portréműsora mennyire szétválnak valójában.

 A Youtube-on ugyanis nem volt szükség a tévés körítésre, nem kellett nagy díszletlakásba bepakolni a műsort, és nem kellett kamerákkal körbebástyázni a szereplőket. Pont attól volt igazán szerethető, hogy két kamera, két ember, nagyjából úgy leültetve, ahogy egyébként is beszélgetnének, de ez mindegy is, hiszen nem a látvány a lényeg.

Ez viszont a tévébe kevés, mondhatni nem valami látványos, ráadásul egy majdnem 45 perces beszélgetést nem is olyan egyszerű befogadni, pláne, ha a beszélgetés ritmusát reklámblokkok törik meg. Ezért van szükség a túldramatizált figyelemfelkeltő szpotokra, a féltucat kamerára a két ember körül, amiket tíz másodpercenként lehet váltogatni, hogy az elalvás előtt a tévét bambuló ember ne kapcsoljon át a focimeccsre, mert percek óta ugyanazt a közelit látja valaki fejéről.

Rádióműsor kamerákkal

A Lakástalkshow nem tévéműsor. A klasszikus, Youtube-on elérhető részeit úgy a legjobb fogyasztani, hogy az ember felteszi a fülest, és mint egy podcastet, meghallgatja a beszélgetést. Teljesen másodlagos, hogy milyen képeket látunk közben, tényleg rádióműsor, ha bármi, de leginkább egy ügyesen kitalált modern formátum.

A kamerákra leginkább azért van szükség, hogy egyrészt megteremtsék a klasszikus interjúhelyzetet, valamiféle keretet adjanak a beszélgetésnek, ami a riportalanyt arra készteti, hogy valamit azért csak mondjon, ha már ott ül a kamerával szemben. De tényleg a létező minimumra van szorítva a technika, hogy megkönnyítsék az alany kitárulkozását.

Ezzel szemben a Viasaton értelemszerűen egy tévéműsort kellene látnunk, de igazából nem azt látjuk továbbra sem. Szerencsére, hiszen a Lakástalkshow erényei nem csorbultak attól, hogy a tévében van, viszont ettől nem is lett tévéműsor.

Mert ha elkezdjük nézni is a beszélgetést, és nem csak hallgatni, akkor olyan dolgok kezdenek el zavarni, hogy:

• Ezek az emberek miért ülnek egymástól ilyen messze? Ki beszélget így?
• Ki rendezi be ilyen különös műgonddal a lakását?
• Most akkor mennyi vizet ittak a beszélgetés alatt?
• Alföldi Róbert miért van végig bőrkabátban, mint aki épp csak megérkezett, és elkezdett dumálni, és még nem volt ideje ledobni a kabátját?

Jó ötlet, hogy a klasszikus talkshow-khoz közelítsék a műsort, hogy a végén van egy kis zenés betét, szó szerint értelmezve a hálószobapop fogalmát, csak éppen ez is teljesen fölösleges.

Nehéz helyzetben lehettek a készítők, mert a tévé sokminden, csak nem intimitás, amit ez a műsor nagyon megkívánna. A Lakástalkshow a Viasaton úgy működik a legjobban, ahogy a Youtube-on is működött: az ember megnyitja a böngészőben, felteszi a fülest, és meghallgatja, úgy viszont továbbra is baromi jó.

Mindettől eltekintve nagyon jó vállalkozás a Viasat részéről a Lakástalkshow, ugyanis egy olyan műfajt hozott vissza a magyar tévébe, ami gyakorlatilag teljesen hiányzik belőle, ez pedig nagy öröm.

Persze könnyen elképzelhető, hogy a műsor kicsit változik, ahogy haladnak előre a részek, az észrevételeink az első adás alapján készültek.