Gáspár Győző és Dér Heni távozott a zenés műsor legutóbbi adásából.
Nem volt drámamentes A Nagy Duett vasárnap esti adása. A veszélyzónába Gáspár Győző és Dér Heni, valamint Sydney van den Bosch és Pető Brúnó került. Végül az utóbbi páros kapott egy újabb esélyt a nézőktől a továbbjutásra.
Gáspár Győző a kiesésük után nem rejtette véka alá a véleményét, ugyanis igazságtalannak érezte, hogy nekik kell távozniuk:
Megmondom őszintén, nagyon jól éreztem magam. Egy dolgot kellett volna eldönteni az elején: hogy most vagy a Megasztárba jelentkezünk, vagy A Nagy Duettbe. Én azt gondolom, megpróbáltunk szórakoztatni, de ez a nézőknek nem kell, a nézőknek az kell, hogy…”
A showman azonban nem tudta befejezni a mondandóját elsőre, mert Till Attila közbeszólt, hogy ez nem igaz, hiszen idáig eljutottak és itt vannak.
Az kellett volna, hogy én a Beával ide eljövök, itt lefektetünk egy ágyat, és akkor szerelmeskedünk az ágyban. Szerintem a nézőknek ez kellett. Én nagyon-nagyon szomorú vagyok”
– mondta ki a gondolatait Gáspár Győző, aki lényegében Mihályfi Lucának és Hegyes Bercinek szúrt oda, akiknek tényleg volt egy ilyen jelenetük a produkciójuk közben.
A showman hozzátette azt is, hogy megérezte a kiesésüket, de annak nagyon örül, hogy Dér Henit megismerhette, valamint legalább így húsvétkor otthon lehet a családjával.







