A Segítség, felnőttem!-et mind imádjuk

Ezért összegyűjtöttünk nektek tíz érdekességet a film forgatásáról.

1. Tom Hanks nagyon ötletes segítséget kapott azt illetően, hogyan játsszon el egy 12 éves gyereket: a rendező, Penny Marshall felvette az összes jelenetet, amelyben a már felnőtté változott Josh (azaz Tom Hanks) szerepel, azzal a gyerekszínésszel, David Moscow-val is, aki a gyerek Josh-t játszotta. Ezek a képsorok természetesen nem kerültek be a filmbe, de a színész tanulmányozhatta őket, hogy minél hitelesebb legyen a nagyra nőtt gyerek szerepében.

2. Tom Hanks partnere, a MacMillant alakító Robert Loggia szerint a hatalmas zongorabillentyűkön ugrándozós jelenet felvétele előtt ő és Hanks meglátták, hogy készenlétben áll két ember, ugyanolyan ruhákban, mint az övék, hogy amennyiben ők kudarcot vallanak, velük vegyék fel a szokatlan performanszt (a Segítség, felnőttem!-ben Hanks és Loggia úgy játszanak el egy duettet, hogy annak dallamát egy 4,9 méter széles zongorán ugrálják el). Ekkor azonban a két színész elhatározta, hogy ezt nem hagyhatják, és csak azért is megcsinálják tökéletesen a jelenetet – sikerült nekik, így az ő előadásuk látható a filmben, nem pedig a dublőröké.

3. A Segítség, felnőttem!-mel a rendező, Penny Marshall lett az első női direktor, aki olyan filmet rendezett, ami átlépte a 100 millió dolláros bevételi határt.

4. Habár Tom Hanks volt az alkotók első választása Josh szerepére, két másik forgatás miatt a Segítség, felnőttem! már nem fért bele az idejébe. Ekkor Robert De Nirónak (!) ajánlották fel a szerepet, de ő szerencsére túl sokat kért (6 millió dollárt), így nem született megállapodás. Hanks közben ismét elérhetővé vált, és 2 millió dollárért eljátszotta Josh-t. A De Niro-s közjátéknak viszont annyi haszna volt, hogy amikor Penny Marshall először megkapta a forgatókönyvet (amit egyébként Anne Spielberg, Steven Spielberg húga és a Pleasantville, a Vágta és Az éhezők viadala rendezőjeként ismert Gary Ross írt) senkit sem érdekelt a dolog – csak amikor kiderült, hogy esetleg De Niro is szerepet kap benne, akkor kapták fel a fejüket a stúdió döntéshozói.

Josh szerepére egyébként a következő színészek voltak még esélyesek: John Travolta, Harrison Ford, Robin Williams, Dennis Quaid, Steve Guttenberg, Bill Murray, Judge Reinhold, Michael Keaton, Gary Busey, John Goodman és Jeff Bridges.

5. Susan szerepére először Debra Wingert kérték fel, ő azonban várandóssága miatt nem tudta vállalni a feladatot. A végül kiválasztott színésznőt, Elizabeth Perkinst ő maga ajánlotta saját maga helyett.

6. Néhány más film mellett (Űrgolyhók, Golfőrültek 2., Beetlejuice – Kísértethistóra) a Segítség, felnőttem! arról is nevezetes, hogy annak ellenére, hogy elhangzik benne az angolul F-fel kezdődő káromkodás, meglehetősen engedékeny korhatár-besorolást kapott (gyermekek számára szülői felügyelettel ajánlotta a korhatárbizottság, holott más esetben az ilyesmi „13 éven felülieknek ajánlott” címkét szokott kapni).

7. A kisfiú Josh-t játszó gyerekszínész, David Moscow a forgatás során kontaktlencsét viselt, mivel más színű volt a szeme, mint Tom Hanksnek. A másik gyerekszínészt, a Billyt alakító Jared Rushtont is átdizájnolták egy kicsit (pedig neki nem kellett senkire sem hasonlítania): átfestették a haját, mivel eredetileg szőke volt. Moscow egyébként a projekt azon stádiumában, amikor úgy volt, hogy Robert De Niro lesz a felnőtt Josh, Billy szerepét játszotta volna, mivel nem hasonlított De Niróra. Amikor azonban mégis Hanksé lett a szerep, megint ő lett a gyerek Josh. A két gyerekszínész, Moscow és Jared Rushton egyébként jó haverok lettek a forgatás alatt.

8. A Segítség, felnőttem!-et eredetileg nem Penny Marshall, hanem John Landis rendezte volna, de mégsem tudta elvállalni a munkát, mert akkor kérték fel az Amerikába jöttem megrendezésére is. Ezzel valószínűleg minden érintett jól járt – minket, nézőket is beleértve.

9. Tom Hanks 2016-ban a The Late Show with Stephen Colbert című talkshow-ban eljátszotta a Segítség, felnőttem! paródiáját. Az ötperces kisfilmben Hanks ismét felkeresi a Zoltár gépet, ám ezúttal azt kívánja, hogy megint 30 éves lehessen. Zoltár (akit Colbert játszik) először összekeveri a színészt Tim Allennel, és ezután is van egy pár vicces csavar a videóban – de nem akarjuk lelőni a poént!

10. A Segítség, felnőttem! jelmeztervezői külön odafigyeltek arra, hogy Susan megjelenése egyre kislányosabb legyen, ahogy fejlődik a Josh-sal való kapcsolata. A szigorú üzletasszony külső a cselekmény során sokat lazul (konty helyett copfok és laza leengedett haj, blézer helyett rövid szoknyák, magas sarkú helyett lapos sarkú cipők), ami azt hivatott szimbolizálni, hogy a fiúval való találkozás hatására a nő felfedezi saját magában a gyermeki énjét, ami addig nagyon hiányzott belőle.


(via IMDb)