A sorban az első lány

Először jött Noomi Rapace, aztán Rooney Mara, most pedig pár hét, és itt lesz Claire Foy is tetovált lányként, de mint tudjuk, mindig az első az igazi!

Hamarosan a mozikban az új Lisbeth Salander film, az Ami nem öl meg, amiben már a harmadik színésznő, az angol Claire Foy alakítja a sötét múltjával újra ás újra szembenéző anarchista hacker lányt, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, most is van olyan tévécsatorna, amely előhúzza a fiókból az előzményeket. Merthogy a 2004-ben elhunyt svéd Stieg Larsson regényeit elsőként nem nemzetközi koprodukcióban, jókora költségvetéssel vitték vászonra, hanem hazai produkcióként, hazai alkotókkal. Az első filmes adaptáció, A tetovált lány rendezője Niels Arden Oplev volt, címszereplője az akkor nemzetközi szintén még teljesen ismeretlen Noomi Rapace , partnere pedig Michael Nyqvist, és ők hárman megmutatták, milyen is az igazi skandináv krimi.

 

Merthogy itt mindent kipipálhatunk, ami egy igazi skandináv bűntörténethez szükségeltetik, a múltbéli bűnök, a romlott társadalmi elithez vezető szálak, széteső családok, lecsúszott rendőr – jó, ez most oknyomozó újságíró, de az majdnem ugyanaz – és erős női karakterek. Márpedig Lisbeth Salandernél erősebb női karaktert Sarah Connor óta nem igazán láttunk, de persze van annak oka, hogy a piercinges, kivarrt, anarchista szerkóban járó hacker csak olyan rideg, mint az acél, és hogy vele miért nem lehet szórakozni, különösen pasiknak. Most pedig egy különös ügyön dolgozik. Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt egy kislány, akinek a testét sohasem találták meg. A nagybátyja meg van győződve arról, hogy gyilkosság történt, és a tettest a család tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt, aki viszont Lisbethtől kap nem várt segítséget, és mire kimondanák, hogy „erős irodalmi alapok”, már halálos veszélyben is találják magukat.

A 2009-es, tökéletesen megírt és még tökéletesebben eljátszott A tetovált lány olyan hatalmas siker lett, nagyrészt a szerepével elképesztő módon azonosuló Noomi Rapace játékának köszönhetően, hogy még abban az évben követte a folytatás, A lány, aki a tűzzel játszik és a Millennium 3. - A kártyavár összedől , majd pár évre rá jött az amerikai remake David Fincher rendezésében Daniel Craig és Rooney Mara főszereplésével – és különös módon eredeti, svéd helyszíneken. Most pedig itt az Ami nem öl meg - az eredeti cím szerint A lány a pók hálójában -, és ami azt illeti, ez sem néz ki rosszul!