… a szomszéd tehene - 5 tanulság az RTL új sorozatáról

Az RTL eddigi legdrágább telenovellája számos kérdést vet fel, kezdve onnan, hogy miért ilyen furcsa és nehezen használható a cím, és kit játszik Fodor Zsóka, a Barátok közt Magdi anyusa?

Honnan a cím és miért?

A sorozat híre a semmiből érkezett: először csak annyit lehetett tudni, hogy Kalamár Tamás a Barátok közt – és a Szeress Most!, az Oltári csajok és a Bátrak földje – készítője új telenovellával érkezik, ami izgalmasan hangzott. Aztán kiderült, hogy Paprika Studios által legyártott széria címe …a szomszéd tehene, amivel elsőre nem igazán tudtunk mit kezdeni. Eleve furcsa az íráskép, hiszen nem nagybetűvel, hanem központozással indul, aztán honnan jön a tehén?

Értjük mi, a cím „dögöljön meg a szomszéd tehene is” című szólásból ered,

ami pedig egy jellegzetes magyar viccből fakad – bár van román megfelelője is, csak kecskével –, és azt is értjük, hogy arra utal, hogy a két főszereplő szomszéd, akik csúnyán összevesznek. Csak ugye napi sorozatnak nem szokás ilyen címet adni, ott az egyszerűségre törekednek, mint a Szomszédok, Barátok közt vagy a Jóban Rosszban.

Forrás: RTL

 

Miről is szól?

Bár volt szerencsénk az első részt megnézni, abból inkább csak azt tudtuk meg, milyenek a főszereplők, a sztori még „rejtve maradt”, azt leszámítva, ami a tartalomismertetőből kiderül. Miszerint két gyerekkori legjobb barát, a konditerem-tulaj Laci (Csizmadia Gergely) és a könyvelő Béla (Pavletits Béla) valamilyen pénzügyi dolog miatt egymás ellen fordul. Van nekik családjuk is, feleség meg gyerekek, Lacinak két fia, Bélának egy lánya, a feleségek sem szívlelik egymás, tehát várható  még cicaharc és kavarás, esetleg egy tiltott szerelmi szál, de innen még

nem látszik, hogy jön ki a bejelentett hatvan epizódra való történés.

Még úgy sem, hogy vannak olyan fontos karakterek, akik még nem jelentek meg, mint a Barátok közt Magdi anyusa, vagyis Fodor Zsóka és Józan László, akiről még nem tudjuk, ki is lesz pontosan – de lesz. Az viszont biztos, hogy nem ilyen nyitóepizóddal szokás „berobbanni” a köztudatba. Ennek fényében valóbban meglepő, hogy ez volna az RTL eddigi legdrágább telenovellája – ez a drágaság amúgy nem látszik sem a díszleteken, sem az egyes jeleneteken.

Forrás: RTL

 

A két főhős eddig nem túl meggyőző

A telenovellák nem arról híresek, hogy hihetetlen műgonddal rajzolnák meg a karaktereik jellemét vagy tűpontosan vázolnák fel motivációjukat, de ez a két pasas inkább karikatúra, egy-egy jelzőre felépítve. Laci link, Béla kocka. Ennyi, nincsenek árnyalatok: a felelőtlen Laci mindent megígér, de nem tudja betartani, olyanoknak tartozik, akiknek nem szabadna – innen lesz a Nagy Konfliktus –, Béla pedig humortalan, szabálykövető. Az első epizódot az a poén „vitte el”, hogy Béla megkérte Lacit, rendeljen tortát, az meg elfelejtette, aztán rosszat hozatott, ezt húzták több mint fél órán keresztül. Nem tudom, lehet-e erre hatvan részt építeni, de úgy sejtem, hogy nem. Pedig nem rossz színészekre bízták a két főszerepet, Csizmadia Gergely karizmatikus, aki elbír egy főszerepet, Pavletits Béla pedig szerethető figura, de az eddigiek alapján nincs mivel dolgozniuk. Pláne úgy, hogy – eddig – nincsenek olyan jól kidolgozott mellékszereplők, akikre támaszkodhatnak.

Forrás: RTL

 

Kik vannak még?

Van a két feleség, Kovalik Ágnes Laci feleségeként és Lapis Erika pedig, Béla nejeként, az előbbi amolyan trophy wife, akiről csak annyit tudunk, hogy szereti szórni a pénzt, az utóbbi pszichológus, de ezt csak úgy mellesleg dobják be, mint valami hobbit. Ha ezzel nem kezdenek semmit, az szinte bűn, mert a látottak alapján messze Lapis Erikában van a legtöbb potenciál, akárcsak a „feleségem pszichológus” vonalban. Erre sok pénzt sajnos nem tennék, láthatólag arra építenek, hogy unalmasnak tartja a férjét, amiből várhatóan az jön, hogy ő tüzeli majd fel az érkező konfliktusnál. Ha ez dráma lenne, akkor a félrelépés lenne borítékolható, de itt inkább a humorra mennek rá – ami viszont nem túl kidolgozott. Aztán ott vannak a gyerekek, de csak azért, mert az ilyen sorozatok kötelező jelleggel többgenerációsak.

Sajnos Kalamárék tiniket csak múzeumban láttak,

így csak papírmasé figurák lézengenek előttünk, az okostojás kissrác vastagkeretes szemüveggel, a sportos bátyja és a bölcsész lány, aki elvakult környezetvédő. Én nem tudom, mi a baja az RTL-nek a környezetvédőkkel, de a Valami Amerika sorozatban is visszatérő elem, hogy mekkora balfékek, ami azért elég zavaró elem. Más nem nagyon van, akire emlékeznék, ami gond: egy ilyen sorozatban ennél sokkal több karaktert mozgatnak, nyilván nem véletlenül.

Forrás: RTL

 

Visszaköszön az Aranyélet

A két család az Aranyfészek luxuslakóparkban él – a név inkább egy nyugdíjas otthont sejtet –, pontosan úgy, mint a Miklósi család az HBO méltán klasszikus sorozatában, az Aranyéletben, ami még lehet véletlen. Az talán kevésbé tűnik a körülmények összejátszásának, hogy akárcsak Miklósi Janka annak idején, Laci felesége is arra hajt, hogy a lakópark luxusfeleségeinek döntőbizottságának élére kerüljön, kerül, amibe kerül – a beharangozók szerint Fodor Zsóka itt kap szerepet majd. Bár innen még sokfelé mehet a történet,

de a megszorult, ezért piszkos eszközökhöz nyúló családapa is az Aranyéletet idézi,

csak annak a sorozatnak az éle és szikársága nélkül. Az persze hamar kiderül, hogy felületes hasonlóságokról van szó vagy sem, ahogy az is, van-e saját markáns karaktere a …szomszéd tehenének – ugye, hogy milyen idétlenül használható a cím szövegben! , ahogy azt is megtudhatjuk, mennyit lehet kifacsarni a két szomszéd háborúskodásából.

Értékelés: 6/10