A legnagyobb filmsztárok is dróton rángatható bábok, mondja az azóta már némileg elfelejtett Billy Crystal filmjében, és talán igaza is van, de Julia Roberts ritkán volt ilyen szerethető, mint itt.
Talán furcsán és kissé hihetetlennek hangzik, de volt idő, amikor Billy Crystal volt Hollywood egyik kedvenc komikusa, ha nem az első számú komikusa. Crystal, aki nem mellesleg sokáig az Oscar díjátadó házigazdája is volt, olyan filmekkel lett híres, mint a Harry és Sally, az Irány Colorado! vagy a Felejtsd el Párizst!, de fénykorán túl is volt pár jó filmje, mint például a Csak egy kis pánik. És Billy nem csak komikus volt, de volt némi forgatókönyvírói, illetve produceri tapasztalata, és egy nap gondolt egyet. Mégpedig azt, hogy következő projektjének nem csak írója és főszereplője, de rendezője is lesz – ami azt illeti, a Felejtsd, el Párizst már ő maga rendezte -, és az Amerika kedvenceire (2001) már így készült. Csakhogy jött a nála jóval nagyobb hatalommal és több pénzzel rendelkező producer, Joe Roth, aki átolvasta a forgatókönyvet, imádta, amit látott, és azt mondta, hogy ő lesz a rendező. Crystal, aki Eddie, az ünnepelt színész szerepét eredetileg magára írta, tudta, hogy a filmbizniszben rugalmasnak kell lenni, engedett, az eredmény pedig komoly siker lett, a 46 milliós költségvetés mellett 138.2 millió dollár bevételt hozott. Ezzel persze nem válaszoltuk meg a kérdést, kik Amerika kedvencei.
Gwen Harrison és Eddie Thomas filmcsillagok, akik éveken át nem csak vásznon alkotnak egy párt, hanem a magánéletben is. A közönség zabálta a filmjeiket, legyen az dráma, vígjáték vagy akció, illetve a róluk szóló híreket, és hamarosan a mozikba kerül legújabb közös filmjük. Aminek jól jönne egy kis marketing, némi publicitás, különös tekintettel arra a tényre, hogy a különc rendező a nagy sajtóesemény előtt senkinek sem enged bepillantást művébe. Csakhogy van egy kis bibi: Gwen és Thomas már nincsenek együtt: az önző és megbízhatatlan Gwen összejött egy másik pasival, a labilis lelkiállapotú Eddie pedig szanatóriumban van. Hogy az álompár legalább a kamerák előtt összejöjjön, a stúdió felbérel egy PR-gurut, akinek pár napja van a csodára, a legfőbb szövetségese pedig Gwen asszisztense és egyben húga, Kiki lesz. Aki már nem olyan duci, mint régen volt, és odavan Eddie-ért.
Az Amerika kedvencei a klasszikus félreértések és átverések – na jó, füllentések – vígjátéka, de nem ez működteti, hanem az az újdonság, már ha újdonság, hogy a sztárok balfékek vagy ellenszenves ribancok. Akiket a stúdiók vagy a stúdiók megfelelő emberei úgy rángatnak zsinóron, mint a marionettbábukat. És a legokosabb Julia Roberts volt, akinek Gwen szerepét ajánlották fel, de ő a kevésbé látványos, de hálásabb szerepre ment rá, így lett Kiki, akit egy flashbackban még vagy harminc kilóval nehezebben láthatunk, Catherine Zeta-Jones pedig élete hátralevő részéig magyarázhatja, hogy Gwen Harrisont nem róla mintázták. John Cusack itt még egész szórakoztató volt, Billy Crystal pedig hozza, amit ő tud a legjobban, a vicces, de azért elég idegesítő fazont.
