A TV2-nek a Ninja Warrior, az RTL Klubnak az X-Faktor miatt főhet a feje

Az RTL Klub tévés párterápiába oltott vetélkedőbe oltott realityje valósággal szárnyal: a TV2 Exatlon-pótléka sem tudott labdába rúgni mellette.

Az RTL Klubon két hete fut minden hétköznap a Nyerő Páros című celebrealityt: míg az első héten a kereskedelmi célcsoportban (18 és 49 év közöttiek) egy adást átlagosan 292 710-en néztek, addig a második héten ez a szám már 305 497 volt, vagyis az első heti magas számot sikerül feltornászni. A közönségarány azonban minimálisan csökkent: míg az első héten az éppen tévét nézők 23 százaléka kapcsolt az RTL Klubra, addig a második héten már csak 22,5 százalék, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy múlt héten még többen néztek tévét, mint azt megelőzően. A teljes lakosság körében is népszerű a műsor: ebben a célcsoportban a múlt héten átlagosan 729 348-an követtek egy-egy adást 20,5 százalékos közönségarányt produkálva, itt az előző héthez képest 60 ezren többen voltak kíváncsiak a műsorra.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 


A TV2-n múlt héten kezdődött a Ninja Warrior című sportvetélkedő, melyet a kereskedelmi célcsoportban átlagosan 175 018-an követtek figyelemmel, a közönségarány pedig 12,4 százalék volt. A teljes lakosság körében sem volt nagy keletje a TV2 nindzsáinak: a négy évnél idősebb tévénézők körében egy-egy adást átlagosan 448 500-an követtek figyelemmel, itt a közönségarány csak 11,4 százalék volt. 

Összehasonlításképp: a Séfek séfe című TV2-es főzős vetélkedőt az utolsó héten a kereskedelmi célcsoportban 208 010-en nézték, a közönségarány itt 15,2 százalékos volt. A TV2-nek tehát még nem sikerült megtalálnia a Nyerő Páros ellenszerét, és az is kérdés, hogy ez változik-e majd, hiszen a Ninja Warrior most négy hétig stoppolja a helyet – a Nyerő Párossal egy időben vetíti a csatorna.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

A múlt hét legnézettebb műsora a teljes lakosság körében a Sztárban sztár leszek, ami az előző héthez képest növelni tudta nézőszámát: míg az előző héten 1 000 808-an kapcsoltak a TV2 tehetségkutató showműsorára (24,3% SHR), addig múlt héten 1 063 802-en (27,2% SHR). Az X-Faktor nézettsége viszont megcsappant a teljes lakosság körében: az előző heti 1 062 891-es szám múlt hétre 1 039 098-ra apadt, és csak a második helyre volt elég a nézettségi versenyben. A kereskedelmi célcsoportban viszont az X-Faktor végzett az első helyen, és a második lett a Sztárban sztár leszek.

A nézőknek talán már egy kicsit elegük lett az X-Faktor komolyan vehetetlen válogatóiból, ahol a versenyzők jóformán csak biodíszletek a zsűri cirkuszi varietéműsorában, kíváncsiak vagyunk, hogy a tehetségkutató következő szakaszában visszatérnek-e a nézők a műsorhoz.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

A TV2 szombati táncos showműsora, a Dancing wit the Stars azonban végleg elveszett: az előző heti 215 750-es nézőszáma a kereskedelmi célcsoportban a múlt héten 157 938-ra esett vissza, ami egy hétvégi főműsoridős műsornál borzasztóan kevés. A teljes lakosság körében is 100.000 néző veszített a show, ami hatalmas visszaesést jelent.

Kíváncsian várjuk, hogy a héten hogy alakul a Nyerő PárosNinja Warrior párharc, hiszen a heti főműsoridős átlagos közönségarány szempontjából hihetetlenül nagy jelentőséggel bír: a TV2-nél a múlt héten ez a szám 13,2 százalék volt, az RTL Klub 18,3 százalékot ért el.