Jean Reno és Gérard Depardieu remek párosa bőven megszégyeníti az elmúlt évek bármelyik új francia vígjátékát, avagy a Pofa be! este a tévében!
A francia film büszkesége annak idején a vígjáték volt, és hosszan sorolhatnánk azokat a francia komikusokat, akiket a világon mindenhol ismertek és szerettek. A Pofa be! (2003) ezt a kort idézi meg – bár cseppet sem dohos vagy régimódi darabról van szó. A recept nem túl bonyolult,
a jó öreg, de mindig beváló „furcsa páros” viszi ezt a filmet is.
Amin gyakorlatilag nonstop lehet röhögni, még akkor is, ha a forgatókönyvbe azért olyan nagyon sok munkát nem fektettek.
Miután Ruby (Jean Reno), a filozofikus lelkületű gengszter sikerrel elrejtette hatalmas zsákmányát, rács mögé kerül. A börtönben csak egyetlen dolog jár a fejében, hogy bosszút álljon azon a korrupt bankáron, akit meglopott, és aki ezért megölte a nőt, akit szeretett. Quentinnak (Gérard Depardieu) nagyon kevés dolog jár a fejében, de azért ahhoz elég, hogy nagyon kedves legyen és roppant bőbeszédű. Egyik cellából a másikba vándorol, mivel fogolytársai nem tudják elviselni a szószátyár óriás szakadatlan szövegelését. Végül Ruby mellé teszik, amellé a gengszter mellé, aki némasági fogadalmat tett. Quentin úgy véli, végre érdeklődő hallgatóságra talált, és azt is eldönti, hogy Ruby a legjobb barátja, és mindig, mindenben vele marad. Ruby ezt másként látja, de amikor megszökik, Quentin mellécsapódik.
Ha ismerős a történet és a felállás – pláne Gérard Depardieu-vel -, az nem a véletlen műve, a kulcs pedig a rendező személye. Francis Veber rendezte annak idején a Balfácánt (1981), majd a zajos sikerre való tekintettel a nagyon hasonló Balekokat (1983) és a Négybalkezest (1986) – csak ugye ezekben Depardieu volt a keményfiú és Pierre Richard a szófosó balfék. Az a vicces, hogy Depardieu-nek, aki egykor a legjobb francia színészek közé tartozott, ma pedig leginkább Vlagyimir Putyin haverjaként tartják számon,
mind a kőkemény gengszter, mind a szófosó félnótás szerepe egyformán jól áll.
Ez a film egyfajta visszatérés volt számára, elképesztően lefogyott, a napi három literes vörösbor adagját is jócskán visszavette, és látszik is, hogy formában van – kár, hogy nem maradt így. Ami Renót illeti, neki itt talán játszania sem kell, neki ez a komor, hallgatag, de hirtelen ütő figura már a kezdetek óta a védjegye.
