Willis védelmében megl kell említeni, hogy az 1988-as Naplemente című, Hollywood aranykorában játszódó krimivígjáték zavaros és összecsapott volt, de a kudarchoz színésztársai szerint ő maga is hozzájárult nagyképűségével.
Az író-rendező Blake Edwards a maga korában egy hollywoodi legenda volt, aki olyan munkáival írta be magát a filmtörténetbe, mint az Álom luxuskivitelben (1961) vagy A Rózsaszín Párduc (1963), és ő volt az, aki elindította Bruce Willist is a filmes pályán. Willis már kellőképpen ismert volt A simlis és a szende (1985) sorozatszerepe révén, de az Edwards rendezte Nem látni és megszeretni (1987) volt az első nagyjátékfilmes alakítása, ami kellőképpen sikeres legyen ahhoz, hogy ők ketten egy évre rá újra együtt dolgozzanak, de új közös munkájuk, a Naplemente (1988) leginkább arról maradt emlékezetes, hogy
itt minden félrement, ami félremehet.
A Naplemente egy vadnyugati legenda és egy, vadnyugati legendákat játszó színész félig valós története, amit műfajilag egyszerűen képtelenség definiálni, és talán ez volt annak idején az egyik legnagyobb probléma. Az egyik hőse Wyatt Earp (James Garner), aki annak idején Tombstone-ban legendás pisztolypárbajt vívott, az 1920-es évek elején pedig Hollywoodban kamatoztatja hírnevét westernfilmek „szaktanácsadójaként”. A némafilmek alkonyán éppen az ő történetét filmesítik meg, amikor az őt alakító filmsztár, Tom Mix (Willis) forgatás közben rájön, hogy az igazi Earp technikai tanácsadóként a film stábjában dolgozik. Barátságot kötnek, és
amikor titokzatos gyilkosság történik a díszletfalak között, összefognak, hogy felkutassák a gyilkost.
A szálak a film produceréhez (Malcolm McDowell) vezetnek, aki történetesen Earl volt barátnőjének a jelenlegi férje, de nem ez az egyetlen zavaros szerelmi szál itt.
Ami azt illeti, itt minden zavaros lett, nem csak a szerelmi szálak. Blake Edwardstól mindenki egy könnyed, klasszikus stílusú vígjátékot várt, a Naplemente azonban hamar átvált sötétbe, kriminek viszont nem elég csavaros vagy lendületes, ráadásul túlságosan régimódi. Vakarták is a fejüket a stúdió marketingesei, akik így képtelenek voltak egy rendes reklámkampányt felépíteni. Az sem segít, hogy valós alakokra építették fel a történetet. Earp valóban dolgozott Hollywoodban, ő és Tom Mix – és ez nem művésznév - tényleg jóban voltak, de persze nem keveredtek gyilkossági ügybe. Érezhető az is, hogy
a két főszereplő „külön-külön filmben” játszik,
részben azért, mert teljesen más generációt és stílust képviselnek. És részben azért, mert, legalábbis Garner szerint, Willis igazi primadonna volt, első filmsikere után azt hitte, az övé a világ, a szövegét sem volt hajlandó megtanulni, inkább improvizált, és azt gondolta, hogy a sármjával mindent megold, mindent elnéznek neki. A kritikák a földbe is döngölték, nem csak a filmet, de főleg Willist, egyedül Garnert dicsérték.
Willis karrierje itt akár ketté is törthetet volna, ha a Naplemente premierje után alig három hónappal nem jön ki egy másik filmje Drágán add az életed! címmel, amit láthatóan sokkal komolyabban vett.
