Egy elfelejtett szomorú klasszikus, a Madárka

William Wharton regénye annak idején sokak kedvence volt, akárcsak Alan Parker a könyv alapján készült drámája, ami a II. világháború helyett a vietnámi háború alatt játszódik, de mára valahogy mindkettő elfelejtődött, sajnos.

William Wharton bemutatkozó regénye, az 1978-ban megjelent Madárka annak idején afféle kisebb irodalmi szenzáció volt, nemzetközi szinten és pár évvel később nálunk is, amikor itt is kiadták. Sajátos koncepciója, a magát madárnak képzelő sérült veteránról és mindenáron segíteni akaró barátjáról megfogta az olvasókat, nem csoda, hogy meg akarták filmesíteni. Az erre felkért Alan Parker (Éjféli expressz, Pink Floyd - A fal, Angyalszív) azonban elsőre nemet mondott, mert szerinte nem lehet vászonra vinni ezt a történetet, és csak a forgatókönyv jelentős átírása után vállalta el a rendezést.

Forrás: Paramount Network

 

Az átírás legfontosabb eleme az időfaktor volt, pontosabban az, hogy a készítők egy másik háborút választottak. Az eredeti történet a 40-es évek elején játszódik, fiatal hősei a II. világháborúba mennek harcolni, itt a 60-as években járunk, a célpont pedig Vietnám. Kissé meglepő módon a címszerepet játszó Matthew Modine a 80-as években, amikor kijött a Madárka (1984), két másik vietnámi háborús filmben is főszereplő volt, a Robert Altman rendezte, kevésbé ismert Ejtőernyősök (1983) és Stanley Kubrick legendás Acéllövedék (1987) című alkotásában,

vagyis afféle Vietnám-specialista lett,

de vissza az eredeti filmhez, ami Philadelphiában kezdődik. Itt él ugyanabban az utcában Madárka (Modine) és Al Columbato (Nicolas Cage). Alt az autók érdeklik és a csajok, Madárkát pedig a repülés ejtette rabul, mégis a legjobb barátok lesznek, rengeteg kalandot élnek meg, összeütközésbe kerülve szüleikkel is. Aztán jön a háború, Al önkéntesként vonul be, Madárkát besorozzák, és egy katonai kórházban találkoznak legközelebb – az előbbi súlyos arcsérülést szenvedett, az utóbbi egy helikopterbaleset egyetlen, traumatizált túlélője, aki nem hajlandó megszólalni, csak madárként gubbaszt az ágyán.  

Forrás: Paramount Network

 

Madárka egyetlen esélye, hogy régi barátja valahogy kizökkenti ebből az állapotból, mielőtt az orvosok teljesen lemondanának róla. És Al meg is próbál mindent, beleélve magát abba a világba, amibe Madárka került. És ez legalább annyira egy barátság és egy rögeszme története, mint háborúellenes kiáltvány – akárcsak Wharton másik megfilmesített háborús regénye, az Éjfélre kitisztul (1992).

A Madárka egy kicsit őrült film, teli túlzásokkal,

igaz, ezek a történeten belül abszolút indokolt túlzások, és a bemutatása idején valószínűleg ez volt a legfőbb vonzereje. Meg persze Modine és Cage játéka – az utóbbi természetesen Nicolas Cage lévén extrán teljesített, a forgatás közben nem is evett, hogy a kórházi jelenetekre elég sovány legyen, és két fogát ki is húzatta, érzéstelenítés nélkül, hogy arcsérülése hiteles legyen. A Madárka azóta némileg elfelejtett film lett, talán érdemtelenül, talán a filmnyelv változott meg, vagy a befogadóközönség, ki tudja.

Forrás: Paramount Network