A 44. gyermek (2015) a volt Szovjetunióban játszódik, hősei és antihősei oroszok, a történet valójában skandináv krimiként működik, ráadásul Tom Hardyn kívül itt mindenki skandináv.
Történetünk alaptétele, hogy „a Paradicsomban nincs gyilkosság", a Paradicsom pedig a Szovjetunió volna. Ez persze abszurdum, bár az első valódi, a 70-es években kezdődő szovjet sorozatgyilkosságoknál tényleg ezt gondolták, és ehhez kell a titkosrendőrség filmbéli háborús hős nyomozójának, Lev Demidovnak (Tom Hardy) is igazodnia – filmünk mellesleg a Reichstag bevételével indul. Demidov ugyan tudja, hogy egy embertelen rendszert szolgál, de igyekszik emberségesen tenni a dolgát, és amikor egy bajtársa kisfia gyilkosság áldozata lesz, majd kiderül, más gyerekek is hasonló körülmények között haltak meg, a gyilkos nyomába ered. Csakhogy kegyvesztetté válik, amikor nem jelenti felesége, Rajsza (Noomi Rapace) vélt ellenzéki tevékenységét, így vidékre helyezik egyszerű rendőrként, ám a gyilkosságok mintha csak követnék. Itt azonban váratlan szövetségesre lel új parancsnokában, Nyesterov tábornokban (Gary Oldman), de csakis titokban nyomozhatnak, és egy volt beosztottja még mindig a fejét – és a feleségét – is akarja.
1953-at írunk, a sztálini Szovjetunió legsötétebb napjait, és ez megfelelő aláfestést ad a filmnek. A 44. gyermek (2015) nyomorúságos film, ahol csakis a politikai rendőrség tagjai vannak rendesen felöltözve és járnak kihúzott derékkal, de még ők is rettegnek egymástól, mindenki más éjsötét nyomorban él és a legrosszabbra is kapható. A történelmi aláfestés, a sorozatgyilkosságra épülő krimi szál, a politikai rendőrségen belüli rivalizálás thrillerbe hajló elemei és a menekülő pár kibontakozó szerelmi története külön-külön is kiadna egy filmet, és ugyan mindegyik messze van a teljességtől és a hibátlanságtól, így együtt azért szép nagy csomagot adnak ki. Az ember ugyan időről időre felkapja a fejét néhány logikátlanságon és túl gyorsan elvarrt szál láttán, de a Tom Rob Smith regénye alapján készült film lendülete és vaskos, de ragadós hangulata bőven elég ahhoz, hogy lekössön, és van egy extra hozzávaló is. A 44. gyermek ugyanis egy rongyos orosz gúnyába bújt skandináv bűnfilm.
A spanyolosan csengő Daniel Espinosa (Instant dohány) név valójában egy svéd rendezőt takar, és három jól ismert skandináv színész is fontos szerepet kapott benne, a svéd Noomi Rapace mellett a dán Nikolaj Lie Kaast és a svéd Fares Farest (Nyomtalanul, Fácángyilkosok) láthatjuk, sőt, a főhős legfőbb ellenfelét alakító Joel Kinnaman is Charles Joel Nordströmként látta meg a napvilágot Svédországban. A legaljasabb ösztönökből eredő bűn, az emberi lélek legmélyebb bugyraiban való vájkálás, az erős atmoszférateremtés és a sötétre festett főhősök mind a skandináv krimi kelléktárából lettek kikölcsönözve, amit nehéz megunni. Persze kellett ehhez még néhány jól mutató nagy sztár, mint Gary Oldman és Vincent Cassel, kellett egy közepesen erős költségvetés, és kellett Tom Hardy is. Hardy elemi erővel rendelkező, ösztönös színész, aki ugyan nem különösen képzett, de rendkívüli kisugárzással rendelkezik, és szinte bármiben jó. Előző filmje, a Piszkos pénz volt a kivétel - ő és Noomi Rapace ott is egy párt alkottak -, ahol egy rosszul kitalált és megírt szereppel küszködött, de itt remekül érzi magát és úgy is játszik.
