Elismerte bűnösségét a szexrabszolga-kereskedelemmel vádolt sorozatszínésznő

Allison Mack egy bizarr szekta tagja volt, sőt: ő volt a társaság második embere. 15 évet is kaphat.

Míg Mack korábban tagadta a bűnösségét az ellene felhozott vádakban (szexrabszolga-kereskedelem, összeesküvés, újkori rabszolgamunkára kényszerítés), most egy brooklyni bíróságon bűnösnek vallotta magát. Mivel volt róla szó, hogy a színésznő megállapodna a vádhatósággal, lehet, hogy ez a megváltoztatott vallomás már a megállapodás része. Korábban arról lehetett hallani, hogy a Smalville című sorozat sztárjára akár 15 év börtön is várhat – azt nem tudni, ezt mennyivel csökkenti az esetleges megállapodás.

Allison Mack Tom Wellinggel a Smallville-ben. Forrás: port

 

Macknek azért kell bíróság elé állnia, mert ő volt egy NXIVM nevű szekta második embere: ő segített létrehozni egy fiatal nőkből álló csoportot a szektavezér, Keith Raniere számára, amit hivatalosan női önsegítő társaságként hirdettek, ám valójában Raniere és társai válogathattak maguknak a körükből szexrabszolgákat, akikkel borzalmasan bántak. A bírósági papírok szigorú diétáról, alvásmegvonásról és kegyetlen megbillogozásról számoltak be.

A tavaly áprilisban letartóztatott színésznőt azzal vádolják, hogy a piramisjáték rendszerben működő szervezetben alá tartozó két szexrabszolgát arra kényszerített, hogy lefeküdjenek Raniere-rel, amiért cserébe ő maga anyagi javakat kapott. Az 57 éves férfit 2018 márciusában vették őrizetbe. A vád szerint mintegy ötven nőt tartott az uralma alatt. Több alkalommal úgy bírta a szektában maradásra áldozatait, hogy azzal fenyegette őket, hogy meztelen képeket vagy más kompromittáló anyagot hoz nyilvánosságra róluk, amennyiben kilépnek.

Forrás: Jason Merritt / Getty Images

 

Mack cinikusságára egyébként jellemző, hogy miután elterjedt tavalyi letartóztatásának híre, a lapok kiderítették róla, hogy a Twitteren keresztül be akarta szervezni a NXIVM-ba Emma Watson színésznőt is, akiről köztudott, hogy lelkes feminista, ezért a Smalville-sztár megpróbálta neki egy csodálatos nőmozgalomként beállítani a szektát. Erről itt írtunk korábban.


(via Variety)