Ezeket a filmeket ajánljuk csütörtökre

  • PORT

Elértünk csütörtökig, a péntek esti tévézésig már csak egyet kell tévézni!

A halál 50 órája - Filmcafe, május 8. csütörtök, 20h

1944 karácsonya előtt az Ardennek vidékén állomásozó amerikai katonák körében elterjedt a hír, hogy a háború hamarosan befejeződik, sőt még az is szárnyra kel, hogy a közeli karácsonyra valamennyiüket behajózzák _ hazafelé. Kiley ezredes az egyetlen, aki német támadástól tart, de a parancsnokságon túlzottnak találják aggodalmát, és nem adnak hitelt szavainak.

 

A pankrátor - Filmbox, május 8. csütörtök, 20h

Randy Robinson, "a Kos" (Mickey Rourke), a nyolcvanas évek végén a pankráció ünnepelt királya volt. Most, 20 évvel később és öregebben épp hogy a kenyérre valót össze tudja verekedni magának New Jersey-i középsulik tornatermében és művházakban. Mivel képtelen bármiféle emberi kapcsolat fenntartására, a lányával is már régen eltávolodtak egymástól, csak a pankráció nyújtotta eksztázis, és a rajongók szeretete tartja életben. Egy szívroham azonban kiüti őt a ringből, és addig megszokott életéből, amit Randy-nek kénytelen-kelletlen át kell értékelnie. Újra felveszi hát a kapcsolatot lányával, sőt, egy szintén új életet kezdő táncosnő (Marisa Tomei) személyében még a szerelem is rátalál. Mindez azonban még csak ringbe sem szállhat a pankráció csábításával, aminek Randy nem tud és nem is akar ellenállni.

 

Az utolsó párbaj - Moziverzum, május 8. csütörtök, 21h

A Ridley Scott rendezésében készült, megtörtént eseményeket feldolgozó Az utolsó párbaj izgalmas története árulásról és bosszúról a 14. századi Franciaországban, ahol a nőknek az elnyomottak szerepe jutott. Jean de Carrouges (Matt Damon) és Jacques Le Gris (Adam Driver) két viszálykodó, nemesi születésű úr, akiknek sérelmeit a király döntése alapján csak egy halálig tartó párbaj orvosolhatja.

 

Alkonyat - Újhold - Paramount Network, május 8. csütörtök, 21h

Edward és Bella boldogságát beárnyékolják a lány tizennyolcadik születésnapján történt események. Edward kénytelen belátni, hogy a szerelme nincs biztonságban mellette. Elhatározza, hogy szakít a lánnyal, és a családjával együtt elköltöznek a városból. A csalódott Bellát a gyerekkori barátja, Jacob segíti át a nehézségeken. Eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A fiúnak azonban van egy titka, a titokzatos Quileute indián törzs tagja. Kiderül, hogy Jacob vérfarkas, a vámpírok legfőbb ellensége. Ettől kezdve nemcsak Bella, hanem Edward élete is veszélyben van.

 

Kémjátszma - RTL HÁROM, május 8. csütörtök, 21h

Nathan Muir (Robert Redford) veterán CIA-tisztnek már csak egy napja van hátra a nyugdíjig, amikor megtudja, hogy egykori védence és tanítványa, Tom Bishop (Brad Pitt), a Cserkész komoly bajba került. Egykori védencét bebörtönözték Pekingben kémkedés vádjával, és 24 óra múlva kivégzik, mert megpróbálta kiszabadítani azt a nőt, aki évekkel korábban közéjük állt. A CIA nemzetközi konfliktustól tartva úgy dönt, Bishopot sorsára hagyva nem vállalja a kockázatot, és nem avatkozik közbe. Muir tudja, hogy csak ő segíthet halálra ítélt tanítványán, s belevág élete legveszélyesebb és legszemélyesebb akciójába.

 

Parker - Film+, május 8. csütörtök, 21h

Parker (Jason Statham) profi tolvaj, megvannak a maga szabályai: sosem lop olyantól, akinek nincs pénze, és sosem bánt olyant, aki nem szolgált rá. Utolsó akciója során azonban társai átvágják, a zsákmányt lenyúlják, őt pedig kishíján a túlvilágra küldik. Parker feltett szándéka, hogy megszerzi a zsákmányt. A gazdagok és híresek kedvelt gyülekezőhelyén bukkan a bandára, azonban tervéhez bennfentes társra van szüksége. A pénzhiányban szenvedő, belevaló ingatlanügynököt, Leslie-t (Jennifer Lopez) szemeli ki partnerének, akivel együtt eszelik ki a nagy dobást.

 

Piedone Afrikában - Film Mánia, május 8. csütörtök, 21h

Piedone (Bud Spencer) holtan találja afrikai informátorát. Azonnal a gyilkos nyomába szegődik, és hamarosan Dél-Afrikában találja magát, ahol először az árván maradt kisfiúról kell gondoskodnia, aki aztán egy percre sem tágít mellőle. A nyomozás szálai egy gyémántbánya tulajdonosához vezetnek, aki orvvadászattal múlatja az időt. Nem véletlenül, ugyanis az illegálisan elejtett állatok segítségével a világ minden tájára sikerül eljuttatnia a kábítószert. Már csak arra kell választ adni, hogy miért nem találják meg a rendőrkutyák az elrejtett anyagot.

 

Más világ - AXN, május 8. csütörtök, 21h

Jersey szigete, 1945. A II. világháborúnak vége, de Grace férje nem tért vissza a frontról. A nő egyedül, és szigorú erkölcsi normáktól vezérelve neveli fel gyermekeit a viktoriánus házban. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek. Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Ám a Grace által fenntartott szigorú rend felborul. Grace, a gyerekek és az őket körülvevők végzetes lépésre szánják el magukat.

 

Vihar előtt - VIASAT FILM, május 8. csütörtök, 21h

A Vihar előtt az Oscar®-jelölt író-rendező Steven Knight és az Oscar®-díjas producer Greg Shapiro filmje, főszerepben az Oscar®-díjas Matthew McConaughey-vel és Anne Hathaway-jel. A film főhőse egy rejtélyes halászhajó-kapitány, akit egy kis karib-tengeri szigeten utolér a múltja, és azon kapja magát, hogy fenekestül felfordult az élete. A háborítatlan, égszínkék tengerrel körülvett trópusi szigetet a legtöbben nyaralóparadicsomként ismerik, kivéve Baker Dillt, a sokat látott, harmincas éveiben járó hajóskapitányt, aki abból él, hogy kellemetlen turistákat visz el sporthorgászni "Serenity" névre hallgató ikermotoros hajóján. Egyetlen valódi társa az őszülő, középkorú elsőtiszt, Duke. A két férfi kényelmes életvitelt folytathatna, ha Dill nem hanyagolná a kuncsaftjait, a kapitány ugyanis megszállottan próbálja elfogni azt a mitikus kékúszójú tonhalat, amely folyton megszökik előle. Miután Dill tönkreteszi egy újabb vakációzó nyaralását, Duke emlékezteti, hogy ha életben akarja tartani a vállalkozásukat, fel kell hagynia rögeszmés hajszájával, és arra kell koncentrálnia, hogy megadja a turistáknak, amit akarnak: menekülést a hétköznapi élet nyűgjeitől és stresszétől. Dill természetesen nem fogadja meg barátja bölcs tanácsát, és inkább italba fojtja a bánatát a helyi bárban, ahol gyakran talál vigaszra Constance karjaiban. Egy nap a semmiből felbukkan Dill ex-felesége, Karen, aki évekkel ezelőtt elhagyta egy gazdag, folyton úton lévő üzletember kedvéért, és most egy ajánlattal keresi fel. Karen azt akarja, hogy vigye el Franket horgászni, itassa le, és lökje a tengerbe, hogy a cápák martaléka legyen, cserébe a nő fizet tíz millió dollárt. Dill elsőre hallani sem akar az ötletről, de idővel elkezdi átértékelni volt felesége ajánlatát, és lassan rájön, hogy nem minden az, aminek látszik….

 

Jumanji - A következő szint - AMC, május 8. csütörtök, 21h

A játék, amely beszippantja fantáziavilágába a játékosait, még működik. A régi barátok akaratuk ellenére visszakerülnek a következő pályára… de a felállás már egészen más, mint legutóbb. Miután Spencert beszippantja a program, három régi haverja természetesen kötelességének érzi, hogy megpróbálja kimenteni. Azt hiszik, az ismerős terepen könnyen boldogulnak majd, de nem számolnak vele, hogy néhány új játékos mindent megváltoztathat. Spencer nagyapja (Danny DeVito) és annak nyugdíjas haverja (Danny Glover) is követi őket. Az avatárok (Dwayne Johnson, Jack Black, Kevin Hart és Karen Gillan) összekeverednek, a tétek nőnek, a dzsungel helyett behavazott hegyeken és forró sivatagban kell megoldaniuk a feladatot, ráadásul már a startvonalnál kiderül: ezúttal egy játékos nem kerülhet ki élve Jumanjiból…

 

Csaló csajok - SuperTV2, május 8. csütörtök, 21.45h

Josephine elbűvölő és elegáns angol nő. Tökéletes ellentéte a szabadszájú és trampli Penny Rust Ausztráliából. Az egyetlen közös bennük, hogy mindketten a férfiak pénzére utaznak. Josephine a gazdagokéra, és igazi nagypályásként teszi mindezt a csillogó kaszinókban, míg Penny vadászterülete leginkább a bárokra terjed ki. Útjuk egy francia tengerparti városban keresztezi egymást, ahol egy fiatal tech milliárdos vagyonáért szállnak versenybe.

 

Rambo V - Utolsó vér - Mozi+, május 8. csütörtök, 22.55h

John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat...

 

Panama - Filmbox, május 8. csütörtök, 23.10h

Egy vállalkozó felbérel egy volt tengerészgyalogost, hogy egy fegyverüzlet lebonyolítása érdekében Panamába utazzon. Az egykori katona belekeveredik az Egyesült Államok panamai inváziójába, és fontos leckét tanul a politikai hatalom valódi természetéről.

 

Rossz tanár - AMC, május 8. csütörtök, 23.15h

Elizabeth nem a tanárnők gyöngye. Lusta és lógós nőszemély, ráadásul utálja a munkáját, a legszívesebben otthagyná a tanári pályát. Az óráit ellazsálja, és ahelyett, hogy a diákjaival kommunikálna, inkább filmeket vetít az óráján. Egyik nap új helyettesítő tanár érkezik az iskolába. A sármos, ifjú Scotton megakad Elizabeth szeme, a férfi iránti vonzalmát annak állítólagos mesés öröksége is táplálja. Igen ám, de Scott Amyvel kezd járni, ami persze nem teszik Elizabethnek. Harcba száll, hogy meghódítsa, és ehhez az iskolaversenyen is bizonyítani akar.

 

Sin City – A bűn városa - Paramount Network, május 8. csütörtök, 23.30h

Üdvözlünk Sin Cityben! Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely. Van, akinek ez a város az otthona: tisztességtelen zsaruk, prostik, mindenre elszánt önkéntes polgárőrök. Van, aki bosszúra szomjazik. Mások megváltásért sóvárognak. És aztán vannak olyanok is, akik mindkettőben reménykednek egy kicsit. Alig hihető, nehezen kezelhető hősök univerzuma, akik nem adják fel. Az utolsó percig megpróbálnak helyesen cselekedni egy városban, amely nem törődik velük. Az ő életükből, a város szívének legsötétebb zugaiban játszódó három sokkoló, feszültséggel teli, izzó történetből épül fel a kult-hagyománnyá vált eredeti képregényt alkotó Frank Miller, Robert Rodriguez és a vendégrendezőként feltűnő Quentin Tarantino elsöprő erejű játékfilmje.