Ezeket a filmeket ajánljuk keddre

Kedd estére is találtunk pár nézhető filmet a tévében.

Phillips kapitány - Viasat3, május 24. kedd, 21h

2009 április 7-én az USA Tengerészeti Hivatala figyelmeztetést adott ki: azt ajánlotta az amerikai zászló alatt hajózóknak, hogy a fokozódó kalózveszély miatt legalább 1100 kilométer távolságot tartsanak Szomália partjaitól. Csupán egy nappal később kalózok ostromolták meg a Maersk Alabama nevű teherhajót, amely szomáli, ugandai és kenyai jótékonysági szervezetek számára szállított segélyt. A hajó legénysége nem adta könnyen meg magát, ám végül kénytelenek voltak elbarikádozni magukat a gépházban. Egyedül a kapitány, Richard Phillips (Tom Hanks) maradt a hídon, és amikor már nem volt más kiút, a legénységé szabadságáért cserébe saját maga ajánlkozott túsznak.

 

Kelepce - Film Mánia, május 24. kedd, 21h

A testvérpár Addison és Lisa kaszinórablása balul üt ki, menekülés közben autóbalesetet szenvednek, amelyben a sofőrjük és egy zsaru életét veszti. Ezek után jobbnak látják, ha szétválnak, és külön utakon próbálnak a Kanadába jutni. Miközben Addison megpróbál átvágni a vidéken, nem kis zűrzavart hagyva maga után, addig Lizát felveszi az egykori bokszoló, Jay, aki a szüleihez tart Hálaadás ünnepére. A testvérek újbóli találkozása katalizátorként hat az eseményekre, próbára téve a családi kötelékeket.

 

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) - M5, május 24. kedd, 21h

Riggan Thomson egykor a legnépszerűbb sztárok egyike volt, aki nagy sikerrel alakította az ikonikus képregényhőst. Mára azonban leáldozott a csillaga, elfelejtették, a pálya szélére szorult. A Broadwayn kapott lehetőséget igyekszik kihasználni, hogy visszaszerezze önbecsülését: visszakapaszkodjon a csúcsra, és visszahódítsa a közönséget. Megrendezi saját színdarabját, és a főszerepet is magára osztja. Miközben a nagy visszatérésre készül, Riggan ezernyi problémával kénytelen szembenézni. Díjak és jelölések (188 díj és 291 nominálás): Oscar-díj 2015 _ Legjobb film Golden Globe-díj 2015 _ Legjobb forgatókönyv: Alejandro González Inárritu Oscar-díj 2015 _ Legjobb rendező: Alejandro González Inárritu Oscar-díj 2015 _ Legjobb eredeti forgatókönyv: Alejandro González Inárritu Oscar-díj 2015 _ Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki Oscar-díj 2015 _ Legjobb eredeti forgatókönyv: Nicolás Giacobone Golden Globe-díj 2015 _ Legjobb színész _ zenés film és vígjáték kategória: Michael Keaton Golden Globe-díj 2015 _ Legjobb forgatókönyv: Armando Bo BAFTA-díj 2015 _ Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki

 

A 13. harcos - Moziverzum, május 24. kedd, 21h

Mint távoli földre kiküldött képviselő, Ahmed Ibn Fadhlan a harcosok egy csoportjához csatlakozik, akik arra kényszerítik, hogy felvegye a harcot az éjszaka homályából felbukkanó ellenséggel, mely felfalja áldozatai holttestét. Egy jóslat szerint nem győzhetnek, ha nem lép be közéjük egy tizenharmadik harcos, aki nem északról való. Mikor rásütik, hogy ő az idegen, akire a sikerhez szükségük van, Ibn rájön, le kell győznie félelmét, és az éjszaka sötétjében a többiekkel neki is csatába kell szállnia.

 

A séf - Paramount Network, május 24. kedd, 21h

Egy főszakács abbahagyja éttermi munkáját és gyorséttermi kocsit vásárol, hogy visszaszerezze saját kreativitását, miközben újra egyesíti széthullott családját.

 

Amnézia - Filmcafe, május 24. kedd, 21h

Christine (Nicole Kidman) minden nap újra kezdi az életét. Reggel egy idegen férfi (Colin Firth) mellett ébred, megrémül, és amit hall, még jobban összezavarja. A férfi ugyanis elmondja neki, hogy egy autóbaleset során olyan sérülést szenvedett, melynek következtében minden éjjel törlődik a memóriája. De van, amit még a férj sem sejt. Egy ideje ugyanis egy pszichiáter (Mark Strong) kezelni kezdte a nőt _ és az ő biztatására, titokban vezetett videónapló mégis lehetővé teszi, hogy a lassan éledő emlékképek megmaradjanak. Christine előtt egyre több régi részlet dereng fel _ és az élet, ami fokozatosan összeáll belőlük, egészen más, mint amit a férje mesél neki. Talán semmi sem igaz. Talán semmi sem úgy van, ahogy mondják. Christine az emlékek és hazugságok útvesztőjében bolyong, és nem tudja, kiben bízzon, ha önmagának sem hihet. Egyszer azonban a múlt és a jelen találkozik _ és ez robbanáshoz vezet.

 

Parfüm: Egy gyilkos története - Filmcafe, május 24. kedd, 22.45h

A parfümkészítő Jean-Baptiste Grenouille-t (Ben Wishaw) halálra ítélik tizenhárom nő haláláért. A fiatal, kapcsolatteremtésre képtelen Grenouille szaglása olyannyira kifinomult, hogy bármilyen összetevőt képes megkülönböztetni egy illatban. Ez okozza a vesztét és nők tragédiáját. Szerencsétlen véletlen folytán, amikor magával ragadja egy lány gyönyörűséges illata, véletlenül megöli. Grenouille minden vágya, hogy az illatot újból érezhesse, és ezért a legvégsőkig is elmegy.

 

Gran Torino - AXN, május 24. kedd, 22.50h

Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a féri féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét.