Ezeket a filmeket ajánljuk péntekre

Ha a bulizás helyett a tévét választod, akkor sem fogsz csalódni.

Fatima - Duna Tv, július 9. péntek, 20.30h

Fabrizio Costa filmje a fátimai Mária-jelenéseknek állít emléket. A történet szerint az idős korára kolostorba vonult Dário de Carvalho idézi fel fiatalkora eseményeit. 1917. májusában Dário, akinek apja dúsgazdag, befolyásos ember, gondtalan aranyifjúi életét éli, miközben Európában dúl a háború. A portugál nép éhezik és retteg, sorra érkeznek haza a frontról a sebesültek és a halottak. Május 13.-án három tanulatlan pásztorgyermeknek a hegyen történő legeltetés során megjelenik a gyönyörű Szent Szűz, aki rajtuk keresztül fontos üzeneteket ad át a világnak. Arra kéri őket, hogy hat hónapon át ugyanezen a napon jöjjenek el ismét, és ő mindannyiszor közölni fog velük egy üzenetet. A szenvedések enyhítésére pedig áldozatot és sok imádságot kér a gyerekektől. Eleinte még saját szüleik sem hisznek nekik, sokan kigúnyolják, támadják őket ezért, de később sok követőjük akad.

 

Pókember - Viasat3, július 9. péntek, 21h

Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró világa mégis fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi osztálykirándulás során megcsípi egy mutáns pók. Ezt követően a srác egyre furább képességeket tapasztal magán: könnyedén sétál a plafonon, csuklójából ragadós pókszálat lő ki, a veszélyeket pedig jóval bekövetkezésük előtt megérzi. Ami kezdetben játéknak tűnik, hamarosan szörnyű és izgalmas kötelezettséggé válik. Peternek meg kell küzdenie az emberfeletti erővel rendelkező, gonosz Zöld Manóval (Willem Dafoe) és el kell nyernie a gyönyörű Mary Jane (Kirsten Dunst) szerelmét.

 

Butch Cassidy visszatér - Filmbox, július 9. péntek, 21h

Az járja, hogy Butch Cassidyvel és a Sundance kölyökkel bolíviai katonák végeztek egy véres párbaj során. Valójában Cassidy (Sam Shepard, A sólyom végveszélyben) túlélte a párbajt, felvette a James Blackthorn nevet, és évek óta elvonultan él egy kis bolíviai faluban. Egy nap elhatározza, hogy visszatér száműzetéséből, hogy halála előtt még egyszer utoljára találkozhasson családjával, útja azonban kereszteződik egy fiatal bűnözőével (Eduardo Noriega, Erőnek erejével), és hamarosan egy olyan kaland közepén találja magát, melyben azóta nem volt része, hogy Sundance kölyökkel utoljára kirontott a fedezékből...

 

Tiszta szívvel - Filmcafe, július 9. péntek, 21h

Akció-vígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött midennapok kihívásait. Ezentúl még azt is átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú.

 

Liliomfi - M5, július 9. péntek, 21h

Liliomfi, az ünnepelt színész beleszeret Mariskába, Szilvay professzor gyámleányába. Jóllehet a professzor egymásnak szánta őket, hisz Liliomfi valójában az unokaöccse, de addig ellenzi a házasságot, amíg a haszontalan ifjú fel nem hagy azzal a hozzá nem méltó vándorkomédiássággal. Márpedig Liliomfi nem vágyik másra, csak erre a komédiás életre, ráadásul Mariskát is megfertőzi a kalandos, romantikus élet szeretetével. A szigorú szülőket, nevelőket és gyámokat pedig megtévesztik furfanggal és csellel, hogy egybekelhessenek és győzzön a szerelem. Makk Károly klasszikus filmvígjátéka a magyar filmgyártás megunhatatlan darabja.

 

A maszk - AMC, július 9. péntek, 21h

Stanley Ipkiss igazán szánalmas, kétbalkezes figura! Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni.

 

A lány és a farkas - Film+, július 9. péntek, 21h

Daggerhorn falu lakosai évtizedeken át állatáldozatokkal csillapították a közeli erdőben lakó vérfarkas étvágyát. A teliholdkor portyázó fenevad azonban most saját zsákmányt ejt, megöli Valerie (Amanda Seyfried) nővérét. Valerie-t a szülei a gazdag Henrynek (Max Irons) szánják, ő azonban a szegény favágóba, Peterbe (Shiloh Fernandez) szerelmes. El is határozzák, hogy elszöknek, ám a vérfarkas tette mindent megváltoztat. A falusiak felfogadják a hírhedt vadászt, Salamon atyát (Gary Oldman), hogy szabadítsa meg őket a fenevadtól. Salamon nem kevesebbet állít, minthogy a szörny napközben emberalakot öltve közöttük él.

 

Agyas és agyatlan - SuperTV2, július 9. péntek, 22h

Semmi kétség: a világ legjobb titkos ügynökeit a britek szállítják. Ott teremnek azok az elegáns, bátor és kiismerhetetlen férfiak, akik hanyag eleganciával és nyugodt mosollyal szállnak szembe a veszéllyel, és megküzdenek a világuralomra törő őrült ellenséggel.De néha menekülniük kell. A cég egyik emberének (Mark Strong) egy bevetés során ráterelődött gyanú miatt ezúttal is le kell lépnie kollégái elől. Átmenetileg kénytelen réglátott, sörissza, szabadideje nagy részét futballhuliganizmussal töltő testvérénél (Sacha Baron Cohen) meghúzni magát, és ezek után már nem tud elszakadni tőle: muszáj együtt bujkálniuk. És erre a kínzásra, még a szuperkém sincs felkészülve...

 

Giovanna apja - Duna Tv, július 9. péntek, 22.25h

A történet 1938-ban játszódik Bolognában, Pupi Avati rendező szülővárosában. Michele Casali tiszteletben álló rajztanár a helyi gimnáziumban. Szerető felesége van, és egy kicsit csúnyácska lánya, akiért rajongásig odavan. Mindent megtenne érte, még azt is, hogy tanári tekintélyét bevetve rávegye az egyik tanítványát, hívja el egy randevúra a lányát. A dolog azonban rosszul sül el: Giovanna tudomást szerez róla, hogy a legjobb barátnőjének viszonya van a fiúval. A lány gyilkosság áldozata lesz, Giovannát pedig elmegyógyintézetbe zárják. Michele mindent megtesz, hogy tartsa a lelket imádott lányában. Díjak: A film a 2008-as Velencei Filmfesztiválon kis Arany Oroszlán-díjat nyert, a papát alakító Silvio Orlani pedig a legjobb férfialakításért járó Volpi kupát.

 

Tortúra - Filmcafe, július 9. péntek, 23.05h

Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Peter Sheldont, a népszerű regényírót. Úgy tűnik, mégis szerencséje van, az egyik rajongója találja meg és siet a segítségére. Annie Wilkes, aki ráadásul szakképzett ápolónő, a saját házában helyezi biztonságba a mozgásképtelen írót. A középkorú nő rajong Sheldon regényhőséért, Miseryért. Az ápolásnak azonban csak nem akar vége szakadni. Az író hamarosan ráébred, a nő valójában foglyul ejtette, és semmitől sem riad vissza, hogy örökre megtartsa magának.